Újabb szankciókra készül az EU Oroszországgal szemben Navalnij miatt, Szijjártó inkább a brüsszeli kettős mércéről beszél

2021. február 22. – 18:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Hosszasan beszéltünk ma az Oroszországhoz fűződő kapcsolatunkról. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió külügyi főképviselője nemrégiben Moszkvába látogatott, és nem a legkellemesebb élményekkel gazdagodott” – kezdte Szijjártó Péter a Külügyek Tanácsának ülése utáni rövid videós bejelentkezését, ami gyorsan átfordult Brüsszel kettősmércézésébe.

Josep Borrell, a fent említett külügyi főképviselő – akinek nyers moszkvai fogadtatásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen – ma reggel a külügyminiszterek tanácskozása előtt is arról beszélt, hogy a tanácskozás középpontján az áll, miként válaszoljon az EU arra, hogy Oroszország nem tartja be emberi jogi kötelezettségeit, nem tartja tiszteltben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatát sem, amelyben a bíróság Navalnij orosz azonnali szabadon bocsátására szólított fel, írta az MTI.

Végül az EU külügyminiszterei megállapodtak abban, hogy további szankciókat alkalmaznak orosz tisztviselők ellen Navalnij miatt, írja az Euronews. A szankciók négy orosz tisztviselőt érintenének. Korábban az Európai Parlament is nagy többséggel elfogadott egy új szankciók bevezetésére vonatkozó állásfoglalást, ami szerint korlátozó intézkedéseket kell kivetni a Putyin rezsimjéhez kötődő oligarchák, illetve az elnök belső körének tagjai és az orosz média azon propagandistái ellen is, akik európai vagyonnal és az unióba való beutazási engedéllyel rendelkeznek. Hogy ebből a körből kerülnek-e ki a szankcionált emberek, egyelőre nem tudni.

Szijjártó videóval jelentkezett a tanácskozás után, és inkább arról beszélt, milyen fontos az EU és Oroszország kapcsolatai, illetve, hogy Brüsszel milyen sokszor alkalmaz kettős mércét.

„Ugye, itt az Európai Unió folyamatosan az úgynevezett Navalnij-ügyet tartja napirenden, nekünk az az álláspontunk, hogy az Európai Unió és Oroszország közötti együttműködésre stratégiailag kell rátekinteni, egy stratégiai megközelítésre van szükség az Európai Unió részéről, ami nem egyszerűsíthető le sem szankciókra, sem a Navalnij-ügyre” – mondta Szijjártó, majd hozzátette:

„Egyértelmű, hogy a világ számos pontján zajlanak tüntetések, választási eredmények, vagy fennálló politikai rendszerekkel szemben, az Európai Unió hol így, hol úgy véleményt nyilvánít ezekről, és sok esetben a kettős mérce vádját vonja magára Brüsszel ebben a kérdésben.”

A magyar külügyminiszter szerint négy fontos területen is fontos az együttműködés Oroszországgal. A kereskedelemben, „hiszen látni kell, hogy számos uniós ország képes volt növelni a kereskedelmi forgalmát még úgy is Oroszországgal, hogy közben szankciókat alkalmaztunk”. A biztonsági kihívások területén, „az Európát körülvevő, biztonsági kihívásokat jelentő konfliktusok kezelésében”, hiszen Szijjártó szerint ezek a konfliktusok sokszor a migráció kiváltó okai. Az energia területén, mert nem tartunk még ott, hogy Oroszországot figyelmen kívül hagyhassuk energiaellátások, energiaszállítások tekintetében.

„Tetszik, nem tetszik, Oroszország továbbra is fontos szerepet játszik Európa energiaellátásában”

– mondta. Majd végül a vírussal szembeni védekezést emelte ki, hiszen például oltóanyagot vásárolnak az országok Oroszországtól.

Ahogy azt megírtuk, két napja utasították el Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető fellebbezését: marad a letöltendő büntetése, több mint 2 és fél évet kell börtönben töltenie. Az ellenzéki politikust 2015-ben ítélték 3 és fél év felfüggesztett börtönre egy ügyben, amiről itt írtunk részletesen. Navalnijnak hetente kétszer jelentkeznie kellett a rendőrségen. 2020 augusztusában azonban novicsokos mérgezés áldozata lett, ami után Németországban lábadozott. Az ügyészség szerint ekkor, de néhányszor előtte sem jelent meg a megadott időben a rendőrségen, így letöltendőre kell változtatni a felfüggesztett börtönt.

A Navalnij-ügy, és a vele járó feszültség Oroszországban komoly nemzetközi hullámokat is vet, jelezve, hogy a Kremlnek ma már külpolitikai tényezőként is számolnia kell az ellenzéki politikussal.

Szijjártó egyébként a mai videója végén elmondja, hogy azonnal haza kell indulnia repülővel Magyarországra, hogy hazaérjen a kétharmadot igénylő szavazásra a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, mivel tudja, hogy az ellenzék nem fogja támogatni azt. Sikerül is megszavazni.

Mint kiderül, emiatt Szijjártó nem vett részt egy videókonferencián, amelyen az uniós külügyminiszterek először tárgyalhattak Anthony Blinkennel, az új amerikai külügyminiszterrel. De hozzátette, az őt képviselő brüsszeli uniós nagykövetet utasította, hogy olvassa fel a magyar álláspontot: fontos a gazdasági együttműködés, hiszen több mint százezer magyar dolgozik amerikai cégeknek, fontos a védelmi együttműködés, hiszen magyar katonák szolgálnak NATO- és amerikai parancsnokság alatt, és végül fontos a politikai együttműködés. Szijjártó szerint az utóbbi az elmúlt években kiváló volt, elkötelezettek ennek fenntartásában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!