Most kiderült, hogy ki facebookozik ügyesen, és ki ügyetlenül

2021. március 14. – 17:08

Most kiderült, hogy ki facebookozik ügyesen, és ki ügyetlenül
Kép: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Ha vasárnap, akkor lájkbajnokság a Telexen! Négy hónapja elemezzük hétről hétre a politikusaink közösségi médiás aktivitását és népszerűségét, és most elérkeztünk egy olyan ritka pillanathoz, amikor mindenféle torzító hatásoktól (aránylag) mentesen láthatunk rá a mezőnyre. Megmutatkozik, kinek mekkora a hardcore rajongótábora, és hogy úgy általában ki használja ügyesen a Facebookot, és ki az, aki csak bénáskodik a lehetőségek között. Ez az alkalom pedig, elsőre talán meglepő módon, a nőnap.

A nőnap azért különleges alkalom most számunkra, mert ez egy olyan nap, amikor szinte minden politikus kényszert érez arra, hogy kitegyen egy köszöntő posztot, és ezek általában politikamentesek, semlegesek, pozitívak – csak a legelvetemültebbek csempésznek bele még ebbe is valami napi politikai háborús üzenetet. Vagyis ebben a versenyben mindenki pont ugyanazon a pályán fut, és pont ugyanonnan indul.

Persze felmerül a kérdés: mégis ki a fene lájkolja be egy politikus nőnapi köszöntő posztját?

Hát, jellemzően azok, akik az adott politikust klasszikus celebként, popsztárként kezelik, vagyis a legvérmesebb rajongók. Ha viszont ezzel meghatároztuk, hol mekkora a hardcore rajongótábor, akkor ezt összehasonlíthatjuk azzal, hogy az adott politikus összesen hány lájkot kap. Itt alapvetően kétféle lehet a tanulság:

  • Ha valaki a nőnapi posztjával aránytalanul jobban teljesít, mint az összetett versenyben, az valószínűleg csak ügyetlenkedik a közösségi médiában, elvégre lenne neki aktív követőtábora, de mégsem használja ki ezt
  • Ha valaki az összetettben villant látványosan nagyobbat, az arra utal, hogy a kisebb rajongótábort kemény munkával, okosan felépített stratégiával, ügyes kommunikációval (vagy minddel egyszerre) ellensúlyozza

Lássuk először az aktuális toplistát, ki hány lájkot gyűjtött be a héten a politikusaink közül:

interakciókhirdetési pénz
1.Jakab Péter279 0000
2.Orbán Viktor191 0000
3.Karácsony Gergely165 00061 000
4.Hadházy Ákos132 0000
5.Gyurcsány Ferenc123 000411 000
6.Szijjártó Péter122 0000
7.Stummer János94 00020 000
8.Szabó Tímea76 000255 000
9.Ujhelyi István71 0000
10.Z. Kárpát Dániel70 00073 000
11.Kocsis Máté58 000235 000
12.Dobrev Klára51 000275 000
13.Márki-Zay Péter50 000381 000
14.Varga Judit50 0000
15.Fekete-Győr András41 000411 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a március 5. és 12 péntek déltől péntek délig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciók alatt a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A facebookos politikai hirdetésekre költött összegek a közösségi oldal Ad Library platformjáról valók, itt kis késésben vannak az adatok, a március 5. és március 11. közti időszak költéseit mutatják. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. A nőnapi összehasonlítás előtt fussunk át gyorsan az összetett toplistán. Őrületes változások nincsenek, Jakab Péter sorozatban a hetedik első helyét könyvelheti el, egyszer már hasonlítottuk az 50-es évek Real Madridjához a teljesítményét, most lassan Hosszú Katinkát kell elővennünk hasonlatként. Orbán Viktor is nagyot ment, legutóbb karácsony hetében mutatott ilyen magas számot, de most ezzel is elég komolyan lemaradt. Látványos még Szijjártó Péter mélyrepülése: kilenc héten át volt folyamatosan a dobogón, de mostanában úgy elment mellette az élmezőny, hogy a top3 közelébe se jut. Varga Judit, aki tavaly két első és két második hellyel nyitotta a lájkbajnokság-sorozatot, most az utolsó hely elkerüléséért hajt.

Az ő botladozásuk mellett pedig óriási előző manőverben vannak a lájkbajnokság újhullámos versenyzői:

  • Szabó Tímea, aki január-februárban alig-alig került be a top15-be, de most már stabil tagja a középmezőnynek
  • Stummer János, aki a sorozatunk első tíz részében még messziről nézte a top15-ös listát, de február közepe óta szépen tanyát vert a 7-8. hely környékén
  • Z. Kárpát Dániel, aki február közepén jelent meg először a listán, a 15. helyen, és azóta folyamatosan kapaszkodik felfelé, és most először jutott be a top10-be

Plusz ott van még a kezdetek óta a dobogó közelében, és néha a dobogón Hadházy és Karácsony, akik most éppen lemaradtak Jakab és Orbán mögött, de simán hozták a heti 100 ezer feletti lájkot, ami a versenyünkben az elit definíciója.

