Orbán szerint nem kell egészségügyi reform, de az orvos- és ápolóhiány miatt ezt az élet fogja kikényszeríteni

Egy pillanatra fellebbent a függöny és láthattuk, milyen tervek készülnek bizonyos intézmények hátsó szobáiban az egészségügy átalakításáról. Aztán jött a miniszterelnök és gyorsan becsukta az összes ablakot, bereteszelte az ajtót, hogy még véletlenül se lehessen látni semmi olyat, ami veszélyeztetheti a céljait. Elvégre kevesebb mint egy évvel vagyunk a választások előtt és a rosszul elsült Fudan-ügy után még pont az hiányzik, hogy az ellenzék egészségügyi reformmal, kórházbezárásokkal riogasson.

„Semmilyen egészségügyi átszervezés vagy reform nem lesz. 30 éve követem a reformokat testközelből és azt láttam, hogy az egészségügyi reformokkal az emberek csak rosszabbul jártak. Tehát az a jelszavam, hogy csak reformot ne”

– ezt mondta a miniszterelnök a június 10-i kormányinfón arra, hogy nyilvánosságra került az Országos Kórházi Főigazgatóság két és fél oldalas tervezete a kórházi fekvőbeteg-ellátás jelentős átalakításáról.

A reform szót nem szeretjük

A RTL Klub által megszellőztetett terv lényege röviden az, hogy a kis kórházaknak főként orvosi ügyeleti feladatokra, szakrendelésekre, krónikus betegek gondozására kellene átállniuk, komolyabb műtéteket csak a megyei kórházakban, fővárosi centrumokban és egyetemi klinikákon végeznének. 2472 aktív ágyat szüntetnének meg, ezeket nagyrészt krónikus és rehabilitációra szoruló betegek ápolására használnák, 6 kórházban megszűnne az aktív fekvőbeteg-ellátás, egy további helyen a krónikus ellátás, 13 intézményben pedig nem végeznének műtéteket. Ehhez jönne még, hogy a kisebb városi kórházak szülészetén csak hétköznap lehetne szülni, éjszaka és hétvégén ehhez a megyei kórházakba kellene elmenniük a kismamáknak.

„Szakértői anyagok mindig vannak. Időnként tucatjával keringenek az államigazgatásban. De a szakértői anyag egy dolog, a kormányvélemény meg a kormánydöntés egy másik dolog. Semmilyen egészségügyi átszervezés vagy reform nem lesz.”

– nyomatékosította ismét Orbán. A miniszterelnök egyértelművé tette azt is, hogy a reform szót nem szeretik. Érthető ez, hiszen a Fidesz még ellenzékben épp egy egészségügyi reform megakasztásával erősödött meg igazán. 2008-ban a Molnár Lajos-féle, magánbiztosítós egészségügyi reform, a vizitdíj, a kórházi napidíj (plusz az egyetemi tandíj) ellen meghirdetett úgynevezett szociális népszavazással mérte a végső csapást a Gyurcsány Ferenc által vezetett MSZP–SZDSZ koalícióra.

A reform teljes kizárásával azonban Orbán újabb csapdába került. Azt ugyanis a szakma és a betegek is tudják, hogy átalakításokra igenis nagy szükség van. Innentől jött a kormányfő kapkodó és zavaros magyarázata arról, hogy de természetesen átalakítások zajlanak és lesznek is.

Orbán a kórházi várótermek és vécék kifestését emlegette, valamint a dél-budai centrumkórház megépítését, az orvosi béremelést, a kórházak műszerezettségének növelését. Beszélt az egészségügy felkészítéséről a járványügyi védekezésre, arról, hogy „készleteket kell fölhalmozni, és kiderült, hogy kevés az altatóorvos”. Mindebből nem nagyon állt össze semmilyen koherens kép a magyar egészségügy jövőjéről. A kormányfő végül összefoglalva annyit mondott: „Tehát sok minden csinálunk. De ezt nem reformnak nevezném, hanem azt a szót használom, hogy megerősíteni a magyar egészségügyet.”

Nincs elég orvos és ápoló

„Politikailag megértem, hogy Orbán Viktor fél az egészségügy átalakításától. Biztos vagyok benne, hogy kisvárosok polgármesterei lobbiztak nála amiatt, hogy egy évvel a választások előtt ne lépjenek meg ilyet, mert ez öngyilkosság lenne. Szakmailag azonban igenis nagyon nagy szükség van ezekre a változásokra, elsősorban a betegbiztonság szempontjából” – mondta a Telexnek Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász. El kellene tudni magyarázni a lakosságnak, hogy a betegek jobb ellátását és gyógyulását az szolgálja, ha a nagy költségigényű, nagy szaktudást igénylő ellátásokat a megyei, egyetemi, fővárosi központokban centralizálják, véli.

