Pályaelhagyás és szétesés következik, ha az orvosok túlórájáért kevesebbet fizetnek, mint a normál munkaóráért

2021. június 29. – 07:02

frissítve

Pályaelhagyás és szétesés következik, ha az orvosok túlórájáért kevesebbet fizetnek, mint a normál munkaóráért
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Ha nem sikerül rendezni az orvosok ügyeleti díjait, a koronavírus-járvány után amúgy is rossz mentális és érzelmi állapotban lévő orvosok kiszámíthatatlanul reagálhatnak, pályaelhagyás, szétesés következhet – mondta a Telexnek Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki a múlt héten tárgyalást kezdeményezett Kásler Miklóssal.
  • Kincses szerint a felhalmozódott várólistákat csak úgy lehet leküzdeni, ha ahhoz pénzt is ad a kormány, a hálapénz kiesése után legális módon kell többletmunkára ösztönözni a dolgozókat.
  • A hálapénzt ellenőrző Nemzeti Védelmi Szolgálat nem hallgathatja le az orvosokat, legfeljebb testkamerát használhat.
  • A Covid idején mindenhol menet közben kellett kitapasztalni a megfelelő terápiát, Kincses szerint ezért alaposan elemezni kell, hogy más országokkal összehasonlítva miért haltak meg nálunk ilyen sokan.

A járvány alábbhagyott, új korszak jöhet az egészségügyben, de vajon milyen pszichés és mentális állapotban vannak az orvosok egy ilyen rendkívül megterhelő időszak után?

Minden szempontból nagyon fáradt, rossz mentális és érzelmi állapotban vannak az orvosok, az egészségügyben dolgozók. Azt is ki merem mondani, hogy akár még az indokoltnál is rosszabb állapotban vannak az orvosaink, hiszen bár idén egy nagyon komoly alapbéremelést kaptak, ezt érzelmileg több minden felülírta. Olyan katasztrófahelyzetben, olyan terhelés alatt kellett dolgozniuk, amely a kollégák életében még soha nem fordult elő, elvégre nem éltek a spanyolnátha-járvány idején, és a háborúról is kevés embernek van tapasztalata. Ne feledjük: a védőoltások megjelenéséig az egészségügyi dolgozók közvetlen életveszélyben dolgoztak. Ehhez jött a bizonytalanság az átirányítások és kirendelések miatt, és hogy meddig tart még ez a dráma. Sokunkat zavart a jogállási törvény és a járvány elleni védekezés militáns hangulata is: az orvosok eddig legfeljebb törzset operáltak, de nem tudtak mit kezdeni az operatív törzzsel, és az onnan érkező utasításokkal. Ez egy ízig vérig civil szakma. Az is nagy lelki teher, hogy a kollegák sokszor hiába követtek el mindent a betegért a legjobb szakmai tudásuk szerint, a kezelések mégis eredménytelenek voltak, és tömegesen haltak meg a kórházakban a betegeink. Ezt sem könnyű feldolgozni.

Ahogy bemutattuk, a járvány alatti többlethalálozást tekintve Magyarország az európai országok között a legrosszabb harmadban van. A csütörtöki kormányinfón ezt még Gulyás Gergely sem csak a magyar lakosság rossz egészségi állapotával magyarázta, hanem azzal is, hogy elég nagy különbségek voltak a kisebb és a nagyobb kórházak teljesítménye között. Ön szerint mi volt az oka a magas hazai Covid-halálozásnak, és milyen tanulságok vonhatók le ebből?

A legfőbb tanulság szerintem az, hogy transzparenssé kell tenni a kórházakban végzett munkát és a minőségi mutatókat. Ehhez persze először mérni kell ezeket. Nem azért, hogy bárkit pellengérre állítsunk, hanem mert ennek a tudományos alapú feldolgozására van szükség. A koronavírus nemcsak a magyar egészségügyet, de az egész világban minden orvost vadonatúj helyzet elé állított. A szabályokat a meccs közben kellett kialakítani. Nem voltak előre elkészített, régről kipróbált protokollok. Senki nem tudhatta, hogy most mi van.

Mit lehetett tenni ebben a helyzetben?

