Cölöpöket és nádast pakolt Mészárosék leendő otthona elé a Párbeszéd, a Fertő tavi beruházás ellen tiltakoznak

2021. június 10. – 10:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Cölöpökkel és nádassal tiltakozott a Párbeszéd Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea épülő villája előtt a XII. kerületben a Fertő tavi beruházás ellen. Néhány képviselő, köztük Kocsis-Cake Olivio országgyűlési képviselő élőben jelentkezett be a Facebookon, ahogy néhány cölöpöt és összekötött nádast tett Mészárosék kapujába. A videón látható, hogy a kapu mögül kijött néhány biztonsági őr, egyikük azt is mondta, hogy a rendőröket is kihívja.

A Fertő tó magyar oldalára tervezett turisztikai fejlesztésre 2019-ben 32 milliárd forintot irányzott elő a kormány, a beruházás alapvetően változtatná meg a déli partszakaszt. A Fertő–Hanság Nemzeti Park UNESCO Világörökségi terület magterületén, Natura 2000 területen, 60 hektáron tervezett beruházás egy 100 szobás, 4 csillagos szállodát, fedett sportkomplexumot, 880 járművet befogadó parkolót, többszintes látogatóközpontot, motelt, apartmanházat, kempinget és 850 vitorlás és 400 evezős csónak befogadását biztosító kikötőt tartalmaz. A kivitelező Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft., és az előkészítő munkák már javában tartanak: a parton már mindent letaroltak, a vizes élőhelyen munkagépek dolgoznak, kövekkel töltik fel a partszakaszt, aztán egyik napról a másikra ledózerolta az állami beruházócég a még álló Fertő tavi mólókat és cölöpházakat, amelyek tulajdonosai az utolsó pillanatig küzdöttek az épületek megmaradásáért.

Az állami turisztikai nagyberuházást már a kezdetek óta sokan sérelmezik, elsősorban helyi civil szervezetek és környezetvédők, a Greenpeace nemrég pert is indított az ügyben.

Természetvédelmi szakmai közegben az az uralkodó vélemény, hogy amekkora terhelést egy ilyen komplexum jelentene a tónak és partjának, azt még akkor sem lehet ökoturizmusnak nevezni, ha egyébként minden látogató tudatosan viselkedik. Kétséges az is, hogy mennyire lehet fenntartható (úgy anyagilag, mint környezetileg) a szikes tó Balaton-szerű hasznosítása. A Fertő jelenleg sokkal inkább változatos vízi élőhely, mint nagyüzemi strand- és szabadidős létesítmény, nem véletlenül: a nádassal benőtt, iszapos közeg nem éppen ideális strandolásra. Az eredeti állapot felszámolásáért ugyan most meglehetős természetpusztítás árán megpróbál mindent megtenni a beruházó, de hogy a kezdeti áramvonalasítás után is így maradjon a terület, ahhoz állandóan kotorni kéne az iszapot, ami észak (Ausztria) felől vándorol felénk a tóban.

A Fertő tavat és az azt övező tájat, településeit 2001-ben, tehát az első Fidesz-kormány alatt vette fel az UNESCO a világörökségek közé. A Fideszt azóta már látványosan kevésbé érdekli, hogy mi az UNESCO véleménye a kormányzati beruházásokról, vagy hogy ezek mennyire fenyegetik az egyes világörökségi besorolásokat.

A beruházás ellen 2020 szeptemberében 73 civil szervezet közös nyilatkozatban tiltakozott, majd a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó és a tatai Öreg-tó védelmében összefogva megalapították a Nagy Tavak Koalíciót, azt hangsúlyozva, hogy ezek a természeti értékek nem áldozhatók fel rövid távú, kevesek érdekeit kiszolgáló turisztikai vagy gazdasági szempontok miatt. Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának fideszes többsége indoklás nélkül leszavazta a magyarországi tavak védelméről benyújtott ellenzéki javaslatot, amit a Nagy Tavak Koalíció nevű civil összefogás fogalmazott meg. A javaslat így nem kerül az Országgyűlés elé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!