A Pegasus-botránnyal kapcsolatban népszavazást kezdeményezett a Momentum

2021. augusztus 5. – 16:24

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Pegasus-botránnyal kapcsolatban, jelentette be csütörtökön Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja, valamint Tompos Márton, a Momentum szóvivője.

„5 népszavazási kérdést adunk be a Nemzeti Választási Hivatalnál a Pegasus-botránnyal kapcsolatban.” – mondta Tompos Márton. „Az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb politikai botránya ez. Sajnos nem ez az egyetlen ilyen lehallgatási botrány. Már korábban is, közvetlen a Pegasus-botrány előtt, 2018-ban és 2015-ben is próbáltak már lejáratni civileket a kormányhoz közeli szervezetek. Az elmúlt években ez egy tendencia, hogy a kormány ilyen szoftvereket vásárol. Most azonban közpénzen vásárolt szoftvereket használnak a saját politikai céljuk érdekében. Ez botrányos és egy jogállamban le kellene mondania a kormánynak – azonban tudjuk, hogy sajnos nem egy jogállamban élünk” – tette hozzá.

„Az emberek magánéletébe tiport bele a kormány. Amikor a hatalom ezt teszi, akkor ezt csak a közös népakarat tudja megfékezni. Éppen ezért a Momentum öt kérdést nyújt be a Nemzeti Választási Hivatalhoz. Ezek a kérdések arra irányulnak, hogy hogyan lehetne szigorítani a jelenlegi eljárásrendet. Varga Judit azért mondhatja azt, hogy ő mindent a szabályoknak megfelelően csinált, mert Magyarországon a leglazább a szabályozás. Ezek a szabályok rosszak. Mi például független bírói szervezetek kezébe adnánk az engedélyezés jogát.” – mondta Hajnal Miklós.

Ezek a Momentum népszavazási kérdései:

  • 1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtést kizárólag bírói engedélyezéssel végezhessék?
  • 2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági titkos információgyűjtés csak célhoz kötötten és részletes törvényi feltételek fennállása esetén valósulhasson meg?
  • 3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a titkos információgyűjtés közben a gyónási titok, a védői titok és az emberi méltóság ne sérülhessen?
  • 4. Egyetért-e Ön azzal, ha a nemzetbiztonsági szolgálat a kivételes esetben már megkezdett titkos információgyűjtésre vonatkozó utólagos bírói engedélyt nem kapja meg, az érintett személyt automatikusan értesíteni kelljen a jogosulatlan megfigyelés tényéről?
  • 5. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottságát a „Pegazus lehallgatási botrány” kivizsgálására és kötelezze az igazságügyért felelős miniszter nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett engedélyezési tevékenységével kapcsolatos jelentéstételre?

Az ellenzék nem helyezett komoly nyomást a kormányra

Hiába volt kellemetlen a lehallgatási botrány a kormánynak, az ellenzék nem igazán tudott profitálni a történtekből, pedig ritkán látni olyan fejetlenséget a Fidesznél, mint az ügy kipattanása utáni napokban.

Egy héttel később mégis már csak ezer embert tudtak utcára vinni, amit nem lehet csak a nyár számlájára írni. Ebben a cikkben szedtük össze az ügy elmúlt két hetének belpolitikai tanulságait.

Mi az a Pegasus-botrány?

Július 18-án robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, a született anyagokat a Telex is publikálta.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A Macront és 13 más állam- és kormányfőt is potenciálisan érintő lehallgatási botrányról itt írtunk bővebben. A francia hatóságok is megtalálták a Pegasus nyomait újságírók telefonjain. A Pegasus-kémszoftver botrányával kapcsolatos összes írásunkat és videónkat pedig itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!