Óriási Orbán−Jakab meccsnek indult a húsvét, aztán jött a csősz, és mindenkit kikergetett az erdőből

2021. április 11. – 16:16

frissítve

Óriási Orbán−Jakab meccsnek indult a húsvét, aztán jött a csősz, és mindenkit kikergetett az erdőből
Kép: Jakab Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Újra itt a heti lájkbajnokság, amelyben hétről hétre elemezzük politikusaink közösségi médiás aktivitását és népszerűségét. A múlt heti fordulót azzal zártuk, hogy izgalmas hétnek nézünk elébe, hiszen a húsvéti ünnepek alatt biztos beindulnak majd a locsolkodós-pirostojásos-zölderdőbenjárós lájkszivattyúk. Akkor még nem sejtettük, hogy lesz még egy nagy csavar a héten.

A húsvéti őrület be is jött (az ilyen témájú posztokkal majd külön foglalkozunk), és ahogy nőnapkor, úgy most is Orbán Viktor követőit hozta legjobban lázba az ünnep. Jó húszezer lájkos előnyt szedett össze a hosszú hétvégén, hogy aztán a sokszoros bajnok, de a múlt héten az első helyről lemaradt Jakab Péter a hét közepére utolérje, aztán messze le is hagyja, és végül kényelmes előnnyel nyerje a hetet. Hogy ez filmes hasonlattal élve a Király visszatér vagy a Birodalom visszavág (esetleg az Alien vs. Predator), mindenki döntse el ízlés szerint.

A csavar aztán csütörtök reggel jött, amikor a Facebook váratlanul letekerte a politikusok oldalainak elérését, méghozzá elég jelentősen, ránézésre úgy a felére. Ebből aztán, némi fáziskéséssel, péntek estére lett is nagy háborgás (ami ironikus módon átmenetileg az egekbe emelte a szegény elnyomott politikusok interakcióit), mindenesetre szombatra a helyzet visszaállni látszik a rendes kerékvágásba. Meg is mutatjuk grafikonon, hogy nézett ki, amikor – Hofi klasszikus viccével élve – jött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből, a halványabb kék vonal az összes interakciószám múlt heti alakulása a lájkbajnokság teljes mezőnyében, a sötétkék az e heti:

Fotó: Crowdtangle
Fotó: Crowdtangle

A heti lájkverseny így elég furán nézett ki, mintha egy Forma−1-futamon az utolsó körökre minden pilóta kiszállna az autóból és gyalog menne tovább. Akárhogy is, lássuk, hogy alakult a befutó, ki hány lájkot gyűjtött be a héten a politikusaink közül a Facebookon:

interakciókhirdetési pénz
1.Jakab Péter217 0000
2.Orbán Viktor152 0000
3.Karácsony Gergely142 0000
4.Hadházy Ákos126 0000
5.Szijjártó Péter121 0000
6.Szabó Tímea114 00073 000
7.Stummer János95 0006000
8.Gyurcsány Ferenc80 0000
9.Z. Kárpát Dániel60 0000
10.Szél Bernadett59 00012 000
11.Kocsis Máté46 00084 000
12.Ujhelyi István46 00077 000
13.Varga Judit46 0000
14.Vadai Ágnes44 0000
15.Dézsi Csaba András39 0006000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok az április 2. és 9. péntek déltől péntek délig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A facebookos politikai hirdetésekre költött összegek a közösségi oldal Ad Library platformjáról valók, az április 3. és 9.közti időszak költéseit mutatják. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. Jakab Péter eléggé beállt a heti 200 ezer lájk körüli szintre, ezt simán tartja alapjáraton, és ha az adott héten valami téma nagyon elsül, esetleg bedob egy gyerekes/kajás fotót is mellé, ez még 50-100 ezerrel meg tudja toldani. Ez nagyon-nagyon magas szám, rajta kívül 200 ezer feletti hetet csak Orbán és Varga Judit produkált, mióta megy a lájkbajnokság, de ők is csak turbófokozatra kapcsolt gyerekes-családos-karácsonyi tartalmakkal. Úgy tűnik, hozzászokhatunk, hogy ha semmi különös nem történik, Jakab első helye a standard.