2. Úgy általában az egész mezőny nagyon nagyot futott (ahogy láttuk, nagy részben a nőnapi posztoknak köszönhetően): sose volt még hat versenyző egy héten 100 ezer fölött, és a top15 összesített eredménye is óriási rekord, 1,61 millió. Az eddigi csúcs 1,58 millió volt, december második hetében.

3. Ha már a feltörekvő versenyzőkről volt szó, emlékezzünk meg azokról is, akik úgy tűnik, nem bírják a tempót, és kipottyantak a top15-ből:

  • Novák Katalin, aki a lájkbajnokság első másfél hónapjában stabil szereplő volt a listán, 5. volt a legjobb helyezése, de február eleje óta összesen egy 14. és egy 15. helyet tudott összehozni. Második hete nincs a top15 közelében sem, ezen a héten a 21. helyen helyen jött be.
  • Donáth Anna, aki korábban a középmezőny biztos tagjának számított, a 6. volt a legjobb helyezése, és a verseny első 15 hetéből 12-szer fenn volt a listán. Most szintén második hete hiányzik, ezen a héten a 20. lett
  • Szél Bernadett, aki már harmadik hete nincs a top15-ben, pedig azelőtt összesen csak egyszer maradt ki a listáról. A legjobb eredménye neki is a 6. hely volt, a mostani héten a 22.

Egyikükről sem mondhatni, hogy inaktívak lennének, 13, 27, illetve 18 poszttal zárták a hetet. Összehasonlításképpen: Dobrev Klára mindössze 6, Varga Judit 7 poszttal is felkerült a toplistára, ha nem is az élmezőnybe. És ha már itt tartunk, a legnagyobb spammerek a héten Z. Kárpát Dániel (49 poszt), Szijjártó Péter (39), illetve Ujhelyi István (30) voltak.

4. Ideje rátérni a címben és a beharangozóban említett nagy nőnapi tanulságokra, jöjjön a nőnapi témájú bejegyzésekkel besöpört lájkok toplistája (aki több ilyet is posztolt, ott csak a legnagyobb sikerűt vettük figyelembe):

interakciók száma
1.Orbán Viktor52 000
2.Jakab Péter40 000
3.Varga Judit22 000
4.Karácsony Gergely21 000
5.Gyurcsány Ferenc20 000
6.Varga Mihály10 000
7.Simicskó István9 000
8.Márki-Zay Péter8 000
9.Vona Gábor8 000
10.Bencsik János5 000
11.Dézsi Csaba András5 000
12.Szijjártó Péter5 000
13.Stummer János5 000
14.Balog Zoltán5 000
15.Novák Katalin4 000

(Az összesített toplista szokásos szereplői közül néhányan itt azért hiányoznak, mert egyáltalán nem tettek ki dedikált nőnapi posztot, ilyen Hadházy, Szabó Tímea, Dobrev Klára és Kocsis Máté, náluk a nőnapi „olcsó” lájkok nélkül az összteljesítményüket is úgy kell nézni, hogy jó pár ezres hátránnyal indultak a versenyben.)

Rengeteg érdekesség látszik a listán, kezdetnek mindjárt az, hogy Orbán és Jakab helyet cserélt az élen. Ebből az látszik, hogy a miniszterelnöknek továbbra is nagy, lelkes és aktív a rajongótábora, és ha nem csak tessék-lássék tolná a Facebookot a stábja, hanem úgy, ahogy tavaly november-decemberben, nem királykodna olyan könnyedén Jakab Péter a toplistánkon.

Olyan arcok tűnnek fel a nőnapi rangsorban, akár egész jó helyeken, akik az általános toplistánkon soha nem szerepeltek (Varga Mihály, Simicskó István), akik hivatalosan már nem is politikusok, de azért a politika közelében maradtak (Vona Gábor, Balog Zoltán), vagy olykor fel-feltűnnek a lista utolsó helyein, de sosem tudnak rendesen megkapaszkodni (Bencsik János, Dézsi Csaba András). Ez nagyjából az a csoport, ahol meglenne az alapanyag ahhoz, hogy toplistások legyenek a lájkbajnokságban, de valamiért mégsem megy nekik. Sokkal erősebb helyen áll még a nőnapi listán, mint a teljesen Varga Judit, Novák Katalin, és Márki-Zay Péter – azaz elvileg nekik is jobb helyeken illene befutniuk hétről hétre a bajnokságunkon, mint ahogy a valóságban sikerül nekik.

