Felpörgött a kampány, totál szürreálisba ment át a lájkbajnokság
2021. szeptember 5. – 15:52
Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak. De ha itt a vasárnap, újra itt az ideje a lájkbajnokságnak! Kezd felpörögni a választási kampány, így különösen érdekes, hogyan teljesítenek a nyári szabadságok után a közösségi médiában a politikusok, melyik oldal hogyan fut neki az őszi időszaknak.
Ráfordultunk az ellenzéki előválasztási kampány hajrájára, a kormány pedig egy ellenzékellenes petíció aláírásgyűjtésével próbálja áthangolni a közbeszédet a neki kellemesebb témák felé. Elég izgalmas alapfelállás a politikai kommunikáció stratégái és taktikusai számára, és persze roppant kaotikus helyzet, amiben mindenki lő mindenkire és minden pofon jó helyre megy.
Valószínűleg ez a káosz meg is marad egészen addig, míg ki nem derül, ki nyeri az előválasztást, akkor aztán letisztul a helyzet, és vélhetőleg sosem tapasztalt lendülettel és hangerővel esik majd egymásnak a két politikai oldal. Valami azt súgja, vissza fogjuk még sírni a most szürreálisnak érzett időszakot, de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mi történt a héten, hogyan teljesítettek a héten a politikusok, ki hány lájkot hozott össze Facebookon.
(De még előtte egy gyors szolgálati közlemény. Sokan hívták fel a figyelmünket az elmúlt pár hétben, hogy nem stimmelnek a számok, Orbán Viktort alulmérjük – opcionálisan: csalunk! –, mert az új profilképére jött lájkokat nem vesszük figyelembe. Nos, a helyzet az, hogy a profilképre, illetve coverfotóra érkező reakciókat maga a Facebook nem veszi figyelembe a hivatalos statisztikaplatformja, a Crowdtangle adatbázisában. Szóval bocs, nem mi írjuk a szabályokat, ez van.)
Interakciók | |||
---|---|---|---|
1. | Orbán Viktor | 266 000 | ≡ |
2. | Karácsony Gergely | 230 000 | ▲ |
3. | Varga Judit | 218 000 | ▲ |
4. | Jakab Péter | 181 000 | ▼ |
5. | Szijjártó Péter | 139 000 | ▲ |
6. | Hadházy Ákos | 136 000 | ▼ |
7. | Dobrev Klára | 121 000 | ▲ |
8. | Kocsis Máté | 111 000 | ▼ |
9. | Szabó Tímea | 102 000 | ▼ |
10. | Gyurcsány Ferenc | 76 000 | ▲ |
11. | Novák Katalin | 60 000 | ▲ |
12. | Fekete-Győr András | 55 000 | ▲ |
13. | Hollik István | 55 000 | ▲ |
14. | Z. Kárpát Dániel | 54 000 | ▼ |
15. | Mesterházy Attila | 51 000 | ▼ |
(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok az augusztus 27. és szeptember 3., péntek reggel 8-tól péntek reggel 8-ig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)
Maximális fordulatszámon
A számokból rögtön látni, hogy az ősz első hetében rögtön csapágyasra hajtották a politikusok a lájkbiciklit. A top15 össz-eredménye megközelítette a kétmillió lájkot, vagyis a foci Eb rekordjainak közelében járunk. Hogy hogyan pörgött fel a nyári uborkaszezonból a kampány, azt jól mutatja, hogy két hét alatt a duplájára emelkedett ez a szám.
Hárman kerültek 200 ezer, és kilencen 100 ezer lájk fölé, ezek nagyon durva eredmények, a lájkbajnokság eddigi 41 hetéből 3-4 alkalommal fordult elő ilyen.
Márki-Zay Péter 48 ezer lájkkal szorult ki a top15-ből – voltak olyan hetek, amikor ez az eredmény az ötödik helyre is elég lett volna.