Olvastuk a nemzetközi szaksajtó közleményeit, és próbáltunk belőle tanulni, reménykedni. Elég, ha a csodaszerekre utalok: először jött a klorokin, majd az ivermektin és egy magyar üdvöske, majd kiderült, hogy egyik sem igazán hatásos. Először arról volt szó, hogy mindenkit lélegeztetni kell, ezért össze is vásároltunk annyi lélegeztető gépet, hogy lélegeztetőgép nagyhatalom lettünk. Aztán kiderült, hogy önmagában a lélegeztetőgép nem sokat ér, sokkal fontosabb a beteg ellátása, és ez nemcsak orvosi, hanem ápolói munka is, mert meghatározó a beteg mozgatása, forgatása, sőt a pozíciója is. A következő tudás az volt, hogy nem mindegy, hogy invazív vagy non invazív módon lélegeztetjük a beteget. Ezt mind menet közben kellett megtanulni. Ezért nem is lehet azt mondani, hogy egy adott időpillanatban egy orvos rosszul döntött, hibázott. Baj, sőt hiba az lenne, ha ezt utólag nem elemezzük, és nem vonjuk le a tanulságokat, nem hozunk olyan értelmes és megalapozott szabályokat, amelyeket egy esetleges negyedik hullámban jó lehet hasznosítani.

Az orvosok mellett dolgozó ápolók, nővérek fizetése nem emelkedett, miközben ők
legalább akkora terhelés alatt dolgoztak, mint az orvosok. Tudjuk, hogy az orvosi
kamara az orvosokat képviseli, de mit tudnak tenni azért, hogy az egészségügyi
szakdolgozók bérét is emeljék?

A gyógyítás csapatmunka, és jól képzett, motivált szakdolgozók nélkül mi, orvosok
tehetetlenek vagyunk. Elemi emberi és szakmai érdekünk, hogy az ő fizetésüket is
rendezzék. Ez a helyzet bizony vezetett olyan feszültségekhez, hogy időnként az orvos
megkapta: „de doktor úr, magának legalább megemelték a fizetését”. Minden
fórumon igyekszem elmondani, hogy ha az egészségügyi szakdolgozók demonstrálni
fognak, akkor mi is velük leszünk.

Az orvosok és az ápolók márciustól az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá
kerültek. Ha már közös kalap alá vették őket az Országos Kórházi Főigazgatóság
irányítása alatt, kapnak valamilyen szervezett, állami segítséget a Covid által
okozott traumák és kiégés leküzdésére?

Nincs ilyen, pedig kellene. De ez amúgy is nehéz kérdés, mert egyrészt arra vagyunk
szocializálva, hogy mi gyógyítsunk, nem arra, hogy minket gyógyítsanak. Másrészt
nagy probléma, hogy kell ez, de mikor? Mert most, hogy örülhetnének a Covid által okozott nyomás enyhülésének, rögtön ott a következő feszültség. Jó lenne feltöltődni, magunkhoz térni, nagyon kellene a mentális támogatás, de közben már a várólistákat kellene ledolgozni. Be kellene pótolni az elhalasztott műtéteket, szűréseket, az elmaradt vizsgálatokat.

Miért nem halad ez?

Mert késnek az ezt megalapozó szakmai, szabályozási és pénzügyi döntések. A várólisták ledolgozása nem fog menni többletpénz nélkül, és a jelenlegi finanszírozási mód erre eleve alkalmatlan. Egyrészt van az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK), amely csak bizonyos mennyiségű esetet finanszíroz a kórházakban. Másrészt most bázisfinanszírozás van, ami semmilyen módon nem ismeri el a teljesítményt. A járvány alatt a kórházak nem tudtak úgy működni, mint normál időben, ezért egy átlagfinanszírozást kaptak, ami arra az időszakra teljesen rendben volt. Most viszont már nincs járvány, és ha továbbra is így marad a finanszírozás, akkor hiába akar több műtétet végezni a kórház, nem kap ezzel arányos bevételt. Amikor azt mondom, több pénz kell, akkor nemcsak arról beszélek, hogy több forrást kell adni a műszerekre, a világításra, a villanyra és a dolgozók bérére, hanem arról is, hogy a dolgozók motivációját is meg kell teremteni.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Mondjuk ki nyíltan, hogy régen az egyetlen pénzügyi motivációt a hálapénz jelentette. Ezt általában nemcsak az orvos kapta, hanem a kórházi „kiskasszából” bizony a műtős, az aneszteziológus és az asszisztens is részesedett. Ha most nincs hálapénz, akkor mi ösztönzi több munkára a dolgozókat?

