Szabó Bálint: Megtalálták a fémkonténert, ahol másfél órán keresztül tartottak fogva

2021. április 7. – 17:40

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fejleményről számolt be állítólagos elrablása ügyében Szabó Bálint önkormányzati képviselő, aki szerint a Békés megyei rendőr-főkapitányság nyomozói rátaláltak arra a fémkonténerre, ahol állítása szerint február 15-én másfél órán keresztül fogva tartották.

A képviselő azt állítja, hogy „a szegedi és a Csongrád megyei rendőröknek »nem sikerült« felkutatni” a konténert. Azonban a Telex megkeresésére a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta, nem ők, hanem a Békés megyei rendőrök illetékesek az ügyben.

Megkerestük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot is, akik azt írták a Telexnek, hogy a „megjelölt esettel kapcsolatban személyi szabadság megsértése bűntett miatt folyik büntetőeljárás” a kapitányság vizsgálati osztályán, az elmúlt napokban pedig több, „az ügyben szükséges eljárási cselekményt” végeztek el a nyomozók.

Szabó Bálint még február közepén tűnt el egy napra, majd a független önkormányzati képviselő a kormánypárti Karc FM-nek számolt be arról, hogy „a makói tanyavilágban egy égő szalmabálára” kötözték ki a cipőfűzőjénél fogva. Szabó a nyilatkozataiban arról is beszélt, hogy egy hét fős csapat rabolta el, akik állítása szerint azt üzenték neki, hogy „éjfélre Romániába kell érnie”, ellenkező esetben a családjával „olyan dolog fog történni, amit nem szeretne senki a családjának”.

Szabó már elég régóta számít helyi botrányhősnek Szegeden: 2017-ben bilincsben vitték el a városházáról akkor még a Szeviép-ügy károsultjainak védőügyvédjeként, mert megzavarta a rendet, és egy petíciót akart átadni a karzatról. 2019-ben pedig Szabó jogerősen pert vesztett Botka László ellen, miután a kormánypárti Echo TV-ben egy interjúban azt állította, hogy a „Szeviép-ügy szálai az önkormányzatig nyúlnak”. A képviselő állításait átvevő Fidesz-közeli Szegedma.hu-t a bíróság szintén elmarasztalta a perben. Tavaly márciusban pedig Szabó a saját kocsijával állt keresztbe az egyik szegedi kereszteződésben, hogy a járvány elleni védekezés érdekében leállítsa a városi tömegközlekedést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!