Karácsony kételkedik abban, hogy egyszerre és egy helyen épül fel a Diákváros és a Fudan Egyetem

2021. április 14. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely kételkedik abban, hogy egyszerre valósul majd meg a Budapest Diákváros és a kínai Fudan Egyetem a Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén, ezért hivatalosan kikéri a kormánytól az erre vonatkozó, eddig nyilvánosságra nem hozott döntéseiről szóló dokumentumokat.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kedden azt mondta, hogy „a Diákváros fontos kormányzati terv, amely fel fog épülni a Fudan Egyetem mellett, ezért nem értjük, hogy főpolgármester úr miért kíván terméketlen vitát folytatni a kormánnyal”.

Karácsony erre reagálva most ezt írta Facebook-oldalán: „Az előterjesztés szerinti beruházás (vagyis a kínai egyetem) a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén valósul meg. Már megint kinek kell hinni? A kormány előterjesztésének, vagy egyik minisztere szavának? Vagy egyiknek se?”

A Diákváros látványterveFotó: Snohetta.com
A Diákváros látványterveFotó: Snohetta.com

A főpolgármester szerint a kormány a magyar diákok olcsó lakhatása helyett ahhoz ragaszkodik, hogy kínai hitelből építtessen egy kínai elit egyetemet. Karácsony kétli, hogy egyszerre és egy helyen épülne fel a Diákváros és a Fudan Egyetem.

„Kételyeimet alátámasztják azok a hírek, amelyek szerint a február 24-i kormányülésen készült emlékeztető azt tartalmazza, hogy az előterjesztés szerinti beruházás a Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program helyszínén valósul meg” – írta Karácsony, aki úgy tudja, hogy a kormány mintegy 40 hektárt adna a kínai kampusznak. Szerinte ha ez igaz, akkor ez a beruházás kiszorítaná a Diákvárost.

Karácsony megismételte korábbi fenyegetését, mely szerint nem engedi meg az atlétikai világbajnokság stadionjának felépítését, ha a kormány felrúgja a Diákvárosról kötött megállapodást.

A főpolgármester azt is felsorolta bejegyzése végén, hogy milyen dokumentumokat kért ki:

– a Fudan Hungary Egyetemmel összefüggésben az innovációs és technológiai miniszter által a kormány 2021. február 24-i ülésére benyújtott előterjesztést;
– a kormány 2021. február 24-i üléséről készített összefoglalónak a Fudan Hungary Egyetemről szóló előterjesztésre vonatkozó részét;
– a kormány 2021. február 24-i ülésén a Fudan Hungary Egyetemről szóló előterjesztéssel összefüggésben meghozott döntések szövegét.

A Kínai Népköztársaság egyetemének tervezett magyarországi kampusza egyébként többek szerint komoly nemzetbiztonsági kockázatot is felvet. Szijjártó Péter külügyminiszter hétfőn ugyanakkor azt mondta: nem tartja se problémásnak, se veszélyesnek, ha diplomataképzést fog tartani a kínai állami egyetem a magyar fővárosban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!