Három jelenség fűtötte a szokásosnál is erősebben a lájkgenerátorok kazánját:
- A kormány ellenzékellenes aláírásgyűjtése. Igen, elég bizarr az ötlet, mintha egy bokszbajnok a meccse ellőtt petíciót indítana a kihívója ellen STOP balegyenes címmel – de a jelek szerint működik. Kocsis Máté és Hollik István is megdöntötte a saját rekordját ennek a hullámán szörfölve, és hat fideszes is bejutott a top15-be, ennél többen még sosem voltak az élvonalban. (Igen, most egy kicsit úgy csináltunk, mintha nem lenne egyértelmű, hogy az egésznek a közbeszéd kontrollja, meg a támogatói adatbázis, leánykori nevén Kubatov-lista frissítése a célja.)
- Az iskolakezdés, amiről szinte minden politikus megemlékezett, jellemzően a saját gyerekeiket használva díszletként. A témáról Jakab Péter húzta le a legtöbb lájkot (33 ezer), pont annyit, mint Orbán Viktor és Varga Judit együtt – ez azért figyelmeztető jel lehet a fideszeseknek, akik éppen az ilyen típusú, cukiskodós-apolitikus tartalmakkal szoktak nagyokat aratni. Most azonban hiába tolták kórusban a De nehéz az iskolatáskát.
- A paralimpia. Valószínűleg az olimpiai sikereket övező lájkcunami hatására egy csomó politikus a paralimpiai érmekre is menetrend szerint ráment egy-egy örömködő poszttal, olykor 10 ezres nagyságrendű lájkot kaszálva. Itt szeretnénk leszögezni, hogy távol áll tőlünk a gondolat, hogy ez csak szívecskékkel és nemzeti színekkel övezett, álszent és olcsó lájkvadászat lenne, miközben magasról tesznek a parasportolókra, és már egy gratulációkkal övezett bajnoknak sem emlékeznek a nevére. Komolyan, legalább Makó-Jeruzsálem (Tankcsapda-rajongóknak: Tokió-San Francisco) távolságra vagyunk ettől.
Ki mehet ki a meccsre?
Főleg ez utóbbi, meg a foci Eb alatti lájk-szupernóva tükrében nagyon érdekes, hogy mi történt a magyar-angol meccsen (már azon kívül, hogy elég csúnyán kikaptunk, és belefutottunk egy várhatóan hetekig húzódó rasszista botrányba). Egészen fura módon az történt, hogy a fideszes elit egyszerűen nem ment ki a meccsre – vagy legalábbis a közösségi médiában nem kommunikálta, hogy kiment volna. A focit gyakorlatilag államvallásként, a válogatott meccseket pedig szentmiseként kezelő kormánypárti ikonok, akik másfél hónapja még versenyt szelfiztek a stadionban, és külön posztban emlékeztek meg minden bedobásról és szögletről, testületileg hagytak ki egy magyar-angolt. Csak a fideszes b, vagy inkább c vonal posztolt a meccsről, javarészt olyan figurák (Menczer Tamás, Szabó Tünde), akikből tényleg kinézi az ember, hogy szeretnek sporteseményekre járni, és nem csak azért, mert Orbán Viktor is.
Így aztán a meccsről leeső lájkokat nagyrészt Karácsony Gergely és Fekete-Győr András söpörte be, és ebben ugye az az extra csavar, hogy fideszes megmondóemberek Bayer Zsolttal az élen a múlt héten már ott tartottak, hogy ők egyszerűen nem méltók arra, hogy ott legyenek egy válogatott focimeccsen, és ha mégis ott lesznek, akkor „méltó módon” kellene fogadni őket. Ezt elég nehéz nem a kifütyülés-leköpés-sörrel leöntés háromszögében értelmezni, de szerencsére végül nem történt semmi ilyesmi.
Mindezek után extra érdekes lesz a jövő heti, Andorra elleni meccs, ahol egyrészt az a papírforma, hogy aránylag sok góllal nyerni fogunk, másrészt a vasárnapi albán meccs függvényében (amikor ez a cikk íródik, ez még a jövő) elég sokféle alaphangulat telepedhet rá a mérkőzésre.
Ki nyer ma?