„Önáltatás, önámítás fenntartani a kisebb kórházak aktív ellátását, mert mindenki tudja, hogy nincs elég szakorvos és egészségügyi szakdolgozó ezek működtetéséhez.

Nem véletlen, hogy sok vidéki vagy budapesti kórházban a szakemberhiány miatt az ellátások egy részét már most szüneteltetni kell vagy fel kell függeszteni” – mondta a szakember.

Ezekre az átalakításokra tehát az egyre égetőbb szakemberhiány miatt van szükség. Június 15-én véget ért a vészhelyzet miatt kihirdetett felmondási moratórium az egészségügyben, így várhatóan ismét sokan hagyhatják el a szakmát. Mindez még jobban megnehezíti a helyzetet az után, hogy amúgy is körülbelül 20 ezer egészségügyi szakdolgozó hiányzik az ágazatból, és március elején az egészségügyi szolgálati jogviszonyra való áttérés miatt már 4 ezren hagyták el az egészségügyet, döntő részben szintén a szakápolók köréből.

Ma a magyar lakosságot kevesebb kórházi ágyon, kevesebb kórházban is el lehet látni, hívta fel a figyelmet Rékassy Balázs. Ehhez azonban mindenképpen meg kell erősíteni a háziorvosi alapellátást, növelni kell az ott dolgozók szakmai kompetenciáját, tevékenységi körüket, és motiválni kell tudni őket. Egy háziorvos el tud látni egy cukorbeteget vagy egy magas vérnyomásos beteget, ehhez nem kell kórházba menni, pláne nem kórházi ágyra feküdni. Fontos, hogy a háziorvosok érdekeltek legyenek a betegek gondozásában, követésében, a betegek ellátásának hatékony, gyors menedzselésében – ez a motiváció ma teljesen hiányzik a rendszerből. Fontos, hogy a szakrendelők is el tudják látni a rutineseteket és helyben végezzenek minél több egynapos sebészeti beavatkozást.

A bonyolult esetekkel és műtétekkel foglalkozzanak a nagyobb kórházak, ahol erre van elég szakember és tapasztalat is. Rékassy szerint ez is a beteg érdekét szolgálja, még ha távolabbra kell is utaznia ezért. Mindemellett a kisebb kórházakat sem lehet teljesen bezárni, mondta a szakember. A lakosságnak helyben egyre nagyobb igénye van a szociális ellátások megerősítésére, az idős és krónikus betegek tartós gondozására.

Az EU-tól reformra kérünk pénzt

Bármennyire akarta is tagadni a kormányfő, hogy komolyabb átalakítások zajlanak, a háttérben igenis komoly tervek vannak a hazai egészségügy csendes átalakítására. Előszőr az egészségügy menedzselését átvevő Pintér Sándor belügyminiszter készíttetett egy 1000 oldalas reformdokumentumot a Boston Consulting Group nevű nemzetközi hírű szakértői céggel. Ebbe a munkába a hazai szakmát nem vonták be, és az anyagot gyorsan 10 évre titkosították.

Idén májusban elterjedt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőinél próbálja felmérni, hogy a saját területükön mely kórházra, hány férőhelyre van hosszú távon szükség. Ezt a lépést az Emmi tagadta. Ezután a már említett, Országos Kórházi Főigazgatóság által készített, a kórházak átalakításáról szóló június 4-i keltezésű anyagot nevezték sietősen „munkaanyagnak”.

Csakhogy minden cáfolat ellenére van egy ezeknél sokkal átfogóbb egészségügyi programot felvázoló nyilvános és hivatalos kormányzati dokumentum is a magyar egészségügy átalakítására. A magyar kormány május 11-én nyújtotta be az Európai Bizottságnak a koronavírus-járvány utáni uniós helyreállítási alap (RRF) felhasználásáról szóló terveit (az eredeti teljes anyag). Mint megírtuk, ennek egyik legjelentősebb tétele az egészségügy átalakítása. Hiába tagadta le tehát a miniszterelnök, hogy reformra készülnek, az itt megfogalmazott tervek nagy része összevág a nemrég kiszivárgott kórházátalakítási tervekkel.

És meglepő módon ebben az anyagban az egyik fejezet címe konkrétan ez: „A komponens reformjainak és beruházásainak bemutatása.”