Akik viszont a nőnapi köszöntéssel gyengén szerepeltek, miközben általánosan jól szoktak: Szijjártó, Stummer, Ujhelyi, Z. Kárpát, Fekete-Győr (utóbbi három 2000-2500 nőnapi lájkkal fel se kerültek erre a listára). Ők tehát azok, akik minden héten hátrányból indulva küzdik fel magukat a toplistánkra.

Végül ott van például Gyurcsány és Karácsony, akik mind a két listán nagyjából ugyanúgy állnak, vagyis hozzák a papírformát.

5. Lássuk a hét legtöbb lájkot besöprő posztjait! Itt a nőnapi köszöntések nem szerepelnek, de érdemes a fentebbi táblázattal összevetni a számokat, és megnézni, mi lenne, ha szerepelnének (spoiler: az, hogy kb. minden mást kiszorítanának):

  • Jakab Péter megmutatja a miskolci és a budapesti otthonát (ennek az a háttere, hogy elmondása szerint ismeretlenek fényképezgették a házát, hogy aztán a propagandamédiában lejárassák – és ennek megy elébe a posztokkal) – 33 + 22 ezer interakció
  • Karácsony Gergely örül a negatív koronavírus-tesztjének – 21 ezer
  • Jakab a szokásos módon tüzeli a követőit („Jövőre nem az országot fogjuk bezárni, hanem őket!”) – 19 ezer
  • Karácsony Koncz Zsuzsát köszönti a születésnapján – 19 ezer
  • Orbán aláírja a korlátozó intézkedéseket – 19 ezer

6. Az egyes interakció-típusokból pedig ezek a posztok gyűjtötték a legtöbbet a héten:

  • A legtöbb megosztás: Stummer János a Szabad Európa oknyomozó cikkével, ami az Ukrajnából szabolcsi falvakba átjelentkező Fidesz-szavazókról szól. A top10-ben 10 ellenzéki poszt, a legjobban szereplő fideszes Kocsis Máté a 13. helyen a szokásos gyurcsányozással
  • A legtöbb komment: Orbán nőnapi köszöntője (ami persze felveti a kérdést, hogy van-e értelme bármit is kommentelni arra, hogy boldog nőnapot, de ebbe most ne menjünk bele mélyebben). A top10 aránya 6:4 a Fidesznek.
  • A legtöbb mérges emoji: Hadházy a nyilvánosságra hozott vakcinaszerződésekről. A top 10 arány 9:1 az ellenzék javára.
  • A legtöbb meglepett emoji: Jakab mutatja a miskolci panelt, ahol lakik. A top10 aránya 10:0, a tízből Hadházy egymaga ötöt írt. A legjobb fideszes itt is Kocsis, a 25. helyen.
  • A legtöbb szomorú emoji: Dobrev Klára híre arról, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. A top10-ben 8:2 az ellenzék javára, a két fideszes poszt ugyanarról szól, az 56-os forradalom legfiatalabb áldozata, Mansfeld Péter születésnapjáról.
  • A legtöbb nevető emoji: Gyurcsány mémje arról, hogy a hétvégi oltáskáoszért is biztos ő lesz majd a felelős a kormánymédiában. A top10-ben 7:3 az ellenzék javára, a magyar politika legviccesebb szereplője továbbra is Gyurcsány, 3 poszttal (plusz egy rajta viccelődik). Három olyan poszt van a top10-ben, amit az írója nem viccesnek szánt, de a trollok mégis kiröhögték, egy Fekete-Győré, kettő Orbáné.
  • A legtöbb szívecskés emoji: Jakab nőnapi köszöntője (ami összességében 8000-rel kevesebb lájkot kapott, mint Orbáné, de a szívecskés lájkból többet – ebből már nem szeretnénk komolyabb következtetéseket levonni). A top10 aránya 9:1 az ellenzék javára.

7. Folytatva ezt az irányt, jöjjön a legtöbb megosztást és a legtöbb kommentet összehozó politikusok heti toplistája. (Itt ugye továbbra is él az az alapszabály, hogy a megosztás legértékesebb interakció, mert aktívan segít terjeszteni az adott politikus üzenetét; a komment pedig azt mutatja, hogy elég erős reakciót váltott ki valakiből, hogy hozzászóljon – aztán maga a komment persze már lehet akár negatív is).

megosztáskomment
1.Hadházy Ákos33 0001.Orbán Viktor31 000
2.Stummer János26 0002.Jakab Péter24 000
3.Jakab Péter16 0003.Karácsony Gergely16 000
4.Z. Kárpát Dániel16 0004.Szijjártó Péter11 000
5.Gyurcsány Ferenc16 0005.Fekete-Győr András10 000
6.Szabó Tímea12 0006.Gyurcsány Ferenc10 000
7.Karácsony Gergely12 0007.Ujhelyi István9 000
8.Ujhelyi István12 0008.Hadházy Ákos9 000
9.Vadai Ágnes8 0009.Szabó Tímea8 000
10.Orbán Viktor7 00010.Kocsis Máté8 000

Első látásra itt komolyabb változások történtek, hiszen múlt héten még mindkét listát Jakab Péter vezette. Valójában az alaphelyzet azért nem változott: az ellenzéki tábor jobban szeret megosztani, a kormánypárti jobban szeret kommentelni. (Plusz Fekete-Győr András követői, akik extrém szószátyárak, az interakcióinak a negyede komment – Hadházynál ez az arány pl. csak 6%.)