Most, hogy túl vagyunk a fontosabb heti trendek kitárgyalásán, rögzítsük, hogy Orbán aránylag könnyedén nyerte meg a hetet, bár Karácsony Gergely (mint mindjárt látni fogjuk: irdatlan pénz befektetésével) a végén eléggé feljött, de a győzelem valójában sosem volt igazi veszélyben. Orbán megint aláhúzta, hogy ha csak egy kicsit is megerőlteti magát, nem nagyon lehet a nyomába érni a közösségi médiában – csak éppen teljesen esetleges, hogy mikor erőlteti meg magát.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül Jakab és Karácsony láthatóan nagyon odafigyel a Facebookra, és így tudnak aránylag stabilan heti 150-200 ezer lájk magasságában mozogni. Dobrev Klára elég hektikusan teljesít, az elmúlt már hétben 30 és 120 ezer között futott be. Fekete-Győr nagyjából a fordulók felében kerül be a top15-be, 50-60 ezer magasságában van a csúcsteljesítménye, Márki-Zay nagyjából hasonlóan, de azért kisebb kilengésekkel.
Sárkány ellen sárkányfű, pénz ellen…?
Nemrég írtunk arról, hogy a Fidesz és holdudvara milyen brutális pénzekkel tolja a Karácsony Gergely elleni lejárató kampányt: három hónap alatt 130 millió forintot tettek bele csak Facebookon és Youtube-on. Ez kb. heti tízmilliót jelent, és meg is van az eredménye: az ember tényleg úgy érezheti időnként, hogy a csapból is az folyik, hogy
Karácsony 99%-ban Gyurcsány, a maradék egy százalékot meg egy középkategóriás körúti zsebtolvaj, Mr. Bean, és egy másfél hete nem öntözött szobanövény karakteréből gyúrták össze.
Múlt héten már lehetett látni, de most bontakozott ki igazán, mivel lő vissza Karácsony: megpróbálja a saját szponzorált posztjaival túlkölteni a Fideszt. Ez első látásra nagyjából annyira tűnik racionális tervnek, mint szembepisilni egy vízágyúval, de a heti számok azt mutatják, hogy sikerült a dolog. Ehhez csupán 16 millió forintot kellett kitenni az asztalra (a Very Important Planet hirdetéseivel együtt). Ezzel szemben a Fidesz és csatolt részei a saját politikusainál 2,5 milliót, a kormánybarát médiánál 2,4-et, míg a Megafonnál 7,3-at költöttek, és ha ehhez még hozzácsapjuk az aprót a Fidelitastól az Alapjogokért Központon át a politikusok saját neve alatt futó hirdetésekig, még mindig csak 13-14 millió forint magasságában járunk.
Jó kérdés, hogy ezt az eszement pénzszórást meddig fogja bírni a költségvetés Karácsonynál, mit fog erre lépni a kvázi végtelen pénzből gazdálkodó kormányoldali kommunikációs gépezet, és mikor lesz elege a politikai témájú szponzorált posztokból a Facebook népének.
Hirdetésre költött pénz | ||
---|---|---|
1. | Karácsony Gergely | 15 420 000 |
2. | Deák Dániel (Megafon) | 4 000 000 |
3. | Rákay Philip (Megafon) | 3 350 000 |
4. | Momentum | 2 700 000 |
5. | Erősítő.hu | 1 330 000 |
6. | Magyarország kormánya | 1 120 000 |
7. | Mandiner | 740 000 |
8. | Márki-Zay Péter | 710 000 |
9. | Partizán | 680 000 |
10. | Fidelitas | 630 000 |
(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most a augusztus 25. és 31. közti időszak költéseit mutatják.)