Kihasználatlanul állnak az ágyak

Az Európai Bizottságnak küldött anyagban feketén-fehéren leírják ugyanazt, ami a most letagadott, illetve jelentéktelennek nevezett kórházi főigazgatósági „munkaanyag” lényege volt: a városi, valamint a megyei és a fővárosi centrumkórházak feladatainak szétválasztását. Sőt, ennél többet is:

• Az anyag nyíltan szól a munkaerőhiányról, a szakorvosok egyenetlen országos eloszlásáról, a kórházi hálózat széttagoltságáról.
• Beismeri, hogy a kórházi ágyak néhol kihasználatlanul állnak. Régóta ismert adat, hogy a 41 ezer aktív ellátást nyújtó, tehát például sebészeti, szülészeti, belgyógyászati ágy közül normál időben (nem járvány idején) körülbelül 10 ezer kihasználatlanul, üresen áll.
• Szerepel az anyagban az is, hogy az egyes szakmák szerinti ellátásokat a megyéken, régiókon belül javasolják koncentrálni, így az adott helyen nagyobb esetszámmal, nagyobb hatékonysággal és magasabb szakmai szinten tudják ellátni a betegeket.
• A kisebb térségi, városi kórházakat az uniónak küldött tervek szerint a megyei vezető intézmény irányítása alá vonnák, és ezekben nagyobb szerepet kaphatnak a rehabilitációs, krónikus és ápolási ellátások, illetve a járóbeteg-szakellátás.
• A lakóhelyhez közel az alapvető ellátások maradnának meg: egy kisebb baleseti sérülés, kartörés ellátása, gyógyszeres terápiával vagy egynapos műtéttel megoldható problémák kezelése.
• Ehhez fontos a háziorvosi rendszer megerősítése, amelyről az anyag szintén részletesen ír. A háziorvosi praxisoknak társulniuk kell egymással, szoros együttműködésben kell dolgozniuk a szakrendelőkkel, egynapos sebészeti központokkal, városi kórházakkal és az egészségfejlesztési irodákkal. A praxisok egymással összefogva pluszszolgáltatásokat és szakembereket tudnak bekapcsolni a helyi lakosság ellátásába: dietetikusokat, gyógytornászok, mentálhigiénés szakembereket.
• Az anyagban írnak az egészségügyi digitalizáció fejlesztéséről is. Ez részben szintén egy megoldás lenne a munkaerőhiányra: bizonyos betegek állapotát ugyanis így a távolból is nyomon tudnák követni az orvosok.
• Az unióhoz beadott tervekben szerepel a dél-budai kórház megépítése. Budapesten is koncentrálni akarják a szakembereket, műszereket és ellátásokat. Négy olyan centrumkórház lenne, amelyek 0–24 órában adna ügyeletet, és bármilyen műtétet el tud végezni. A műtétekhez általában annyi szakember kell, amennyi gazdaságosan nem oldható meg mindenhol. Ezekben a központokban lehet elég szakorvos, műtősnő, műtőssegéd, aneszteziológus orvos, aneszteziológus asszisztens, radiológus – akár több műszakban is. A négy centrumkórház a Honvédkórház, a Dél-pesti Centrumkórház, a Szent János Kórház és a tervezés alatt álló dél-budai centrumkórház lenne, amelynek költségeit a kormány részben az unió pénzéből finanszírozná. Ezekhez a centrumokhoz kapcsolódna a többi társkórház. Az ágyszámleépítésekkel egyébként óvatosan kell bánni. Épp a járvány mutatta meg, hogy azokban a nyugat-európai országokban, amelyekben már hasonló szerkezetátalakítást végrehajtottak, milyen nehézségeket okoz, ha egy rendkívüli esemény miatt egyszerre sok ágyra van szükség.

Másik centrumkórház kellene?

A dél-budai „szuperkórház” ügyében még egy kapavágás sem történt, a Szent János Kórházat pedig badarság centrumkórháznak kijelölni – állítja Rékassy Balázs. A szakember, aki a főváros egészségügyi tanácsadója is, úgy látja: a Szent János Kórház több mint százéves épületeit egyrészt problémás és költséges lenne a mai igényeknek megfelelően felújítani, másrészt a kórház közlekedésileg rendkívül nehezen megközelíthető helyen fekszik. Rékassy szerint ezért új helyszínt kellene keresni, például sokkal jobb megoldás lenne a kiürülő Déli pályaudvar helyén létrehozni az egyik budai centrumkórházat.

A másik lehetőség az, hogy városfejlesztést tervező közlekedési szakemberekkel nézzék meg, hogyan és miként tudja egy valódi, 21. századi igényeknek megfelelő, magas ellátási színvonalú kórház megoldani az észak-budai agglomeráció ellátását. „A koronavírus-válság ráébresztett mindenkit arra, hogy az igazi társadalmi értékek az oktatásban, a szociális szférában és az egészségügyben rejlenek. Mintha ezekkel nem foglalkoztunk volna kellőképpen az elmúlt időben” – figyelmeztetett Rékassy.

Ha sikerül is átrendezni a fentiek alapján a magyar egészségügyet, továbbra is kérdés marad, hogy ez mennyiben tudja majd kezelni a fojtogató munkaerőhiányt. Várható ugyanis az, hogy a centrum- és megyei kórházak a feladataik egy részét elvesztő városi kórházakból vonnak majd el embereket, a városi kórházak a szakrendelőktől próbálnak szakképzett ápolókat szerezni, a szakrendelők pedig a háziorvosi praxisokból szipkáznak el embereket.