De vajon mi a titok? Feltűnő, hogy Jakab posztjai mennyire gyorsan robbannak be szinte mindig, jellemzően percek alatt szalad fel az első ezresig a lájkszámláló. A Facebook algoritmusa az ilyet nagyon szereti, potenciálisan virálisnak minősíti, és jól feltekeri az elérését, hogy minél többen lássák – ez pedig a siker tuti receptje. Oké, de hogy csinálja azt, hogy úgy indulnak a posztjai, mint egy rakéta? A pletykák itt szokták bedobni a sötét webről üzemelő pakisztáni lájkolófarmokat, de valójában sokkal életszerűbb magyarázat erre egy jól megszervezett jobbikos aktivista hálózat, akik szorgalmasan terjesztik, osztják, hivatkozzák a főnök posztjait. Ha tippelnünk kellene, ez a gépezet valamikor január vége felé állhatott össze, ekkor izmosodott meg elég hirtelen és látványosan Jakab facebookos jelenléte, és ekkor tűnt fel a toplistán két párttársa, Stummer János és Z. Kárpát Dániel is.

2. A heti lista egyik érdekessége, hogy most először nem szerepel a top15-ben egyetlen momentumos politikus sem. Eddig Donáth Anna, Fekete-Győr András vagy Cseh Katalin mindig toplistás volt, de inkább egyszerre ketten is közülük. A Momentum központi oldala is hagyományosan elég gyengén muzsikál, nagyjából annyi interakciót szokott besöpörni egy héten, mint a KDNP-é. Ez elég jól mutatja úgy általában a Facebook, mint platform célközönségét: a fiatalok, hát, mondjuk, hogy nem kirobbanóan aktívak rajta.

3. Térjünk vissza a húsvéti tematikára kicsit! Ahogy nőnapkor, úgy most is összeállítottunk egy külön toplistát csak a húsvéti posztokból (ha egy politikus több ilyet is posztolt, csak a legsikeresebbet vettük figyelembe). Hasonló tanulságokat is vonhatunk le belőle, mint a nőnapiból. Egy ilyen ünnepi bejegyzés általában politikailag semleges, és jellemzően csak a legvérmesebb rajongók dobják rá a lájkot – vagyis abból, hogy egy ilyennel ki mennyire sikeres, leszűrhetjük, hogy mekkora az igazán hardcore követőtábora. Ha valaki ezen a listán jól áll, az előnyből indul az összetett toplistán is. Ha ott még sincs magasan, az azt jelenti, hogy bizony ügyetlenül használja a közösségi médiát. Lássuk a legtöbb lájkért locsolkodókat és tojásfestőket:

interakciók száma
1.Orbán Viktor33 000
2.Jakab Péter21 000
3.Dobrev Klára16 000
4.Lázár János10 000
5.Gyurcsány Ferenc10 000
6.Karácsony Gergely10 000
7.Szijjártó Péter10 000
8.Varga Judit9000
9.Harrach Péter7000
10.Balog Zoltán7000
11.Dézsi Csaba András7000
12.Demeter Márta6000
13.Kocsis Máté5000
14.Hadházy Ákos5000
15.Szentkirályi Alexandra5000

A lista elég jó közelítéssel hozza a nőnapi számokat, újra elég magabiztos Orbán fölénye, és újra olyan nevek tűnnek fel – néha meglepően előkelő helyeken! −, akik az összetett toplistánkra csak nagyon ritkán férnek fel (Lázár), vagy a közelébe se jutottak soha (Harrach Péter, Demeter Márta, Szentkirályi Alexandra).

Vállalhatatlanul kínos locsolóversből sokkal többre számítottunk, kellemes meglepetés volt, hogy visszafogták magukat a versenyzők, a Nyomasek Bobó-emlékdíjat azért kiosztjuk, szigorúan szubjektív alapon, egy Jakab Péter−Vadai Ágnes duett kapja, ezért:

Zöld erdőben piros tojás / Győzni fog az összefogás.

4. A facebookos hirdetésekre költött összeg talán sosem volt még ennyire alacsony a toplistán, mint most (azt azért tegyük hozzá, hogy csak a direkt politikai témájú fizetett posztoknál transzparens a Facebook, ha egy politikus egy főzős szelfit, egy kirándulós fotót vagy egy húsvéti jókívánságot tol meg pénzzel, az láthatatlan marad). Kiszállt volna a politika a facebookos hirdetésekből? Ó, nem, csak sávot váltott, nem közvetlenül a politikusok posztjait hirdeti. Ehelyett a héten például a kormány és a Fidesz központi oldala támogatta meg 6-6 millióval az üzeneteit, és tovább lapátolja a pénzt a Megafon központ is, hogy „felerősítse nemzeti érzelmű kortársaik hangját”. Ezek a hangok továbbra is Rákay Philip és az A kopasz oszt nevű oldal, a tartalmuk továbbra is Jakab Péter és Karácsony Gergely ekézése, az áruk a héten 1,9, illetve 1 millió forint volt.