A hét legsikeresebb posztjai
Abból, hogy a rendszerint elég keveset posztoló Orbán nyerte a hetet, már lehet sejteni, hogy a legnagyobbat futó posztok toplistáján is nyomasztóan fog uralkodni. És valóban:
- Orbán egy egészen extrém módon spontán, és semmiképpen nem megrendezett fotón segít egy babakocsit felvinni a lépcsőn – 71 ezer interakció
- Orbán Rómában egy másik lépcsőn üldögél az olasz posztfasiszta párt vezetőjével, Giorgia Melonival, és a perspektíva meg a póz miatt úgy tűnik, mintha vagy ő lenne óriás, vagy a hölgy törpe, vagy mindkettő – 49 ezer
- Orbán fotója Trump gratuláló leveléről, kissé zavarba ejtő részletekkel: az amerikai exelnök az aláírása fölé még egyszer odaírta nyomtatott nagybetűkkel, hogy DONALD, illetve Tucker Carlson neve mögé zárójelbe hogy Fox tévé, mintha nem feltételezne túl sokat Orbánról intellektuálisan – 48 ezer
- Varga Judit oltást kap (erről majd kicsit később bővebben) – 47 ezer
- Kocsis Máté elindítja az ellenzékellenes petíció aláírásgyűjtését – 34 ezer
Öt fideszes az öt legnépszerűbb poszt, ami elég komoly fölény, még akkor is, ha utána a top10-ben Jakab, Karácsony háromszor, és Fekete-Győr András következik.
Érdemes még kitérni Kocsis Máté posztjára, ahol egészen szürreális jelenséget figyelhetünk meg a hozzászólások között: szó szerint tucatjával jelennek meg másod-harmadvonalbeli fideszes politikusok (27-ig számoltuk őket a kommentfolyam tetején), ugyanazzal a sablonszöveggel, az „állítsuk meg őket”, a „soha többé”, a „bukott balodal” és Gyurcsány végtelen számú permutációjából összerakva. És a csavar a végén: a topkomment messze-messze a legtöbb lájkkal az MSZP-s Ujhelyi Istváné, miszerint „Több mint tíz év kétharmados kormányzás után odáig sikerült tényleg eljutni, hogy aláírást gyűjtenek az ellenzék ellen? Tényleg tele lehet a gatya…”
Varga Juditot lerohanja az oltásellenesek hadserege
Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet kapott posztok következnek:
- A legtöbb megosztás és a legtöbb mérges emoji: Hadházy arról elmélkedik, hogy az Orbánt családostul Rómába szállító honvédségi repülő ugyan miért szállt le útközben titokban, a jeladóját kikapcsolva a horvát tengerparton
- A legtöbb komment és a legtöbb nevető emoji: Varga Judit oltást kap
- A legtöbb meglepett emoji: Hadházy arról, hogy a református Orbán mit keres Rómában a katolikus törvényhozók kongresszusán
- A legtöbb szomorú emoji: Jakab videója, amin egy eléggé elkeseredett kisgyerekes anyukával beszélget
- A legtöbb szívecske: Jakab fia elindul az iskolába
Oké, most már tényleg beszélnünk kell Varga Judit oltásos posztjáról. 18 ezer komment: ez egész 2021 második legtöbb hozzászólása. 12 ezer nevetős emoji: ennél több egyetlen politikus egyetlen bejegyzésére sem jött még idén. Apró szépséghiba, hogy a posztot abszolút nem viccnek szánta a miniszter asszony, és tényleg, semmilyen szinten nem is tréfás. Mi történhetett itt?
Az történt, hogy oltásellenesek sok ezres tömege lepte el a kommentfolyamot (valószínűleg szervezetten, több oldalról egyszerre, egy csomó nem magyarral is a soraikban), egyfajta bizarr online demonstrációt tartva. A fura az egészben az, hogy se Varga Judit, se a stábja (10 embernek van admin joga az oldalon, szóval ennyien vannak csak azok, akik tudnak a nevében posztolni, kommentelni, moderálni) nem tett semmit. Se egy komment, se egy reakció, semmi az égvilágon. Pedig hát mekkora magas labda ez a helyzet! A Fidesz imádja, ha támadják, az élteti, hogy ostromlott vár hősies védőjének tudja mutatni magát. Annyira, hogy ha épp nem támadják, simán rajzol a rajongói számára fiktív inváziós hadseregeket, Soros György-fejű, háttérhatalmi LMBTQ-aktivista muszlim brüsszelita migráns szörnyekkel. Erre itt egy valódi, és elég látványos online invázió, ráadásul oltásellenesek, amit tavasszal még hatalmas erőfeszítésekkel próbáltak összemosni az ellenzékkel. Ezen rutinból el tudott volna csámcsogni egy hetet a kormánybarát média, a közszolgálati híradó meg a propagandista válogatott, menetrend szerint felfejtve a háttérben rejtő Gyurcsány-szálat – és mégsem. Az év kihagyott ziccere.