A véleményünk nem változott. Az orvosi kamara változatlanul és kitartóan küzd a hálapénz ellen, de az igaz, hogy a hálapénznek a számtalan és rendszert destruáló kára mellett ez az egyetlen előnye megvolt: teljesítmény-arányosságot és motivációt vitt a rendszerbe. Megérte többet operálni, bemenni éjszaka levezetni még egy szülést. Ha ezt a személyes motivációt nem hozzuk vissza valamilyen más, legális formában, akkor délután fél háromkor az orvos már nem fogja az mondani a műtősnőnek, hogy „Katika, csináljuk meg még a következő műtétet is, legfeljebb kicsit tovább maradunk”. Tehát az illegális ösztönző helyett legális ösztönzésre van szükség ahhoz, hogy felpörögjön a várólisták ledolgozása.

A kamarának milyen javaslata arra, hogy legális módon visszahozzák ezt az ösztönzést az orvosoknak?

A várólisták ledolgozásához többletpénzt kell adni a kórházaknak, és ezt a többlettforrást a dolgozók ösztönzésére kell használni. Közgazdaságilag ez megalapozott és reális, mert a kórházi finanszírozás – sajnos inkább csak elvben – lefedi a kórház működési költségeit, a béreket, a hűtést–fűtést, a világítást stb. Ha plusz pénz érkezik, abból már nem kell újra a rezsit finanszírozni, hiszen az már ki van fizetve. Többletköltséget a felhasznált anyagok jelentenek. Így a többletforrás nagy része fordítható személyi ösztönzésre, azaz marad annyi, amiből a műtéteket végző orvosok és egészségügyi szakdolgozók többletmunkáját honorálni lehet. És rendeletben kell kimondani, hogy ez a pénz csak erre használható, mert különben a kórházak az újratermelődő adóság csökkentésre fogják használni.

Kívülről nézve kicsit pénzcentrikusnak tűnik ez a gondolkodás, mintha az orvosoknak semmi nem lenne elég.

Ez gyógyításközpontú gondolkodás. Tiszta viszonyokat egyértelmű szabályokat betegjogi garanciákat szeretnénk. Az betegérdek is, hogy az orvos ne ellenőrizetlen munkaidejű másod- és harmadállásokból éljen, mert nemcsak az orvosnak van joga pihenésre, de a betegnek is joga van kipihent, empatikus gyógyítóra. Ez meg nem megy pénz nélkül. Ez a kormány most tényleg soha nem látott mennyiségű pénzt tett az ágazatba. Akkor érdemes lenne megtoldani ezt annak a pár százalékával a munkabéke, az ellátásbiztonság érdekében.

Az orvosok azért is kaptak alapbéremelést, hogy a hálapénz eltűnjön a kórházakból. Nemrég egy sportorvost jelentett fel a Nemzeti Védelmi Szolgálat, aki 40 ezer forint
kenőpénzért állított ki vizsgálatok nélkül versenyengedélyt. Mire számíthatnak az
orvosok? Tömegesen fogják ellenőrizni és lépre csalni őket?

A büntetőtörvénykönyv módosítása szerint január 1-től tilos hálapénzt adni és elfogadni. Ezt ellenőrizni is kell. Mi ezt elfogadtuk, de azt kértük, hogy az ellenőrzéseket lehetőleg ne a Covid-járvány csúcsterhelése alatt kezdjék el. Elég teher a Covid, nem kell a kollegákat még ezzel is stresszelni. Az NVSZ ezt be is tartotta. Egyetértünk viszont azzal, hogy ha visszatérünk a normál üzemre, akkor el kell indulnia ezeknek az ellenőrzéseknek, mert ha visszaépül a hálapénzrendszer, akkor már nehezebb kiirtani. Tehát most kell lépni.

Mennyire megalapozottak azok a félelmek, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkosszolgálati eszközöket is bevet az orvosok lebuktatására?

