Itt a hivatalos bejelentés: iskolakezdésre befejezik a munkát az M0-s déli szakaszán
2021. augusztus 29. – 08:45
Iskolakezdésre ismét járható lesz az összes sáv az M0-s autóút déli szakaszán, a Deák Ferenc híd északi oldalán, jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A közlemény idézi Schanda Tamás miniszterhelyettest, aki szerint „a kivitelező mulasztásai hosszú ideje nehezítik a közlekedést az M0 déli szakaszán. A Strabag vezette konzorcium nem az elvárható gondossággal járt el, ezért bosszantják régóta a híd biztonságos használata érdekében szükséges újabb beavatkozások a térségben utazókat. A tanítási szünetre ütemezett teljes lezárás feloldásával szeptembertől megint három sávon haladhat a forgalom az M1 irányába.”
Az év végéig még lesznek munkák, decemberig háromhetente-havonta rövid ideig tartó, eseti forgalomkorlátozásokra lehet számítani.
Az ITM végezetül odaszúrt egyet az ellenzéki vezetésű fővárosnak. „Szeptembertől Budapest főpolgármestere nem mutogathat másra a hivatalba lépése óta állandósult fővárosi dugók miatt. Az osztrák kivitelező felületessége már nem menti fel Karácsony Gergelyt az alól, hogy érdemi magyarázattal szolgáljon a közlekedőknek arra, miért kell folyton végeláthatatlan kocsisorokban vesztegelniük” – írták.
A problémával részletesen foglalkozott az Alapjárat.hu csapata. Az utóbbi években dinamikusan nőtt a forgalom az M0-son, és ez várható a továbbiakban is. Az európai járványügyi helyzet mérséklődésével idén ismét sok Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkás jön erre, akik épp a napokban fejezik be a nyári szabadságukat, hogy ismét az M0-s érintésével térjenek vissza lakóhelyükre. Az Ukrajna, Románia, Szerbia és a Balkán irányába, illetve az ellenkező irányba tartók nem nagyon tehetnek mást, amikor az M3-as, M35-ös, M4-es, M43-as és M5-ös autópálya felé kerülik el a fővárost, vagy onnan érkeznek. Velük találkoznak reggel az ingázók, akik például Halásztelekről vagy Szigetszentmiklósról járnak dolgozni, és persze sok az ipari park is az út mellett.