Szijjártó: Nem veszélyes, ha a Kínai Népköztársaság egyeteme folytat diplomáciai képzést Budapesten

2021. április 12. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azt a versenyt kell megnyerni, ami a vírus és az oltás között zajlik, akit beoltunk, az nagy valószínűséggel a legrosszabbat el fogja kerülni, hiszen 80 százalék fölötti hatékonyságról beszélnek a szakemberek a használható oltóanyagok kapcsán

– mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szijjártó Péter hétfő este. A külgazdasági és külügyminiszter szerint azt, hogy mikortól tudhatjuk magunkat biztonságban, az oltóanyag mennyisége dönti el. (Hétfőn derült ki, hogy Németország ezzel szemben azon az állásponton van, hogy nem az átoltottsághoz, hanem a fertőzésgyakorisághoz kell igazítani a korlátozásokat.)

A vakcinák biztonságosságáról Szijjártó azt mondta: hazánkban az OGYÉI és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakembereinek van meg a joga, a tudása és a felhatalmazása ahhoz, hogy megmondják, melyik oltóanyag használata biztonságos.

Szijjártó az orosz és a kínai állami szervekkel tárgyalt politikai oldalról a vakcinabeszerzésről, a megállapodások üzleti részével „egy másodpercet sem” foglalkozott. A kínai Sinopharm részéről érkezett „jelzés”, hogy egy importőr céggel tudnának megállapodni, ezét nem az állam, hanem egy magáncég hozza be ezt az oltóanyagot a külügyminiszter szerint.

Mi az üzlet a kínai egyetem ügyében?

Az ATV műsorában a vakcinabeszerzés mellett az is szóba került, hogy a kínai Fudan Egyetem úgy nyitna kampuszt Magyarországon, hogy a magyar állam ahhoz egy kínai hitelfolyósítótól vesz fel hitelt, amiből egy kínai kivitelezőt fizet majd, miközben magyar állami területre húzzák fel a beruházást. Amikor Rónai Egon azt kérdezte Szijjártótól, hogy ebben mi az üzlet Magyarország számára, a miniszter arról kezdett beszélni, hogy a Fudan a világ legjobb egyetemei közé tartozik, ezért Magyarország számára jó hír, hogy itt nyitna kampuszt, és

butaság lenne elszalasztani ezt a lehetőséget, de a megvalósulás még kidolgozás alatt áll.

Arról is kapott kérdést, hogy miért jobb az, ha a Kínai Kommunista Párt felügyelete alatt álló egyetem működik Magyarországon, mintha a CEU, ami nemzetközileg szintén magasan jegyzett, ugyanakkor magánegyetem volt Budapesten. Szijjártó itt elővette a már sokat ismételt mantrát, miszerint

a CEU esetében nem a szakmai megítélés volt a probléma, az volt a probléma, hogy „van egy magyar jogszabály”, ami alapján a külföldi diplomát nem adhatta volna ki.

A műsorvezető ezen a ponton közbeszólt és jelezte, hogy ez a jogszabály akkor született meg, amikor a CEU körül elkezdődött a közéleti vita, erre azonban nem reagált a külügyminiszter. Ehelyett azzal folytatta, hogy szerinte soha senki nem vitattatta, hogy a CEU Magyarországon magyar diplomát kiállíthat. Ráadásul „nem is lett elüldözve” ez az egyetem Budapestről, hiszen az épülete ott van a bazilika mellet, és a magyar diplomát adó képzései továbbra is zajlanak, „azt nem abajgatja senki.”

Amennyiben a kínai Fudan meg fog felelni a magyarországi előírásoknak, akkor kiadhat majd magyar diplomát, és kiadhat majd kínai diplomát is, hiszen ennek az intézménynek van Kínában is képzése – mondta Szijjártó. Szerinte nem probléma és nem veszélyes, ha diplomataképzést fog tartani a kínai állami egyetem a magyar fővárosban. Aki ezzel nem ért egyet, a külügyminiszter szerint csak a keletről érkező tudással szemben próbál meg politikai bizalmatlanságot kelteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!