Levélben kérte az ellenzék Kövér Lászlót, szólítsa fel Kósa Lajost, hogy hívja össze a honvédelmi bizottságot Pegasus-ügyben

2021. augusztus 13. – 10:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Levélben kérték a honvédelmi bizottság ellenzéki tagjai Kövért László házelnököt, hogy utasítsa arra Kósa Lajost, a bizottság fideszes elnökét, hogy hívja össze a bizottságot Pegasus-ügyben. Mindezt „a Ház és a magyar parlamentarizmus maradék tekintélyének megóvása érdekében”, írják közös közleményükben. Mint írják, hiába kezdeményezték ők a bizottság összehívását, az akkor nem jött össze, és Kósa inkább „sunnyogott”.

Nemcsak a honvédelmit nem sikerült összehívni, hanem korábban a nemzetbiztonsági bizottságot sem, mert bár a gyűlésen Pintér Sándor belügyminiszter megjelent, a fideszes tagok nem mentek el, így az ülés érvénytelenné vált.

A Publicus Intézet július végi, Népszava számára készített felméréséből az derült ki, hogy a magyar lakosság majdnem háromnegyede (74 százalék) hallott már a Pegasus-botrányról, és több mint fele (51 százalék) úgy gondolja, hogy a kormány kezdeményezte az újságírók, politikusok, ügyvédek lehallgatását. Bár a kormánypárti médiát nem lehet azzal vádolni, hogy túltolták volna a megfigyelési ügyről szóló tájékoztatást, a Fidesz–KDNP szavazóinak több mint kétharmadához (68 százalék) így is eljutott a híre. 41 százalékuk ennek ellenére nem gondolja azt, hogy a kormány kezdeményezte volna a lehallgatásokat, és csak negyedük válaszolta azt erre a kérdésre, hogy igen.

A kormány először ezt tagadta, később azonban lényegében óvatosan beismerte, hogy állami szolgálatok lehallgathatták az Orbán-rendszerrel kritikus személyeket. A napokban egyedül a Legfőbb Ügyészség válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, ők használták-e a Pegasust. Az ügyészség szerint ők Pegasus-szoftvert nem vásároltak, és nem is használták azt ügyészség szervezeti egységek.

Hiába volt kellemetlen a lehallgatási botrány a kormánynak, az ellenzék nem igazán tudott profitálni a történtekből, pedig ritkán látni olyan fejetlenséget a Fidesznél, mint az ügy kipattanása utáni napokban. Egy héttel később mégis már csak ezer embert tudtak utcára vinni, amit nem lehet csak a nyár számlájára írni, erről itt írtunk bővebben. A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, a témával foglalkozó összes cikkünket és videónkat itt találja meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!