A legtöbb megosztás
Hadházy itt megint nyert, most éppen negyedszer sorozatban, ez nem különösebb meglepetés, ahogy az élvonal összetétele sem. Az már inkább, hogy ezúttal három fideszes is felkerült a top10-es listára, ami sokkal jobb eredmény az átlagos szereplésüknél.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a Facebook megint belengette, hogy lejjebb tekeri a politika láthatóságát a hírfolyamokban, visszavesz a politikusok eléréséből. Hogy ez mikor ér el Magyarországig, azt nem tudni, de elkerülhetetlennek látszik. Egy ilyen akció még inkább felértékeli majd a megosztások jelentőségét, hiszen azok aktívan növelik egy-egy poszt elérését. Ez az ellenzéknek kedvez, ha csak az alábbi listát nézzük – de ha jobban belegondolunk, valójában a kormányoldal örülhet annak, ha nehezített pályává válik a Facebook. Elvégre neki ott van még plusz kommunikációs csatornaként a közmédia, a KESMA ötszáz lapja, több négyzetkilométernyi óriásplakát – az ellenzéknek meg nagyjából semmi.
Megosztás | |||
---|---|---|---|
1. | Hadházy Ákos | 28 000 | ≡ |
2. | Karácsony Gergely | 16 400 | ▲ |
3. | Z. Kárpát Dániel | 11 200 | ▲ |
4. | Szabó Tímea | 10 000 | ▲ |
5. | Dobrev Klára | 9 600 | ▲ |
6. | Jakab Péter | 8 200 | ▼ |
7. | Kocsis Máté | 7 800 | ▲ |
8. | Mesterházy Attila | 7 200 | ≡ |
9. | Orbán Viktor | 7 000 | ▼ |
10. | Varga Judit | 6 600 | ▲ |
A bámulatos kajaszörny visszatér
Németh Szilárd kajás posztjainak nehéz nem a rajongójává válni. A magyarázat talán a trash tévézéstől kölcsönzött recept, talán az autóbaleset-effekt néven ismert pszichológiai hatás, talán a kollégista idők iránt érzett nosztalgia, vagy ez mind egyszerre. Mindenesetre ahányszor csak ételről posztol, az menthetetlenül virális lesz – így történt most is, de a heti listán csak a harmadik helyre futott be. Ezek a posztok teljesítettek felül legerősebben a héten:
- Jámbor András, „Karácsony Gergely vezetésével a fővárosi közgyűlés döntött az atlétikai VB vétójáról a Diákvárosért!” – 19x
- Fekete-Győr András Bayer Zsoltnak válaszol, aki azzal támadta, hogy nem méltó arra, hogy a magyar fociválogatott meccseit nézze – 18.5x
- Németh Szilárd ebédje a HM menzáján – 17,2x
- Rétvári Bence a Stop Gyurcsány/Karácsony petíciót promózza – 16,6x
- Németh Szilárd szintén – 12,9x
Utóbbi három posztot egyértelműen a trollkodás repítette a toplistára, sok nevető emojis reakcióval és gúnyos kommenttel. Németh Szilárdnél érdemes még megjegyezni, hogy a posztjában nemes egyszerűséggel lecsós tésztának nevezte a Penne all’ Amatricianát, amitől egy vérbeli olasz instant lincshangulatba kerül. Eközben Orbán Viktor épp Olaszországban volt, ki tudja, mennyire közel egy kajaügyi diplomáciai villongáshoz.
(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak)
Instán Orbán továbbra is arat, bár továbbra sem erőlteti meg magát különösebben: most is a facebookos fotóinak átvételei hozták neki a legtöbb lájkot, a lépcsős-babakocsis, a Giorgia Meloni-s, és Trump levele összesen 43 ezret (Facebookon ugyanez a három közel 180 ezer volt).
