Hétfő éjfélig kell aláírni az új egészségügyi jogviszonyt, de vannak, akik inkább felállnak

Március 1-ig, tehát hétfő éjfélig kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. A jogviszony körül hónapok óta tart a bizonytalanság és a halmozódnak a konfliktusok: a tervezetet egyszer már felpuhították a Magyar Orvosi Kamara javaslatait figyelembe véve, de elutasítottsága így jelentős, és még az utolsó napokban is alkudozás tárgyát képezték az új rendszer egyes elemei (az eredeti elképzeléshez képest emelkedtek például az ügyeleti díjak).

Az egészségügyisek jelentősebb ellenállási gócairól a napokban mi is többször írtunk, a szegedi klinikán például 300 orvos kezdett szervezkedni az aláírás ellen. Beszámoltunk egy mentősről, aki közjegyzőnél tett nyilatkozatot arról, hogy „kényszer hatására fogja aláírni” a szerződést.

Hétfőn viszont élesbe fordult a dolog, hiszen éjfélkor lejár a jogviszony szignózásának határideje.

A Facebookon már a délelőtt folyamán tömegével kezdtek el terjedni arról szóló bejegyzések, hogy orvosok, nővérek, ápolók nem írják alá a szerződést (ami a jogviszony megszűnését vonja magával), vagy konkrétan mennek felmondani.

Ezek egyelőre csak anekdotikus bizonyítékok a „tömeges felmondás” jelensége mellett, pontos számaink csak később lesznek arról, hány fő hagyja ott most tényleg az állami egészségügyet. A posztok között ugyanakkor vannak figyelemreméltók, a budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztálya például kiposztolta, hogy ők „lekapcsolják a villanyt”.

Kunetz Zsombor pedig egy olyan bejegyzés képernyőfotóját tette ki, amelyben egy egészségügyi dolgozó arról ír: részmunkaidőt ment intézni a HR-osztályra, és belefutott egy leszerelőhullámba. „Az intenzív osztály, ahova jöttem volna, gyakorlatilag megszűnik, 17 ember áll fel” – írja a posztoló, akinek a kiléte nem ismert. Jó esély van rá, hogy ez a poszt is a Szent Imréről szól, ugyanis az ottani szakápolók voltak 17-en. A posztot időközben letörölték (vagy nem nyilvánosra állították), de a 444-nek egyikük azt mondta a felmondásra utalva, nagyon sajnálják de ezt kellett tenniük. „Nincs elég eszköz, nincs ember, nincs pénz. Alapvető dolgokért könyörögni kell, mint például gumikesztyű, FFP-2-es maszk, védőoveral. A vezetőség szerint ezekkel minden rendben volt.” – jellemezte a helyzetüket.

Nagy a mozgás a 47 ezres tagságú Összefogás az egészségügyi szolgálati jogviszony ellen csoportban is, amelyben számos poszt nyilvánosan megtekinthető. Egymást érik a bejegyzések, amelyekben a dolgozók arról számolnak be, hogy befejezik a munkát az állami ellátásban, sokan 20-30 éves jogviszonyokat hagynak hátra.

Olyan buzdító posztok is megjelentek, amelyekben orvosok kérik arra a többi orvost, hogy a jogviszonnyal egyértelműen rosszul járó nővérek, ápolók iránt érzett szolidaritás jegyében dolgozzanak feketében egész hónapban. Mások az utolsó műszakjaikról tesznek fel képet. Egy tag még vasárnap arra kérte a többieket, lájkolják a posztot, akik nem írták alá a szerződést, a cikk írásakor valamivel 260 alatt állt a számláló.

Frissítés: este folyamán az is kiderült, hogy a Jahn Ferenc kórház belgyógyászatán 15-ből csak hárman írták alá az új szerződést, így az osztály működésképtelenné vált.

Az ügyeleti díjazás még mindig kiakasztja az orvosokat

De mi a baj az új szolgálati jogviszonnyal? A kérdést már számos cikkben körüljártuk (a témáról szóló összes írásunkért kattintson ide), de az aktuális helyzet kapcsán újra beszéltünk érintettekkel, szakértőkkel. Fontos tudni, hogy a jogviszony az eredeti állapotához képest jócskán puhult, például úgy néz ki, engedéllyel lehet majd másodállást vállalni az orvosoknak (bár ennek pontos menete még nem ismert, ami elrettentően hathat). Emellett az orvosok jelentős része egyetért azzal a céllal is, hogy a béremelés révén kivezessék a rendszerből a hálapénzt.

