Leszavazta a fideszes többség a tavak védelméről szóló civil határozati javaslatot

2021. május 27. – 13:42

frissítve

Leszavazta a fideszes többség a tavak védelméről szóló civil határozati javaslatot
Für Anikó színésznő is csatlakozott a tóvédő civil szervezetek kampányához – Fotó: Dörgő Zsuzsi / Greenpeace

Másolás

Vágólapra másolva

Indoklás nélkül leszavazta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának fideszes többsége a magyarországi tavak védelméről benyújtott ellenzéki javaslatot, amit a Nagy Tavak Koalíció nevű civil összefogás fogalmazott meg. A javaslat így nem kerül az Országgyűlés elé.

A határozati javaslatban többek közt az szerepel, hogy az Alaptörvény szellemének megfelelően biztosítania kell a kormánynak, hogy „a jelen nemzedékek területhasználati jogai csak addig terjedhessenek, ameddig azok sem magukat az önállóan is védelemben részesítendő természeti értékeket, sem pedig a jövő nemzedékek érdekeinek megóvását nem veszélyeztetik”.

Elfogadása esetén a javaslat arra kötelezte volna a kormányt, hogy biztosítsa az átláthatóságot és az információhoz való hozzáférést a tó menti beruházásokkal kapcsolatban. Biztosítania kellene ezenkívül, hogy a Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó mentén ne történhessenek a természeti és kulturális örökségünket károsító beruházások, valamint ne történhessenek olyan változások a települések helyi építési szabályozásában, amelyek káros beruházások megvalósításához vezethetnek.

Áder Jánoshoz fordulnak, hogy segítse elő a Nagy Tavak Koalíció javaslatainak beemelését a jogrendszerbe.

Erről beszélt a bizottsági ülés után tartott sajtótájékoztatón Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese. Példaértékűnek nevezte a tóvédő civil szervezetek együttműködését.

A Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó is veszélyben van, erre hívta fel a figyelmet az a közös nyilatkozat, amit 75 civil szervezet írt alá tavaly októberében, és erről szól szombaton az a demonstráció is, amelyhez a Greenpeace mellett Udvaros Dorottya, Földes Eszter és Für Anikó is csatlakozott.

A Nagy Tavak Koalíció áprilisban alakult civil mozgalom szerint mind a négy, fent említett tavat olyan beruházások veszélyeztetik, amelyek kizárólag szűk gazdasági érdekkörök rövid távú érdekeit helyezik előtérbe, és nem a közösség, a természet megóvásának szempontjai érvényesülnek.

A Nagy Tavak Koalíció tagjai a Kossuth téren 2021. május 17-én – Fotó: Járdány Bence / Greenpeace
A Nagy Tavak Koalíció tagjai a Kossuth téren 2021. május 17-én – Fotó: Járdány Bence / Greenpeace

„A Balatonnál már most kellene szólnia az összes vészharangnak, a legtöbb parti településen egyszerre. Bajban van országunk legnagyobb tava. Partjait sorra öntik ki betonnal, kerülnek magántulajdonba és ezzel kiszorítják a helyi lakosokat a saját környezetükből. Fogynak a szabad parti szakaszok, a tilalmak ellenére is folyamatosak a gyakran engedély nélküli fakivágások is. Mára alig maradt a magas minőségű nádasból, ami kulcsfontosságú a tó vizének jó állapotban tartásához. Helyükre luxus szállodák, apartmanok és kikötők épülnek” – mondta Badzsó Angéla, az Összefogás a Balatonért Egyesület elnöke csütörtökön a Kossuth téren.

„Nagyon elszomorít a mai szavazás eredménye, ami azt mutatja, hogy a jelenlévő országgyűlési képviselők többsége sajnos nem tekinti fontosnak vizes élőhelyeink védelmét és nem látják, hogy a jelenlegi jogszabályok lehetőséget adnak arra, hogy tavaink beépítése folytatódjon és természetességük tovább csökkenjen.” – mondta el a szavazást követő sajtótájékoztatón Kun Zoltán, természetvédelmi szakértő, a Fertő Tó Barátai Egyesület tagja. „Koncz Zsófia, Turi-Kovács úr, Böröcz László, ők azt mondták, hogy ez nem fontos. Hát felhívom a figyelmüket rá, hogy az!”

Közleményükben azt írják, a Nagy Tavak Koalíció a döntés ellenére tovább harcol. „Készülünk a következő feladatokra és közös akciókra annak érdekében, hogy bár a hatalmon lévő politikusok nagyobb része ugyan még más fontossági sorrendet követ a döntéseiben, mi visszatérítsük a helyes, természeti és közösségi szempontokat előtérbe helyező, fenntartható, és nem utolsó sorban a jövő nemzedékek előtt is vállalható mederbe a vízparti fejlesztések megvalósítását.”

A koalíció tagja az Alba Natura Civil Alapítvány, Fertő Tó Barátai Egyesület, Miénk a Grund Városvédő Egyesület, Összefogás a Balatonért Egyesület, Rendszerszint Országos Közösségszervező Műhely, Stop Avalon! Tata civil mozgalom.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!