Melegellenes bejegyzésekkel szórta tele a Facebook-oldalát a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei igazgatója

2021. augusztus 14. – 07:23

Másolás

Vágólapra másolva

Több, nyíltan melegellenes bejegyzés is szerepelt a Magyar Vöröskereszt Vas- és Veszprém megyei igazgatójának közösségi oldalán. Miután rákérdeztünk a szervezetnél, hogy mindez mennyire egyeztethető össze a szellemiségükkel, a fideszes önkormányzati képviselőként is tevékenykedő Baráth Gábor átállította Facebook-oldalát, azt már csak ismerősei láthatják. A Magyar Vöröskereszt elhatárolódik a homofób bejegyzésektől, és semmilyen kirekesztő és megkülönböztető álláspontot nem tart elfogadhatónak.

„Volt, amikor büntették a buziságot, aztán már csak ejnye-bejnye volt. Nos, én nem akarom megvárni, amíg kötelezővé teszik” – volt olvasható a Hofi Géza idézet Baráth oldalán, amit annyival kommentált, hogy

„jól haladunk pedig”.

Két hányós emoji közé szúrt szivárványzászlóval osztotta meg azt a hírt is, mely szerint az Egyesült Államok lehetővé akarja tenni, hogy a férfin és nőn kívül, harmadik nem is bekerülhessen az útlevelekbe. Egy másik bejegyzésben pedig egy nagymamának gratulált, aki szerint a gyerekekre is „megpróbálják ráerőltetni ezt a mocskot”.

Baráth Gábor 2019-ben a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult az ajkai polgármester-választáson, de nem tudta legyőzni a város addigi vezetőjét, Schwartz Bélát, aki a Közösen Ajkáért Egyesület színeiben majdnem kétszer annyi szavazatot kapott, mint ő. Baráth jelenleg az ajkai képviselő-testület tagja a Fidesz-KDNP frakció tagjaként.

A Vöröskereszt magyar nyelvű oldalán is olvasható a szervezet Nemzetközi Bizottságának hitvallása. Eszerint a Vöröskereszt „egy pártatlan, semleges és független szervezet, amelynek legfőbb küldetése, hogy védje a háborúk és belső konfliktusok áldozatainak életét és méltóságát, és számukra segítséget nyújtson”.

A Telex kérdésére a Magyar Vöröskereszt azt válaszolta: elhatárolódik a homofób bejegyzésektől, az ugyanis „Baráth Gábor magánvéleménye, nem a szervezet nézeteit tükrözi”. Hozzátették azt is, hogy „semmilyen kirekesztő és megkülönböztető álláspontot nem tartanak elfogadhatónak!”

„Időközben kollégánk a kérdéses posztjait törölte személyes közösségi médiaoldaláról, amelyen egyébként a szervezet semmilyen módon nem szerepelt”.

„A Magyar Vöröskereszt emlékeztetni fogja munkatársait az etikai kódexében és az alapelveiben foglaltakra és azok betartására” – írták.

A kormány által gyermekvédelminek nevezett melegellenes törvény megszavazása miatt többezres tüntetés volt a Kossuth téren. Civil szervezetek szerint a törvény összemossa a homoszexualitást a pedofíliával, és az egész nem más, mint orosz minta alapján indított frontális támadás az LMBTQ-személyek, a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen. Európai kormányok, parlamenti képviselők és médiavállalatok mellett tiltakozott ellene az amerikai nagykövetség, és az ügy hetekre tematizálta a futball-Európa-bajnokságot, majd az idei magyar Forma–1-es futamot is. Miután a kormány nem fújt visszavonulót, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az ügyben.

A pedofiltörvény elfogadása óta egyre több a homofób bűncselekmény. A Háttér Társaság ügyvivője, Dombos Tamás korábban úgy nyilatkozott: ennek hátterében az állhat, hogy a jogszabály miatt felhatalmazva érzik magukat azok, akik LMBTQ-ellenes nézeteket vallanak. A leggyakoribb a verbális erőszak, a fenyegetőzés, de előfordul lökdösődés és más fizikai erőszak is. A Háttér Társaság

az elmúlt időszakban tucatnyi megkeresést kapott szomszédok közötti vagy tömegközlekedésen, iskolákban, munkahelyeken történt, szóváltással vagy kifejezetten erőszakkal való fenyegetéssel járó konfliktusokról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!