Petíciót indít a Fidesz Gyurcsány és Karácsony ellen

2021. augusztus 29. – 09:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember elsején petíciót indít a Fidesz Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! címmel, ezzel arra kívánják emlékeztetni az embereket, hogy akik hatalomra akarnak kerülni, ugyanazok, mint „akik 2002 és 2010 között tönkretették az országot” – idézte az MTI a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét, aki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége volt.

Kocsis Máté azt mondta: „az elmúlt években a baloldalon a teljes kontrollt Gyurcsány Ferenc szerezte meg, ezért mindegy, hogy Jakab Péter, Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára indul miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenccel állunk szemben”.

Hozzátette: Gyurcsány Ferenc „szereplők mögé bújva újra hatalomra akar kerülni”, ezért a Fidesz azokat, akik nem akarják, hogy „újra hazudjanak reggel, éjjel és este, akik nem akarják, hogy Gyurcsány újra lovasrohamot vezényeljen a saját honfitársai ellen, vagy szemeket lövessenek ki, akik nem akarják, hogy fizetőssé tegyék az egészségügyet”, arra biztatja, hogy támogassák a petíciót.

A frakcióvezető szerint Karácsony Gergely főpolgármester fővárosi teljesítménye nem értékelhető. „Budapest romokban van, mindenhol kosz, szemét és dugó van, és eszkalálódott a hajléktalanhelyzet is” – fogalmazott, hozzáfűzve: számos fővárosi döntés Gyurcsány Ferencéknél születik meg, mivel tele van a városháza is az ő embereivel.

A jelek szerint a héten véget ért a politikai uborkaszezon, a kormány és az ellenzék is begyújtotta a kampányrakétákat. Az ellenzéki oldalon elkezdődött az előválasztási kampány, majd néhány nappal később Karácsony Gergely bejelentette: megvétózza az atlétikai vébét, mert a kormány a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal kötött megállapodását. A Miniszterelnökség erre úgy reagált, hogy „a nyilatkozat komolytalan, főpolgármester úr egyértelműen a fővárosban uralkodó dugókról és a közlekedési káoszról akarja elterelni a figyelmet”.

A jövő évi választások fővárosi kampányának fő csapásiránya lett a budapesti dugók és a köztisztaság kérdése. A Fidesz szerint a dugók Karácsony Gergely alkalmatlanságát bizonyítják, Karácsony szerint a kormány és az előző városvezetés is nyakig benne van a dologban. Az egyik kampánytéma az M0-s hídjának felújítása volt, a legfrissebb bejelentés szerint iskolakezdésre elkészülnek a munka legfontosabb részével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!