Egy kikerült levél szerint keddi határidővel kéri a kormány, mondják meg, mely kórházak maradjanak meg, az Emmi cáfol

2021. május 14. – 22:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Emmiben már tervezik az egészségügyi rendszer átszervezését, a minisztérium azt kéri az Egészségügyi Szakmai Kollégium vezetőitől, hogy keddig mondják is meg, mely kórházakra van szükség, hány férőhellyel.

Frissítés: Az Emmi szombaton cáfolta a Kunetz által kirakott levél tartalmát, azt írták, semmilyen kórházat nem akarnak bezárni, szerintük „szándékos félremagyarázás és rágalmazás történt a baloldal részéről”.

Levélben vár választ az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatvezetőitől arra a kérdésre, hogy a saját területükön hány kórházra, férőhelyre és melyekre van hosszú távon szükség. A tagozatvezetőknek már keddre választ kell adniuk, vagyis a hétvégével együtt még négy napjuk van az alapvető rendszerátalakításhoz szükséges álláspontjuk megadására.

Kollár Lajos levelében a miniszterére, Kásler Miklósra hivatkozik. Mint írja, az egészségügyi rendszer hosszú távú tervéhez kérik a tagozatvezetők javaslatait, hogy a szakmájukban országos lefedettségben hány fekvő- és járóbeteg intézményre van szükség, „milyen kapacitással és geográfiai elhelyezkedéssel”. A szoros határidőért Kásler tanácsadó testületének elnöke levelében elnézést kér. A levelet a kormánykritikus megszólalásairól ismert orvos, Kunetz Zsombor tette ki a Facebookra.

Szakmai vélemények szerint a nagy egészségügyi rendszerátalakítás gondolatát a koronavírus-járvány erősítette meg a kormányzatban. Az Emmiben Kollár Lajos vezetésével zajlik a különböző tervezetek összehangolása, de a pandémiában az egészségügy irányításában meghatározó szerepet kapó belügyminisztérium is aktív szerepet játszik. A BM is konzultált az ágazati szervezetekkel, és megbízta a Boston Consulting Groupot is egy átfogó stratégia elkészítésével. Ennek a tartalma nem ismert, és a kormányzati tervekről sincsenek biztos tudások, de a széttagolt kórházi rendszer újragondolása és a kórházi kapacitások csökkentése a várakozások szerint meghatározó része lesz a folyamatnak.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!