Kósa: Nem igaz, hogy a honvédelmi bizottság három tagja kezdeményezte a bizottság összehívását a Pegasus-ügyben

2021. augusztus 14. – 14:01

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken írtuk meg, hogy levélben kérték a honvédelmi bizottság ellenzéki tagjai Kövért László házelnököt, hogy utasítsa arra Kósa Lajost, a bizottság fideszes elnökét, hogy hívja össze a bizottságot Pegasus-ügyben. Mint írják, hiába kezdeményezték ők a bizottság összehívását, az akkor nem jött össze, és Kósa inkább „sunnyogott”.

Kósa Lajos a Facebook-oldalán reagált a hírre azt állítva, hogy ez nem igaz.

„A magyar sajtóhoz eljuttatott nyilatkozataik alapján a honvédelmi bizottság három ellenzéki tagja azt állítja, hogy Pegasus-ügyben kezdeményezték a bizottság összehívását. Ez nem igaz. A Parlament Házszabálya világosan meghatározza, hogy a bizottság összehívását milyen alaki és tartalmi feltételek mellett lehet kezdeményezni. Ilyen kezdeményezést csak egy ellenzéki képviselő terjesztett elő, ez kevés, mert legalább két kérelem szükséges ahhoz, hogy az eljárás elinduljon. Internetes bejegyzések és sajtónyilatkozatok alapján nem lehet a bizottságot összehívni”.

A honvédelmi bizottság fideszes elnöke szerint egy ilyen esetleges kérelem határidejének számítása az őszi ülésszak első napjától, szeptember 1-től kezdődik. Szerinte így aztán érvényes kezdeményezés nincs, semmilyen határidő nem ketyeg.

Kósa ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy

„az egész habverés egyedül arra jó, azzal kísérletezik, hogy életet leheljen a sorosista szervezetek által gerjesztett, de azóta kifulladt, úgynevezett Pegasus-ügyben. Na, ilyenkor szokták azt kiabálni a B-középben, hogy nagyon gyenge, csak markánsabb megfogalmazással”.

Korábban nem sikerült összehívni a nemzetbiztonsági bizottságot sem, mert bár a gyűlésen Pintér Sándor belügyminiszter megjelent, a fideszes tagok nem mentek el, így az ülés érvénytelenné vált.

A kormány először ezt tagadta, később azonban lényegében óvatosan beismerte, hogy állami szolgálatok lehallgathatták az Orbán-rendszerrel kritikus személyeket. A napokban egyedül a Legfőbb Ügyészség válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, ők használták-e a Pegasust. Az ügyészség szerint ők Pegasus-szoftvert nem vásároltak, és nem is használták azt ügyészség szervezeti egységek.

Hiába volt kellemetlen a lehallgatási botrány a kormánynak, az ellenzék nem igazán tudott profitálni a történtekből, pedig ritkán látni olyan fejetlenséget a Fidesznél, mint az ügy kipattanása utáni napokban. Egy héttel később mégis már csak ezer embert tudtak utcára vinni, amit nem lehet csak a nyár számlájára írni, erről itt írtunk bővebben.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, a témával foglalkozó összes cikkünket és videónkat itt találja meg. Ebben a videóban pedig röviden összefoglaltuk, miről is szól a botrány:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!