Autóval Budapest peremén: öt kilométer egy óra alatt

2021. augusztus 28. – 15:38

frissítve

Autóval Budapest peremén: öt kilométer egy óra alatt
A híd előtt, az M5-ös felől. Fotó: Alapjárat.hu

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapestet elkerülő M0-s autóút évek óta legforgalmasabb, egyben legnehezebben járható szakaszán jártunk, ahol elvileg napokon belül visszaadják a forgalomnak az egyik Duna-hidat, amely súlyos állapotban volt, amikor három éve elkezdték a szerkezeti felújítását.

Ha létezik hely Magyarországon, ahol biztosan mindenki utál autóval közlekedni, az az M0-s autóút déli szakasza. Elvileg minden adott ahhoz, hogy a napi 90-100 ezer autó és teherautó fennakadás nélkül tegye meg ezt a néhány kilométert, valójában mégsem, mert évek óta újra és újra lezárják a Szigetszentmiklós közelében található Deák Ferenc híd (ismertebb nevén Hárosi híd) egy-egy részét. Pár hónapja az északi oldalon dolgoznak és bár a tanév csak jövő szerdán kezdődik, augusztus utolsó hetében, reggel nyolc óra előtt még mindig mintha szívószálon próbálnának átvezetni egy tevekaravánt, akkora dugó van a környéken.

Az ellenkező irányból, Érd felől motorozom az aszfaltozott önsorsrontás helyszínére és bár a nagyobb teherautók itt legfeljebb hetvennel mehetnek, egy 90-ről gyorsító ukrán kamion húz el mellettem, majd beáll a végeláthatatlan sorba. Legalább egy órát fog várni, pedig mindössze hétszáz átkozott méterről van szó. Ennyi a híd teljes hossza, felhajtókkal is alig több mint egy kilométer, a kocsisor pedig mindkét irányban több kilométeres.

Bár szerettem volna közelről megnézni, mi történik a látszólag üres munkaterületen, erre a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (a továbbiakban NIF Zrt.) nem adott engedélyt, mondván a felújítás jelenlegi fázisában nincs rá mód. Az Alapjárat.hu másfél hete kérdéseket is küldött a cégnek az ügyben, de azokra nem válaszoltak, pedig talán nem csak bennem vetődik fel a kérdés, hogy mit csinálnak.

A híd felé araszolva kelet felől – Fotó: Alapjárat.hu
A híd felé araszolva kelet felől – Fotó: Alapjárat.hu

Évek óta napirenden volt, hogy az 1990-ben átadott régi híd alapos szerkezeti felújításra szorul, ezért 2018 és 2020 tavasza közt valóban hatalmas munka zajlott rajta. A híd szigetelését kicserélték, aszfaltoztak, festettek és még a kandeláberek is újak lettek, illetve felújították a kerékpárutat, majd pár hétre átadták a forgalomnak, hogy nem sokkal később ideiglenesen ismét lezárják. Az idén először március 22-től június közepéig a zajvédő falának építése miatt ismét lezárták az újabb (2013-ban átadott) hídrész szélső sávját, ezután június 16-án ismét a teljes északi hidat, és ez a lezárást tart most is.

2018 májusában valami félresikerülhetett, mert bár akkor is foglalkoztak a hídszerkezettel és tavaly azzal az ígérettel adták át pár hétre, hogy a megfelelő vizsgálatok, illetve a végleges műszaki tartalom meghatározása után harminc évig nem kell hozzányúlni, nem sokkal később további problémákat tártak fel. A hídsaruk, amelyekkel a Dunában álló pillérekre támaszkodik a szerkezet, rossz állapotban voltak, cserélni kellett őket. A többi teherviselő részt szintén megerősítették, amihez átmenetileg meg is kellett emelni a hidat a helyén. A műveletről részletesen írt a Magyar Építők nevű szakmai portál is, ahogy a többszörös átadásról majd lezárásról szintén.

A Magyar Közút Zrt. forgalmi kimutatása szerint nagyjából reggel hat óra körül élénkül meg a forgalom a környéken, de fontos különbség, hogy a korábbi hat helyett most kétszer két sávon járható a Hárosi híd. Amikor minden a megszokott rendben zajlik, a forgalmi sávokon felül egy-egy úgynevezett gyűjtő-elosztó-soroló sáv is segít a forgalomcsökkentésben és fokozza a biztonságot, de most ezeket is át kellett szervezni. A dugók szerencsés esetben csak húsz percesek, máskor egész naposak, főként a vendégmunkások áradatától és a kamionforgalomtól függően, de az átlag egy-egy óra mindkét irányban. Külön érdekesség, hogy mivel a halásztelki felhajtót is lezárták, az ott közlekedők megkönnyebbülhettek, mert emiatt reggelente nem araszol a kocsisor a II. Rákóczi Ferenc utcán, így a helyben közlekedők gyorsabban jutnak el a célba, mint amikor minden rendben megy a hídon.

Fotó: Alapjárat.hu
Fotó: Alapjárat.hu

Az utóbbi években dinamikusan nőtt a forgalom az M0-son, és ez várható a továbbiakban is. Az európai járványügyi helyzet mérséklődésével idén ismét sok Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkás jön erre, akik épp a napokban fejezik be a nyári szabadságukat, hogy ismét az M0-s érintésével térjenek vissza lakóhelyükre. Az Ukrajna, Románia, Szerbia és a Balkán irányába, illetve az ellenkező irányba tartók nem nagyon tehetnek mást, amikor az M3-as, M35-ös, M4-es, M43-as és M5-ös autópálya felé kerülik el a fővárost, vagy onnan érkeznek. Velük találkoznak reggel az ingázók, akik például Halásztelekről vagy Szigetszentmiklósról járnak dolgozni, és persze sok az ipari park is az út mellett.

A sajátos forgalmi kavalkád sajátos helyzeteket teremt. Csak augusztusban negyvennégy kisebb-nagyobb baleset történt az M0-s déli szektorában, nem csak torlódások miatt, de azért is, mert rengeteg a gyorshajtó és a kevés helyen mérik a sebességet. Tovább bonyolódik a helyzet amikor baleset történik, majd emiatt a hatos főúton is visszatorlódik a kocsisor. A NIF Zrt. e hét végére hivatalos közleményt ígért a Hárosi híd átadásával kapcsolatban.

Úgy tudjuk, hogy a főbb munkálatokat szeptember 1-ig valóban befejezik, később több, rövid ideig tartó lezárásra és terelésre lehet számítani az év végén várható végleges átadásig.

Akkor talán tényleg elkezdődik az a 30 év gondtalan használat, amit több százezren várnak. Amikor ez valóban megtörténik, már csak a közlekedésbiztonságot kéne fokozni, mert amikor tényleg szabad az út, nem csak a kamionok egy része, de az autók zöme sem tartja be a sebességkorlátozásokat.

Az Alapjárat tagjai néhány hete Budapesten merültek alá a dugóban, hogy kiderüljön, melyik közlekedési eszköz a leggyorsabb a városban. Futó, rolleres, robogós, közösségi közlekedéssel megkísérelt, illetve autós városátszelés az alábbi videóban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!