Nagy volt a tanácstalanság és az információhiány az ellenőrzésekkel kapcsolatban, ami öngerjesztő félelmek és álhírek tömegét termelte ki. Félelem szintjén eljutottunk oda, hogy akkor mostantól minden orvos vécéjébe lehallgató berendezéseket telepítenek. Természetesen erről szó sem lehet: nem fogják lehallgatni az orvosok telefonját, és nem figyelik az emailjeiket sem. Hivatalos és pontos tájékozás hiányában azonba maradt az orvosi csetszobák, zárt csoportok egymást gerjesztő félinformációs világa. Miután nem volt hivatalos tájékoztatás, nekünk kellett elkészítenünk egy „hálapénz-kisokost” , ami megtalálható a honlapunkon. Az NVSZ-től ehhez megfelelő szakmai segítséget kaptunk. Sokan nem értik, hogy mit jelent az, hogy a Büntető törvénykönyv és a rendőrségi törvény bizonyos módosításával az egészségügyben dolgozók is az úgynevezett „védett állományba” kerültek, de még az „állomány” szó is visszatetsző. Tisztázni kellett, hogy mindez csak a jogviszonytörvény alá tartozókra vonatkozik, és a megbízhatósági vizsgálat közben nem lehet titkosszolgálati eszközöket bevetni, nincs lehallgatás, nem ellenőrizhetik a magánleveleket, még bírói engedéllyel sem. Egy testkamera lehet a próbavásárlást végző emberen, és kész. Ettől teljesen független dolog az, hogy ha valaki ellen komolyabb bűncselekmény gyanúja merül fel, és feljelentést tesznek, akkor a rendőrség bírói engedély birtokában a maga eszközeivel akár alkalmazhat lehallgatást is. De ez eddig is így volt.

Mi alapján választják ki azt, hogy melyik orvost ellenőrzik?

Nem véletlenszerűen, hanem valamilyen kockázatelemzés alapján készül az ellenőrzési terv. Az eddig ismertté vált két vizsgálat is ezt mutatta. A lebukott sportorvostól hamis igazolást kértek. Ő anélkül, hogy megvizsgálta volna a sportolót, pénzért kiadta neki a versenyengedélyt. A másik szintén tipikusan korrupciós nyomásnak kitett helyzet volt: egy krónikus belgyógyászati osztályra szerettek volna bejuttatni valakit, és ehhez tettek ajánlatot a főorvosnak. Az orvos azonban azt mondta: hiába minden, ez nem a pénzen múlik, rászorultsági alapon határozzák meg a sorrendet, és elutasította a vesztegetési pénzt. A negatív vizsgálat végeztével ezeket a felvételeket törölni kell, és értesítik is az illetőt, sőt a főnökét is, hogy a teszt negatív eredménnyel zárult.

A hálapénz elleni küzdelem és az orvosbéremelés meglepő módon új feszültségeket
szült. Legutóbb a zalaegerszegi megyei kórházban mondott fel hét traumatológus,
mert nem tudtak megegyezni az ügyeleti díjakról a kórház vezetésével. A Zala megyei kórház vezetése bérzsarolással vádolta az orvosokat. Erről mit gondol a kamara?

Értem én, hogy a kórház vezetése ezt így nevezi, de a magunk részéről ezt érdekérvényesítésnek és bérharcnak tekintjük. Azt mi nem nevezzük zsarolásnak, ha
valaki kiáll az érdekei mellett, és nem egyezik bele méltatlan feltételekbe. Azt
mondjuk ugyanakkor, hogy nem szabad különutas helyi alkukra bízni ezt a kérdést. Az
nem a megoldás, hogy Zalaegerszegen nagyobb összeget lobbiznak ki maguknak az
orvosok, mint Nyíregyházán. Ezért kezdeményeztünk tárgyalást a problémák
rendszerszintű megoldására.

Mindezt csak azért kérdeztem, mert a hétköznapi újságolvasó elég nehezen érti
meg, miért vannak ilyen konfliktusok azután, hogy az orvosok tényleg nagyon
komoly alapbéremelést kaptak.

Az orvosok jelentős részének jövedelme január előtt meghatározóan nem a hivatalos és méltatlanul alacsony alapbérből, hanem a többletmunkából, az ügyeletből, a másod- és harmadállásokból, a magánellátásból és a hálapénzből származott. Ugyan meg volt határozva a többletmunka hivatalos díja, azonban nem lehetett orvost találni ennyiért, ezért ezek a díjak helyi alkuk szerint alakultak. Sok orvos inkább katás vállalkozóként végezte a munkáját, mert így jobban megérte neki, és így végképp szabad alkuk – szabad és elszabadult árak voltak. Közben az orvosok másod- és harmadállásai tartják fönn ezt a rendszert most is, mert amíg a hazai ellátórendszer szerkezete olyan, mint most, nem lehet ennyi helyen mindenhol ügyeletet biztosítani – egyszerűen nincs ennyi szakorvos. Tehát a többletmunkára most is szükség van, de rendezett szakmai és pénzügyi körülmények között. Idén jelentősen megemelték az orvosok alapbérét, viszont azt mondták: ennek 70 százalékban határozzák meg a túlmunka óradíját.

