Pegasus-botrány: a Fidesz szerint nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság összehívása

2021. július 19. – 15:13

frissítve

Pegasus-botrány: a Fidesz szerint nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság összehívása
Halász János (Fidesz) Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el – közölte a Fidesz-frakció hétfőn az MTI-vel.

Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a közleményben hangsúlyozta, a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát.

Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a hétvégén kirobbant nemzetközi megfigyelési botrány, a Pegasus-ügy magyar szálával kapcsolatban a Telexnek így fogalmazott:

„A jogászok most rakják össze az általa csak magyar Watergate-ügyként emlegetett botrány feljelentési anyagát.”

Halász János ezzel szemben így vélekedett:

„A baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok, és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják.”

Kiemelte, továbbra is azt várják a nemzetbiztonsági szervektől, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg Magyarország biztonságát, jogos érdekeit.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanakkor úgy fogalmazott a lapunknak, hogy az általa felügyelt szolgálat (IH) vezetőjét megkérte, hogy tekintsék át,

„milyen titkosszolgálati érdekek állhatnak ezen információk mögött. Milyen titkosszolgálati érdekek a mögött, ha ez valóban megtörtént, kinek az utasítására, kinek az érdekében, ha meg nem történt meg, akkor milyen titkosszolgálatok koordinációjával került sor egy ilyen nemzetközi kommunikációs akcióra?”

A Pegasus-botrány gyors összefoglalóját itt olvashatja.

Mi az a Pegasus-botrány?

Vasárnap robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, a született anyagokat a Telex is publikálja.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A botrányt kirobbantó magyar anyagot itt olvashatja, de ha erre most nincs ideje, vázlatosan összeszedtük a legfontosabb pontokat egy külön cikkben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!