Az élmezőnyben Jakab és Karácsony úgy esett vissza 2-2 helyet, hogy egészen stabilan tartják a heti 16 ezer körüli interakciót, míg Szijjártó és Varga Judit 10-15 ezres kilengéseket produkál, most éppen pozitív irányba. Váratlan esemény Dobrev Klára feltűnése, ő tavaly augusztus óta egyáltalán nem posztolt Instagramra, de most újrakezdte, és rögtön be is jutott a top10-be.
Heti interakciók | |||
---|---|---|---|
1. | Orbán Viktor | 57 200 | ≡ |
2. | Szijjártó Péter | 19 900 | ▲ |
3. | Varga Judit | 18 400 | ▲ |
4. | Jakab Péter | 16 800 | ▼ |
5. | Karácsony Gergely | 16 500 | ▼ |
6. | Novák Katalin | 9 700 | ▼ |
7. | Gyurcsány Ferenc | 9 300 | ▼ |
8. | Szentkirályi Alexandra | 8 800 | ▼ |
9. | Hadházy Ákos | 6 600 | ≡ |
10. | Dobrev Klára | 5 400 | ▲ |
A mocsár mélyén
A propagandaoldalak és propagandista infuenszerek szürkezónájában továbbra is elég nagy fordulatszámon zajlik az élet, lássuk vázlatosan a fontosabb történéseket:
- A múlt héten nagyot bukott Gond-okodó visszatért az élre, az Ellenszél, ami átvenni látszott a helyét, elsüllyedt.
- A Megafon-istállóból Rákay Philip közel 3,5 millió forintos rásegítéssel sem tudott a listára kerülni, ellenben Bohár Dániel szponzorált posztok nélkül is. A megafonos trió egyébként napi átlagban több mint húsz poszttal boldogítja a követőtáborát összesen, szóval láthatóan nem csak a pénzt, de az időt-energiát se sajnálják
- Szintén feltámadt a Fidesz KDNP 2021, már-már a politikai kubizmus határait súroló posztokkal, az egyik legsikeresebb heti bejegyzésük például egy Orbán-fotó volt azzal, a kísérő szöveggel, hogy „Jó éjszakát, Magyarok”. Este nyolckor. (Igen, ebben a szubkultúrában nagybetűvel kell írni, azt hogy magyarok.)
- Jeszenszky Zsolt az ízléstelenség egészen új szintjeire ereszkedve már ott tart, hogy Márki-Zay Péter és Ceausescu mennyire hasonlít egymásra (itt egyébként már a saját kommentelői 98%-a is elküldte melegebb éghajlatra) – de még ezzel sem sikerült a toplistára jutnia
- A kormánypropagandában a Karácsony elleni kampány legújabb taktikai húzásait alighanem egy óvoda játszóteréről kölcsönözték: azon megy az élcelődés, hogy milyen későn kel (bezzeg Orbán hajnalban), és valamiért viccesnek tartják raccsolva, Kalácsony Gelgely néven hivatkozni rá
- Az ellenzéki oldalon továbbra is az évekkel ezelőtt beakadt lemez (fiatalabb olvasóknak: loopra tett Spotify track) megy: Orbánt megalázták, kiütötték, megleckéztették, kiosztották, szénné égették, összeomlott, mehet vissza a balettba ugrálni, kész, kilépett, meghasonlott, Thoreau-t olvas és nyers koszton él. Valószínűleg az alvajárók mintájára alvalájkolók lehetnek a közönségükben, mert nem létezik, hogy van ember, aki ezt ne unná még.
Heti interakciók | |||
---|---|---|---|
1. | Gond-olkodó | 187 000 | ▲ |
2. | Nyugati fény | 177 000 | ≡ |
3. | Deák Dániel | 135 000 | ▼ |
4. | Fidesz KDNP 2021 | 120 000 | ▲ |
5. | 888.hu | 102 000 | ▼ |
6. | Bohár Dániel | 98 000 | ▼ |
7. | Elemi.hu | 87 000 | ▼ |
8. | Számok | 64 000 | ▲ |
9. | Vadhajtások | 58 000 | ▲ |
10. | Patrióta Európa | 49 000 | ≡ |
(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)