Mi ezzel a baj?

Az orvosok számára érzelmileg, pszichésen is elfogadhatatlan, hogy a délutáni, éjszakai többletmunkáért, túlmunkáért kevesebb óradíjat kapjanak, mint a nappali munkáért. Olyan a világon nincs, hogy a túlóráért kevesebbet fizessenek, mint a normál munkaóráért. Maga az ügyelet díjazása is követhetetlen az orvos számára: mennyi pénzt kap a rendes munkaidőben, és
mennyit az elrendelt vagy az önként vállalt túlmunkáért. És az ügyeletben töltött idő
melyik részére melyik díjazás vonatkozik. Az orvos ebből csak annyit tapasztal, hogy nem délután négykor, hanem másnap reggel nyolckor megy haza a kórházból, közben ezért követhetetlen módon három különböző tarifát kap, ráadásul az ügyeletek utáni kötelező pihenőidőt meg levonják a béréből. Megértem a kollégáim elégedetlenségét. Szeretnénk egyszerűbb, átláthatóbb, egységesebb, a munkát értékén megfizető ügyeleti díjrendszert.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Erre utaltak, amikor a Kásler Miklósnak szóló levélben azt írták: itt az ideje tárgyalni, mert súlyosodó és éleződő problémák vannak?

A kamara tisztában volt a koronavírus-járvány súlyosságával, és bár akkor is elmondtuk, leírtuk a véleményünket, de türelmet tanúsítottunk. Azt mondtuk, a problémákat jelezni kell, de most a vírus elleni harc a központi kérdés. Most úgy látjuk, itt az ideje, hogy rendezzük a még nyitott kérdéseket. Ezért magas szintű tárgyalást kell kezdenünk ezekről a kérdésekről, különben félő, hogy a fent említett mentális állapotban lévő orvostársadalom és ellátórendszer rosszul reagál, és pályaelhagyás, szétesés következik. A kamara mindig ügyel arra, hogy nem csak követel, hanem a felvetett problémákra javaslatokat is tesz. Most is ezt tettük. Ebben a levélben is a problémák beazonosítása mellett javaslatokat tettünk, illetve az általunk képviselt elvárásokat és elveket írtuk le Van, ahol a problémának konkrét megoldását látjuk, és van, ahol az elveink mentén tárgyalásra van szükség.

Az ügyeleti díj a kérdésre a csütörtöki kormányinfón is felmerült. Mintha a kormány is érzékelné a problémát, mert Gulyás Gergely azt mondta: szerinte sem ugyanaz a munkaterhelés egy bőrgyógyászati és egy traumatológiai ügyeletben. Hogy fér ez
össze a kamarának azzal az elvével, hogy nem szabad különbséget tenni orvos és
orvos munkája között?

Az egyik alapelvünk az, hogy a túlmunkáért legalább ugyanannyi pénzt kapjon minden orvos, mint a normál munkájáért. Az a fajta „alap” megterhelés mindenkinél egyforma, hogy ezeken az éjszakákon vagy hétvégéken nincsenek a családjukkal, nem tudják pihenéssel, feltöltődéssel tölteni ezt az időt. Nincs szabadidejük. Ezen felül vannak különbségek szakmánként vagy progresszivitási szintenként. Például egy városi vagy egy megyei kórház ügyeletén más terheléssel találkoznak az orvosok. Ennek is meg kell jelennie a díjban. Az is egy fontos szempont, hogy a feladat súlya, és ne az orvos életkora szabja meg az ügyeleti díj mértékét, de természetesen emellett el kell ismerni pénzben is az idősebb, tapasztalt orvosok szaktudását is. A feladathoz kötött díjjal a fiatal rezidensek, szakorvosok helyzetén akarunk segíteni, akik a legtöbbet ügyelnek, és akiknek nincs egyéb mellékjövedelmük még máshonnan. Ez kell ahhoz, hogy egyáltalán legyen aki többletmunkát vállal.