Extra bizarr mellékszál, hogy a héten Filep Dávid (az említett kopasz) egy posztban azt reklamálta, hogy miért nem került be az 1,7 millióval megszponzorált videója a lájkbajnokságban a propagandauniverzum legnépszerűbb posztjainak listájára. Egyébként annak a listának az összes rendszeres szereplője felháborodva kérte ki magának, hogy ők propagandaoldal lennének. Ehhez képest tényleg üdítő ez az őszinteség, értékeljük.

5. Lássuk a hét legnépszerűbb posztjait!

  • Jakab parlamenti felszólalása, „Ennyire elcseszett kormánya ennek az országnak még nem volt” – 50 ezer interakció
  • Karácsony megkapja az oltást – 40 ezer
  • Jakab visszaszól Deutsch Tamásnak, aki a Telexnek adott nagyinterjújában prolizta le – 35 ezer
  • Orbán húsvétkor is dolgozik, de azért a tavalyi locsolkodós képét is megmutatja – 33 ezer
  • Orbán megtekint egy vakcinaszállítmányt – 31 ezer

Egy gyors megjegyzés: fura, hogy a fideszesek még mindig nem veszik észre, mekkora csapdába sétálnak bele Jakab prolizásával, aki menetrendszerűen le is üti a magas labdát, iszonyú népszerű posztokkal.

  • A legtöbb megosztás: Jakab már említett videója (az azért valahol egészen észbontó, hogy egy parlamenti felszólalás tud lenni a hét legnépszerűbb és legtöbbet megosztott posztja).
  • A legtöbb komment: Stummer János egy egyszerű kérdéssel „Ön szerint el szabad engedni a gyerekeket hétfőn az iskolába?”
  • A legtöbb mérges emoji: Szabó Tímea, „Kínai munkásokkal, kínai építőanyaggal kínai egyetem épül Budapesten 450 milliárdért. Orbán újraindítja a kínai gazdaságot!”
  • A legtöbb nevető emoji: Szabó Tímea, „Na végre! Díszprofesszor lett Szijjártó Péter Kazahsztánban!” (mögötte alig lemaradva a második Szél Bernadett ugyanezzel a poénnal – úgy tűnik, amennyire gyér a hazai felhozatal női standuposokból, annyira sikeres a női politikusaink humora a Facebookon).
  • A legtöbb meglepett emoji: Karácsony bejelenti, hogy letekerte a posztjai elérését a Facebook.
  • A legtöbb szomorú emoji: Orbán Igaly Diánát gyászolja.
  • A legtöbb szívecskés emoji: Gyurcsány, miután kijött a kórházból, „Meggyógyulok. Kinek jó hír, kinek másképp.”

6. A következő körben azt nézzük meg, hogy az úgymond „értékesebb” interakciókból ki mennyit húzott be a héten. A megosztás azért értékes, mert aktívan segít terjeszteni az adott politikus üzenetét; a komment pedig azért, mert azt tükrözi, hogy elég erős reakciót váltott ki valakiből az adott poszt, hogy hozzászóljon.

megosztáskomment
1.Stummer János29 0001.Orbán Viktor21 200
2.Jakab Péter25 6002.Jakab Péter17 400
3.Hadházy Ákos24 7003.Karácsony Gergely14 000
4.Szabó Tímea15 5004.Szabó Tímea12 200
5.Karácsony Gergely14 7005.Szijjártó Péter12 000
6.Orbán Viktor12 0006.Hadházy Ákos11 000
7.Vadai Ágnes11 2007.Stummer János8800
8.Gyurcsány Ferenc11 2008.Gyurcsány Ferenc6200
9.Z. Kárpát Dániel10 4009.Kocsis Máté5200
10.Szél Bernadett760010.Fekete-Győr András4600

Stummer János új bajnok a megosztások között; a dobogón vagy annak közelében szokott végezni, de első még sosem volt. Ezen a listán váratlan még Orbán Viktor feltűnése, aki egyetlen kormánypártiként került a top10-be (ami általában teljesen fidesztelen szokott lenni, a múlt héten például a 17. volt csak a legjobb fideszes). A kommenteknél szokás szerint kicsit kiegyenlítődik a verseny, és továbbra is a miniszterelnök posztjai alatt szeretnek leginkább beszélgetni az emberek. Jó, a gyakorlatban azért ez nem a klasszikus diskurzus, netán vita, inkább csak mindenki mondja a magáét. Mindenesetre a miniszterelnök posztjai alatt átlagosan 1400 komment gyűlik össze, csodálatos élmény lehet moderálni.

