Hamis tanúzás miatt nyomoznak Szabó Bálint elrablásos története után

2021. július 7. – 13:49

Másolás

Vágólapra másolva

Hamis tanúzás gyanúja miatt tett feljelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Szabó Bálint elrablása miatt indult ügy lezárása után – tudta meg a Szeged.hu, amikor arról érdeklődtek, kell-e hivatalból nyomozást indítaniuk azután, hogy nem állt meg sem személyi szabadság megsértése, sem más bűncselekmény Szabó elrablásos történetében. A nyomozásra a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölték ki.

Mint azt korábban megírtuk, a helyi botrányhősként ismert Szabó Bálint idén február közepén eltűnt egy napra, majd a kormánypárti Karc FM-nek számolt be arról, hogy „a makói tanyavilágban egy égő szalmabálára” kötözték ki a cipőfűzőjénél fogva. Később azt közölte, hogy a Békés megyei rendőrnyomozók rátaláltak arra a fémkonténerre, ahol állítása szerint február 15-én másfél órán keresztül fogva tartották.

Április végén viszont a Békés megyei rendőrség megszüntette a nyomozást, ugyanis nem tudták megállapítani sem a személyi szabadság megsértésének, sem más bűncselekménynek a gyanúját.

Szabót 2017-ben bilincsben vitték el a városházáról akkor még a Szeviép-ügy károsultjainak védőügyvédjeként, mert megzavarta a rendet, és egy petíciót akart átadni a karzatról. 2019-ben pedig jogerősen pert vesztett Botka László ellen, miután a kormánypárti Echo TV-ben egy interjúban azt állította, hogy a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”. A képviselő állításait átvevő Fidesz-közeli Szegedma.hu-t a bíróság szintén elmarasztalta a perben. Nemrég rágalmazás miatt adott ki körözést az önkormányzati képviselőre a rendőrség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!