Az előbb már említettük Varga Judit és Novák Katalin mélyrepülését, de az itteni helyezések mutatják legjobban, mennyire nem megy nekik mostanában: Varga csak a 32., Novák a 45. helyen áll a megosztások számában, utóbbi írd és mondd, 658 share-t tudott összeszedni egész héten. Míg a megosztásokra leghatékonyabban rápörgő politikusoknál (Vadai Ágnes, Stummer János) az interakciók között a megosztások aránya 26-27%, a fideszesek igen lagymatag számokat mutatnak itt: Szijjártó, Novák, Varga 3% alatt, Orbán is csak 4%-on. Aki itt kiemelkedik, az Gulyás Gergely a maga 17%-os értékével – ami felveti azt a kérdést is, hogy vajon Gulyás miért olyan inaktív a Facebookon, hiszen úgy tűnik, lenne benne potenciál, és a hagyományos médiában amúgy is rengeteget szerepelteti a Fidesz.

8. A hirdetési pénzekben kezd kiegyenlítődni a mezőny, senki se dob be milliókat (még a kormány se, a múlt heti 12 milliós rekordköltés után), a pártok a központi oldalaikon a szponzorált posztokat pár tízezerből ketyegtetik, komolyabb összeget csak Fekete-Győr, Gyurcsány, Márki-Zay (és a toplistára megint nem felkerült Dúró Dóra) dobott be a héten, a Fideszből továbbra is csak Kocsis Máté fizet. Tegyük hozzá: itt csak a hirdetési pénzek egy részére van rálátásunk, arra, amit konkrét politikai témájú posztok megtolására fordítanak. Ha valaki a nőnapi köszöntőjére költött, az az összeg nem publikus a Facebook szerint.

9. Jakab az új követők szerzésében még nyomasztóbban uralkodik, mint a lájkoknál. A héten 7400-zal lett népesebb a tábora, most 293 ezren vannak. Jó esély van rá, hogy jövő héten utolérje a most 297 ezres Gyurcsányt, sőt, az is lehet, hogy egyszerre lépik át a 300 ezret. 491 ezerrel az inaktív Vona Gábor van előttük, és a messzi-messzi távolban az 1,1 milliós Orbán Viktor. A héten egyébként Gyurcsány, Orbán, Fekete-Győr, és Gulyás Gergely húzott még be ezernél több követőt (újabb érv amellett, hogy Gulyásból még lehet facebookos nagymenő). Ezen a fronton egyébként legszürreálisabb fejlemény Kásler Miklós közel ezer új követője.

10. Végül szokás szerint merüljünk el kicsit a szürkezónás propagandaoldalak világában. Itt továbbra is elég nyomasztó fölényben vannak a kormányoldali postok a népszerűségi versenyben, a top20 legtöbb interakciót hozott bejegyzés között 15:5 az arány – elég érdekes, hogy nagyjából ez az egyetlen összehasonlítás a lájkbajnokság adatai között, ahol a fideszes oldal egyértelműen vezet.

Aki régóta követi már a lájkbajnokság sorozatot, azt nem fogja különösebben meglepni a következő mondat, pedig hát, ha jobban belegondolunk, ennyire szürreálisat Dali is csak valami különösen durva drog hatása alatt tudott volna rajzolni:

A hét legnépszerűbb posztja a propagandavilágban a Fidesz-KDNP 2021 nevű oldal nőnapi köszöntője volt, ami Orbán Viktort ábrázolta.

A legjobban futó 20 postból egyébként 14 ettől az oldaltól származott, 4+1 a hardcore kormányellenes Gond-olkodótól, és Nyugati fénytől, és egy (az utolsó, 20. helyen) a Számok nevű oldaltól, ami a Fideszt támogató névtelen oldalak közül a leginkább szervezettnek és profinak tűnik. Ez a poszt egyébként elég zavarba ejtő módon Putyint fényezi, és arra biztat, hogy „ha a harc elkerülhetetlen, ütni először kell”, majd, ha nem lenne egyértelmű, le is szögezi, hogy igen, a 2022-es választásra gondoltak.

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!