Fekete-Győr András nem fog visszalépni az első előválasztási fordulóban

2021. augusztus 27. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bízik abban, hogy bejut a második fordulóba az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek választásán, „érdemi esélye van” a választásokon, így nem akar visszalépni az első fordulóban, mondta Fekete-Győr András, a Momentum jelöltje a Jelen hetilapnak. Fekete-Győr azt a Závecz Research és az Idea Intézet egyik utóbbi felmérésére alapozza, aminek eredménye szerint hatból a negyedik helyen áll a jelöltek közül, 12 százalékon.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje azt mondta, szerinte „nyilvánvaló, hogy egy versenyzőnek lépésről lépésre kell menetelnie, és már látszik, hogy fölzárkóztam, így a következő részcélom az, hogy bekerüljek a második fordulóba. Ennyi embert, amennyi a politikai generációváltásban hisz, nem lehet elárulni”. Ráadásul bízik a több ezer külföldön élő magyarban is, hogy majd online rá szavaznak.

Azt nem árulta el, hogy melyik jelöltet támogatná a második fordulóban, ha ő nem jutna be, mert szerinte „ilyen helyzetben jó döntést csak akkor tud hozni egy politikus, ha lezárult az első forduló. Hiszen több miniszterelnök-jelölti vita is lesz, és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a többiek mit és hogyan képviselnek. A legtöbb választó számára vagy akár az én számomra sem mindig világos ez”. Azt is mondta, hogy bár a legtöbb helyen a Párbeszéddel és az MSZP-vel kötöttek előválasztási megállapodást, a második legtöbbet pedig a Jobbikkal, ebből sem következik az, hogy automatikusan Karácsony Gergelyt vagy Jakab Pétert támogatnák.

Az ellenzéki előválasztásban most az ajánlásokat gyűjtik, ebben a cikkben összeszedtünk mindent, amit az előválasztási kampányról tudnia kell. Az összefogást alkotó pártok miniszterelnök-jelöltjeivel és független miniszterelnök-jelöltekkel is készítettünk interjút az elmúlt hónapokban, ezeket itt olvashatja el: Márki-Zay Péter, Pálinkás József, Dobrev Klára, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Fekete-Győr András.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!