Elmaradt Orbán pénteki rádióinterjúja, de még a héten pótolhatják

2021. március 12. – 08:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elmaradt Orbán Viktor péntek reggeli interjúja a Kossuth rádióban, mert Jeruzsálembe látogatott a miniszterelnök.

Kérdésünkre sajtófőnöke, Havasi Bertalan azt írta, „a szokásos heti rádióinterjú nem marad el, valószínűleg vasárnap reggel kerül rá sor”. Hozzátette, jelenleg úton vannak hazafele Izraelből, ahol Benjámin Netanjahu izraeli és Andrej Babiš cseh kormányfővel tárgyalt a miniszterelnök.

Orbán tíz éve csak és kizárólag a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban kevés kivétellel minden pénteken megszólal. A formátum interjú, ám váratlan, meglepő kérdést nem szokott kapni, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások.

Az elmúlt hónapokban rendre ő közölte péntekenként először az aktuális járványügyi adatokat, de sok esetben az újabb korlátozások részleteit is itt jelentette be. Múlt héten a Kossuth rádióban beszélt először arról, hogy technikai problémák vannak az adatalapú oltással, ezért meg kellett állítani a hétvégére meghirdetett tömeges oltást. Aztán szombaton kiderült, hogy aki az oltást lemondó SMS ellenére elment az oltópontra, megkapta az vakcinát, ám vasárnapra szigorítottak egy kicsit a rendszeren.

Péntek reggel egy rövid videóban mesélt izraeli élményeiről Orbán. Arról beszélt, hogy kevesebb mint 24 órát töltött Izraelben, ahol fontos tárgyalásokat folytatott, és láthatta a járvány után újrainduló élet jeleit. „Láthattam teraszokat, kinyitó éttermeket, nekilendült gazdasági életet.”

Mint fogalmazott, ezt az oltással tudták elérni, Izraelben rengeteg embert kapta már meg a vakcinát. „Ez az egyetlen út, amely kivezet bennünket a mostani nehéz helyzetből. Izrael Állam világbajnoki címre tör, a leginkább átoltott ország ma a világon. Mi is szeretnénk előkelő helyet elérni Európában” – mondta a miniszterelnök. Ehhez arra van szükség, hogy jöjjenek a vakcinaszállítmányok, és minél többen regisztráljanak az oltásra – tette hozzá. „Ez a jeruzsálemi út leckéje.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!