Republikon-felmérés: A Dunakeszi központú választókerületet hosszú évek után átvenné a Fidesztől az egyesült ellenzék

2021. július 2. – 05:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Dunakeszi központú (Pest megye 5-ös számú) választókerületet 2014-ben és '18-ban is magabiztosan hozta a Fidesz–KDNP Tuzson Bencével, ám a Republikon Intézet friss reprezentatív felmérése alapján úgy tűnik, egy összellenzéki jelölttel szemben már nem lenne ilyen egyértelmű a helyzet, sőt.

2014-ben ebben a választókerületben 41 százalékkal nyert a fideszes Tuzson, több mint 10 százalékot vert arra a Szabó Imrére, aki mögött szinte az összes ellenzéki párt felsorakozott. A Jobbikot leszámítva, akik 16 százalékot szereztek. Aztán 2018-ban a fideszes politikus még ennél is nagyobb arányban, 43 százalékkal nyert. A DK-s Rónai Sándor 36 százalékot tudott szerezni. A Jobbik ekkor is külön jelöltet indított, aki 15 százalékot kapott.

A friss felmérésben megkérdezettek nagyon magas aránya, 85%-a mondta azt, hogy elmenne szavazni az országgyűlési választásokon, és ha már elmenne, a következő preferenciákkal:

A teljes népesség körében

  • a Fidesz–KDNP listájára a megkérdezettek 36%-a,
  • az egységes ellenzék listájára a megkérdezettek 48%-a szavazna,
  • a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, illetve a Mi Hazánk listáit 2-2% választaná. A biztos pártválasztók esetében:
  • a Fidesz–KDNP listájára 41%,
  • az egységes ellenzék listájára 55%,
  • a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, illetve a Mi Hazánk listáira 2-2% szavazna.

A felmérésben az előválasztásra is rákérdeztek. A megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmenne szavazni, 40 százalék pedig azt, hogy biztosan nem menne el.

Ebben a választókerületben két előválasztáson indulóról kérdezett a Republikon intézet: Dorosz Dávid a Párbeszéd–MSZP–Jobbik–Momentum támogatásával, a Demokratikus Koalíció pedig Tonzor Pétert indítja.

A pozíciójáról előző év december 31-gyel távozott volt főpolgármester-helyettes, Dorosz Dávid indulását május elején írtuk meg, amikor Karácsony Gergellyel közösen jelentették be, hogy Dorosz az MSZP–Párbeszéd közös jelöltje Dunakeszin. Aztán júniusban a Jobbik és a Momentum is bejelentette, hogy Dorosz mögé állnak be.

És ezek a visszalépések úgy tűnik, meg is változtatták az erőviszonyokat. Legalábbis a Závecz mérése korábban még egyértelműen a DK-s Tonzor vezetését hozta ki, de a Republikon friss, visszalépések utáni mérése már mást mutat.

A kérdésre, hogy melyikükre szavaznának egy ellenzéki előválasztáson, a következő eredmény jött ki:

  • Dorosz Dávid 40 százalék,
  • Tonzor Péter 32 százalék.

A felmérés szerint ismertség szempontjából ennél is nagyobb a különbség Dorosz javára (48-24).

FRISSÍTÉS: Fekete László, az Pálinkás József féle Új Világ Néppárt pártigazgatója jelezte, hogy bár a Republikon Intézet nem kérdezett rá felmérésében, az Új Világ Néppárt jelöltjeként ő is indul ezen az előválasztáson ebben a választókerületben.

Pálinkás József a jelöltet bemutatva kiemelte, hogy Fekete Lászlót hiteles embernek ismerte meg, akit mindig is a saját közössége iránti elkötelezettség motiválta. Biztos benne, hogy a megválasztásával (képviselő hely elnyerésével) a Pest 05.sz választókerület lakosai a legjobb emberre bíznák a térségük képviseletét, érdekeik érvényesítését.

A 2022-es országgyűlési választáson hat ellenzéki párt (a DK, a Momentum, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd) közös listán, közös jelöltekkel fog indulni a Fidesz–KDNP ellen, előtte azonban még meg kell rendezniük az előválasztást, amely komoly politikai, szervezési és kommunikációs feladat elé állítja mindannyiukat. Erről itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!