7. Videós tartalomban továbbra is Orbán a király, a héten 1,79 millió videóindítása volt, mögötte Gyurcsány (722 ezer) és Szijjártó (527 ezer). A legnépszerűbb videók:

  • Orbán bejelenti a 2,5 millió beoltottat – 490 ezer (megosztásokkal, beágyazásokkal együtt 977 ezer)
  • Jakab elcseszettkormányozós parlamenti felszólalása – 241 ezer (összesen 965 ezer)
  • Orbán megtekinti a vakcinákat – 540 ezer (összesen 870 ezer)
  • Gyurcsány parlamenti felszólalása, „Börtönben lesz a helye azoknak, akik százak haláláért felelősek!” – 298 ezer (összesen 511 ezer)
  • Dobrev Klára megköszöni az egészségügyi dolgozók munkáját – 234 ezer (összesen 257 ezer)

Érdemes megfigyelni, hogy Jakabnál a megosztások, újraposztolások, beágyazások mennyivel jobban megemelik a videó össznézettségét, mint bárki másnál.

8. Az új követők gyűjtésében múlt héten elég gyengén szerepelt a mezőny, csak ketten növelték legalább ezerrel a táborukat, Jakab és − némileg érthetetlen módon − Kásler Miklós. Utóbbi most picit visszaesett (de a 850 új követő is irreálisan magas szám ahhoz képest, amennyire aktív), viszont többen valósággal megtáltosodtak. Jakab 9000 új követőt húzott be (ezzel a tempóval nyárra eléri a 400 ezret), de szépen gyarapodott Orbán (+3200), Karácsony (+3300), Szijjártó (+1600), Gyurcsány (+1900), Fekete-Győr (+1600) és meglepetésemberként Menczer Tamás (+1300) is.

9. Lássuk, mi a helyzet Instagramon!

heti interakciók
1.Orbán Viktor61 100
2.Jakab Péter15 500
3.Novák Katalin9400
4.Szentkirályi Alexandra8600
5.Donáth Anna6000
6.Cseh Katalin4900
7.Karácsony Gergely4700
8.Hadházy Ákos4600
9.Németh Szilárd3600
10.Dúró Dóra3600

Ami fix, az Orbán első helye, és több utcahossznyi előnye (egyébként pár hónappal ezelőtt ez még Facebookon is így volt, érdekes lesz megfigyelni, hogy hasonlóképpen változik-e a helyzet Instán is, mint ott), illetve közvetlenül mögötte az élboly szereplői. A lista második fele azonban nagyon változékony, most öt olyan szereplőnk van, aki a múlt héten nem volt toplistás. Az alsóházban egyedül Németh Szilárd helye szilárd, mi arra bíztatnánk, hogy a szelfik mellé több kajakontentet adagoljon, ez az ő tuti útja az instagramos sikerhez.

10. Végül a szokásoknak megfelelően a szürkezónás propagandaoldalak világába tekintünk be. Itt teljesen elszabadulni látszanak az indulatok, a legnépszerűbb poszt (16 ezer interakció, 400 ezer videóindítás) az Elég nevű kormánytámogató oldal gyurcsányozós videója,

amit több mint egymilllió forinttal szponzorált meg egy ismeretlen magánember.

Ez egyébként az az oldal, amiről nemrég kiderült, hogy egy @fidesz.hu-s emailcímen levelezik, és a 2018-as választás előtt volt igazán aktívan a fideszes trollhadsereg főhadiszállása.

Tanulságosak a másik nagy Fidesz-támogató propagandaoldal, a Számok hirdetési részletei is: ők az Eléghez képest aprópénzért (pár tízezer forint) reklámoznak, de nagyon érdekes az elért közönségük koreloszlása. 35 év alattiakra szinte egyáltalán nem lőnek, a hirdetéssel megcélzott legnagyobb csoport a 65 év felettieké, azon belül is a nőké.

A húsz legnépszerűbb posztba a héten 5 kormányellenes fért be, az élvonal az említett videó mögött egészen szürreális: locsolkodós poszt (Orbán Viktor-fotóval), kellemes húsvétot kívánó poszt (Orbán Viktor-fotóval), tojásfestős poszt (Orbán Viktor-fotóval).

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!