Viszont mindettől függetlenül bőven maradtak még aggályos pontok, amelyek miatt sokan nem szívesen vállalják be a szerződés aláírását. Azt mindenki hangsúlyozza, hogy egyelőre senki nem tudja, hányan fognak tényleg felállni, és hányan vannak azok, akik „morognak, de aztán aláírják”, így a felmondási hullám következményeit e pillanatban nem lehet megítélni.

Egy szegedi orvos forrásunk, aki nem műtéti szakmában dolgozik, arról számolt be, hogy a korábbi, 300 fős tiltakozói gárda továbbra is megvan. Hogy közülük végül hányan nem írják alá a jogviszonyt, azt egyelőre nem tudni, de nem csak az okozhat komoly gondokat az ellátásban, ha végleg leszerelnek.

Ugyanis az ügyeleti díjazás körül kialakult konfliktus könnyen azt válthatja ki, hogy a maradó orvosok közül sokan nem lesznek hajlandóak a továbbiakban önkéntes ügyeleti műszakokat vállalni, ez pedig súlyos csapást jelentene az egész rendszerre.

Mint mondta, ő nem gondolkozik ebben, jelenleg a Covid-osztályra van beosztva, és nem érezné emberségesnek visszamondani a műszakjait, de ha megtenné, akkor áprilistól hat helyett csak két műszakja lenne egy hónapban, a kötelezők. A maradék négyet el kellene vinnie valakinek, különben összeomlik az ügyeleti rendszer.

Ezt a kényes egyensúlyt kihasználva azok az orvosok, akik szervezetten nyomást akarnak gyakorolni, most többen azzal az eszközzel élnek a felmondás helyett: ha alá is írják a jogviszonyt, nem hajlandóak önként vállalni műszakokat ebben a rendszerben. A nyomásgyakorlást azért is indokoltnak látják, mert sokak szerint a jogviszony tulajdonképpen egy „biankó csekk”: a következő időszakban még felülírhatják új rendeletek, belekerülhetnek új elemek, így sokan attól tartanak, hogy olyasmibe mennek bele, amiről még nem is tudják pontosan, micsoda. Az ügyeletek kérdése pedig fontos pont lehet abban, kinek milyen az alkupozíciója.

Az ügyeleti pénzekkel az orvosok problémája egyébként az, hogy a kötelező műszakok esetében 70-90 százalékos bért jelent alapesetben – tehát kevesebb pénz jár érte, mint egy normál műszakért. Ezt egyezkedést követően feltornázták úgy, hogy adható még mellé 30 százalék, de ha a munkáltató ezt nem tudja vagy nem akarja kifizetni, akkor nem realizálódik.

Szegeden ennek megfelelően szó sincs ilyesmiről: eleve rossz a kórház anyagi helyzete, az egyetem mint fenntartó nem fog tudni pluszpénzt fizetni, a kormány pedig nem rendelt külön forrást ehhez a célhoz.

Az önként vállalt ügyeletek díjazása valamivel kedvezőbb, de itt is a csökkentett fizetésre jönnek rá a pluszszázalékok, így aztán a végeredmény az, hogy például egy rezidens kb. 35 ezer forintot kap egy 16 órás műszakra (az alapdíjazása 105 százalékát).

(Frissítés: a szegedi tiltakozók végül azzal a záradékkal írták alá a szerződést, hogy ha május 31-ig nem teljesítik a feltételeiket, akkor felmondanak.)

A nővéreknek, ápolóknak a legrosszabb, de nincsenek megszervezve

Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász a Telex kérdésére arról beszélt, ő maga is beszélt ma reggel nővérekkel, akik nagyon el voltak keseredve az új jogviszony miatt, ami számukra „gyakorlatilag csak pluszkötelezettségekkel, még több munkával jár”, a fizetésüket viszont nem emeli. Abban, hogy az új jogviszony nekik a legkedvezőtlenebb, szegedi orvos forrásunk is egyetértett, de hozzátette azt is, hogy ennek ellenére úgy látja, mégsem a nővérek és ápolók fognak nagyobb számban felmondani, hanem az orvosok. Mint mondta,

a szakdolgozók és a diplomás nővérek-ápolók közül sokan teljesen fásultak, kimerültek, még informálódni és szervezkedni sincs idejük a mostani, Covid-sújtotta időszakban.