Nemrég nyilvánosságra került az Országos Kórházi Főigazgatóság egy dokumentuma, amely szerint komoly átalakításokra készül a kórházaknál a kormány. A miniszterelnök aztán egy huszárvágással leállította ezt az egészet, és azt mondta, nem lesz itt semmilyen reform. A kamara szerint kell vagy nem kell egészségügyi reform?

Választások előtt mindig szómágia folyik. Hozzászoktunk ahhoz, hogy a reform szót
tilos használni, de ettől a tartalmáról sokat kell beszélnünk. Az orvosi kamara nagyon érzékenyen áll hozzá ehhez a kérdéshez, mivel egy változtatás vagy reform mindig sért részérdekeket, és a tagjaink elvárják, hogy képviseljük ezeket. De ha a rendszer egésze nem javul, akkor mindenkinek sérül az érdeke, orvosé is, betegé is, tehát a rendszer egészét, a globális érdekeket nézve szükség van változásokra, az adaptivitás fokozására. Az egészségügy egy olyan üzem, ahol folyamatosan változik a szükséglet és a technológiai–tudományos környezet. A működőképesség érdekében ennek vissza kell hatnia magára a struktúrára, működésre is. De mást mondok: ki gondolta volna két évvel ezelőtt, hogy lesz Covid, és ilyen kapacitásokat köt le. Ha egy igazgató akkor kezdett volna el lélegeztetőgépeket felvásárolni a raktár számára, biztos kirúgták volna. Itt a bizonyíték, hogy az ellátórendszernek nagyon rugalmasnak kell lennie, mert nem lehet mindig előre látni, hogy mi következik. Azt viszont tudjuk, hogy minden szakmai, tudományos fejlődés alapvetően a járóbeteg-ellátás irányába mozdítja az ellátást, vagy éppen arra, hogy a beteg otthon alkalmazzon ellenőrzött
körülmények között terápiát. A másik oldalon pedig a kórházakban rendkívül erőforrásigényessé válik az ellátás: nagyon sok műszer, nagyon sok, speciálisan képzett szakember kell hozzá. Ez száz feletti ellátóhelyen nem oldható meg sem pénzügyi, sem szakmai okokból.

Jelentős részben épp erről szólt a kórházi főigazgatóság utólag „munkaanyaggá” minősített összefoglalója is a tervezett változtatásokról.

Ami a nyilvánosságra került anyagban olvasható, annak nagy részével mi egyetértünk. Egyetértünk azzal, hogy meg kell osztani a feladatokat a városi-, a megyei- és a fővárosi centrumkórházak között. A kivétel a gumicsont, hogy a kisebb kórházakban csak hétköznap és nappal lehessen szülni.

Miért volna ez gumicsont ez?

Mert született jóhiszemű vagyok. Felteszem, szándékosan dobták ezt be, hogy ezen rágódjon a sajtó, és ne arról beszéljenek, ami egyébként a lényeg, hogy igenis szükség van szerkezeti átalakításokra. Amikor Pintér Sándor bő egy évvel ezelőtt megkérdezett minket, hogy mi mit gondolunk a magyar egészségügy jövőjéről, mit kell csinálni a járóbeteg- és a fekvőbeteg ellátással, akkor mi a szülészetet kivéve hasonló javaslatokat fogalmaztunk meg. Teljesen egyértelmű, hogy ebbe az irányba kell menni. De nem mindegy, hogy ezt milyen fokozatossággal és milyen előkészítettséggel végzik. Ebben már vannak rossz tapasztalataink. A fokozatosság alatt nem a politikai óvatosságot értem, hanem azt, hogy egy ilyen, a kórházi ellátást szűkítő reform csak úgy működhet komoly károk nélkül, ha előbb a járóbeteg ellátást erősítik meg. A kórházak fölösleges kapacitásait csak akkor lehet megszüntetni, ha onnan a betegeket át lehet irányítani az emelt szintű járóbeteg ellátásba, mert nem lehet kilökni sem a betegeket, sem az orvost, a semmibe. Ha valamiben van különbség a kormány és az orvosi kamara „reformelképzelései” között, akkor az inkább ennek az átalakításnak a sorrendjében és szakmai előkészítésében van. És abban, hogy nem anyagok szivárogtatására, hanem szakmai párbeszédre van szükség. Rajtunk nem múlik.

A Telex működését az olvasóink teszik lehetővé. Legyél te is a támogatónk!

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!