Sebastian Vettel a melegellenes törvényről: Nyomasztó, hogy egy EU-s ország ilyen törvényt hoz

2021. július 30. – 14:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Mindenkinek szabadon kéne megválasztania azt, mit szeretne kezdeni magával, éppen ez lenne az egész lényege. Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz” – mondta Sebastian Vettel, az Aston Martin Forma–1-es csapat versenyzője a Magyar Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón a Motorsport.com szerint. Vettel, akárcsak röviddel azelőtt Lewis Hamilton, a melegellenes törvénnyel szemben állt ki.

Sebastian Vettel hozzátette: szerinte rengeteg lehetőség lett volna már arra, hogy tanuljunk a múltból, ő pedig nem érti,

„hogy miért okoz még most is problémát az, hogy hagyjuk az embereket élni, ahogyan ők akarnak, azt szeretni, akiket ők akarnak, élni és élni hagyni”.

A törvényeket persze nem nekik kell hozni, jegyezte meg, de „a mi felelősségünk is, hogy támogassuk azokat, akiket ez hátrányosan érintett”. A Forma–1-es versenyző a sajtótájékoztatóra egyébként szivárványos cipőben érkezett. Vettel nem először szólal fel Magyarország–LMBTQ témában: ő volt az, aki az UEFA szivárványos kivilágításra vonatkozó elutasítása után is nyíltan bírálta a szervezetet a döntésért.

Lewis Hamilton Vettel előtt az Instagramon állt ki a melegek jogaiért, és posztjában még arra is buzdította magyar embereket, hogy a kormány népszavazásán álljanak ki az LMBTQ-emberek jogai mellett. Nem biztos, hogy a sportoló teljesen tisztában van azzal, hogy a kormány népszavazási kezdeményezése pontosan milyen kérdéseket tartalmaz, vagy azzal, hogy a Fidesz narratívája minderről az, hogy a brüsszeli támadásokat, zsarolásokat és fenyegetőzéseket akarják a lakossággal együtt visszaverni.

Hamilton posztjára a magyar kormányból először Varga Judit igazságügyi miniszter reagált a közösségi médiában: azt írta egyebek mellett, hogy „jómagam a KRESZ-vizsgára nem a sajtóból készültem, hanem tankönyvekből”. Ebbe a sormintába illik Deutsch Tamás reakciója is, mutatjuk:

„Lewis Hamiltonnak van 7 világbajnoki győzelme, van lovagi címe, van szivárványos véleménye 🏳️‍🌈, nincs viszont még gyermeke. Ennyi.”

Az LMBTQ-témára az Aston Martin F1-es csapat is reagált a Twitteren egy szivárványos bukósisakkal, és azzal a szöveggel, hogy „IAMPRIDE”, vagyis „büszke vagyok.”

A melegellenes törvénnyel és lehetséges következményeivel ebben a videónkban foglalkoztunk részletesen:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!