Putyin asztala, SZFE és a magyar járványkezelés – ezeket a tényeket ellenőriztük le a héten

2021. március 28. – 09:51

Putyin asztala, SZFE és a magyar járványkezelés – ezeket a tényeket ellenőriztük le a héten
Fotó: Alexei Druzhinin / Sputnik / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az internet nap mint nap órákon át bombázza információval a gyanútlan nézelődőket. Mivel gyakorlatilag bárki bármit leírhat – még ha rosszindulat nélkül teszi is –, fontos, hogy utánajárjunk a furcsa állításoknak, ígéreteknek, érdekességeknek. Ezen a héten is ezt tettük.

>> Ide kattintva végigpörgetheti tényellenőrző cikkeinket.

The só must go on

Sok magyar netező meglepődött, amikor Vlagyimir Putyin szibériai asztaláról készült fényképeken Kotányi fűszermalmokat véltek felfedezni. Nem valószínű, hogy az orosz elnök Magyarországról rendel borsot, de a jellegzetes címke könnyen felismerhető.

Tényleg többen jelentkeztek az SZFE-re, mint tavaly?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói augusztus 31-én elfoglalták az egyetem épületét, és hónapokon át tiltakoztak a modellváltás ellen. Sokan otthagyták az egyetemet – oktatók és diákok egyaránt – de Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy az ellenük folyó agitáció és propaganda ellenére nőtt a felvételizők száma.

Tényleg jól alakul a járványhelyzet?

A kormány rendszeresen hangoztatta, hogy onnan látszik, hogy sikeres a hazai járványkezelés, mert lakosságarányos halálozásban Európa középmezőnyében vagyunk. Ehhez egy olyan mérőszám kell, ami erősen torzít a valós képen. Azonban hiába tartja a kormány a mérlegen az úját, már az általuk korábban a siker zálogaként emlegetett statisztikákban is rosszul szerepelünk.

Sikerülhet április közepéig beoltani elég embert?

A nyitáshoz szükséges szám sokat változott a járvány kezdete óta: volt már szó minimum 60 százalékról, mert nyáron még az az elmélet volt népszerű, hogy ennyi kell a nyájimmunitáshoz. Most épp 2,5 millió beoltott a bűvös szám, a kormány szerint erre van szükség a nyitás megkezdéséhez. Április 19-én például már az iskolák újranyitását tervezik.

Beoltva mehetnek majd a tanárok iskolába?

Az iskolák megnyitásához a kormány be akarja oltani a tanárokat, de ennek van néhány buktatója. Egyrészt nem indult zökkenőmentesen a regisztrációs rendszer, másrészt addig legtöbbeknek csak az első adagot tudják beadni, ami nem elég a teljes védettséghez.

+1 – Német Tamás ezen a héten is utánajárt a clickbait-híradóban, hogy vajon valakik tényleg azt tették-e egymással, méghozzá ott, ahol senki nem számított rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!