Így most rengetegen nem is tudják pontosan, mivel jár számukra az új helyzet, és nem is látni náluk önszerveződést, közös érdekérvényesítést, legalábbis Szegeden. Pedig a pluszkötöttségek mellett komoly bérfeszültségre lehet majd számítani, ha élesben működésbe lép a szolgálati jogviszony: példaként orvos forrásunk azt említette, hogy az orvosi emelésnek köszönhetően egy tízéves gyakorlattal rendelkező orvos nagyjából 800 ezer forintos bruttó alapbért fog kapni, míg egy szintén diplomás nővérnél ez csak kb. 370 ezer forint lesz.

Orvosfizetések: egyesek jól járnak, mások nagyon nem

A fenti példa alapján úgy tűnhet, minden orvos nagyon jól járt, de ez nem teljesen igaz, ugyanis azokban a szakmákban, ahol eddig kimagaslóan lehetett keresni a hálapénzes gyakorlat miatt (pl. sebészet), a fizetés végső soron alacsonyabb lesz, mint az eddig részben szürkén befolyt jövedelem. Másoknál, például a belgyógyászaton, ahol nem volt igazán jellemző a hálapénz, egyértelmű életszínvonal-javulást hozhat az új jogviszony által biztosított havibér. Megint mások viszont amiatt járnak rosszul, hogy az új bértábla aszerint sem tesz különbséget, hogy valaki milyen jellegű munkát végez:

ugyanannyit fog keresni az, aki 25 éve szemész egy szakrendelőben, mint aki 25 éve idegsebészként agyakat műt egy egyetemi klinikán,

pedig az egyik 1-es, a másik 3-as progresszivitási szintű tevékenység, mondta szegedi forrásunk. Az agysebésznek ez így nyilván kevésbé éri meg.

Rékassy Balázs szerint nem volt a legjobb megoldás ez a fajta béremelés, részben pont a nővérek és szakdolgozók kimaradása miatt, részben más okokból. Mint mondta, előnyösebb lehetett volna, ha a kórházak HBCS-finanszírozását teszik helyre. Ez az a teljesítményalapú rendszer, amely alapján az állam kifizeti az intézményeket, és amely számos kritikát kap amiatt, hogy nem reálisan árazza be az egyes beavatkozásokat (erről itt írtunk bővebben még az Indexen). Az invazív kardiológia például profitábilis (vagyis ahol nagyobb arányban foglalkoznak ezzel, az az intézmény jobban áll), míg mondjuk a belgyógyászat vagy a diabetológia veszteséges, kevesebbet ad rá az OEP, mint amennyibe kerül (vagyis ahol nagyobbak az ilyen osztályok, az a kórház nagyobb eséllyel kerül adósságspirálba). Részben ez a torz rendszer okozza a kórházak eladósodottságát, Rékassy szerint a jogviszonnyal járó bérrendezési rendszer helyett az igazi megoldás ennek a finanszírozási formának a megreformálása lenne.

„Ha az intézmények gazdálkodása rendben lenne, és az intézményvezető szabadon gazdálkodhatna a beérkező összegekkel, akkor olyan struktúrában tudna béreket emelni, amelyeket a helyi viszonyok alapján jónak lát.”

Nem motivál minőségre, válsághelyzetben vezették be

Mint mondta, hasonló átalakítást hajtottak végre két éve Romániában, ahol szintén nagyon erős volt a külföld és a magánegészségügy orvoselszívó hatása. A román kormány jelentősen emelte az orvosbéreket, de közben nem támasztott sem minőségi, sem mennyiségi követelményeket az érintettek felé.

Így bár sokan visszamentek az állami ellátásba, a várólisták nem csökkentek érdemben, az orvosok nincsenek motiválva sem a szakmai fejlődésre, sem arra, hogy minél több beteget lássanak el. A magyar rendszerrel szerinte hasonló probléma lesz, hiszen az új jogviszonyban sem fogják jutalmazni például a kutató- és oktatótevékenységet, vagy azt, ha valaki jobban dolgozik (több beteget kezel, elégedettebbek a páciensei).

A közgazdász a konkrét tervektől függetlenül meggondolatlanságnak nevezte, hogy egy ekkora volumenű átalakítást éppen a járvány közepén, súlyosan leterhelt egészségügy mellett hajt végre a kormány. Egyébként ebben a kormány részéről még logika is lehet, hiszen mint szegedi forrásunk mondta, a járványhelyzet eredményezheti azt, hogy kevesebb egészségügyi dolgozó lép ki most, mint amennyi szíve szerint tenné, hiszen sokan a betegek iránti elkötelezettségük miatt nem akarják otthagyni a kórházakat válsághelyzetben.

Szerinte a kormány kifejezetten apellál az orvosok, nővérek, ápolók humánus voltára, könyörületére, és bizonyos szinten vissza is él ezzel.