A Lánchídra kifüggesztett molinóval tiltakozik a főváros kifosztása ellen az ellenzék

2020. december 30. – 21:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy helyszínen tartózkodó ismerőstől kaptuk az infót, hogy olyan fél 9 és 9 óra környékén egy hatalmas molinót feszítettek ki a Lánchídra. A fotón látszik a szöveg, miszerint

Városunk kifosztása nem kormányzás!

– és az üzenetet aláírta az összes ellenzéki párt. Informátorunk szerint egyébként időközben megérkezett a rendőrség is a helyszínre. Helyszíni forrásunk szerint négy alpinistát el is vittek magukkal a rendőrök.

Frissítés: Öt embert igazoltattak a rendőrök a helyszínen, és szabálysértési feljelentést tettek ellenük a kijárási tilalom megszegése miatt. Előállítás nem történt – válaszolta később megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Fotó: Egy olvasónk
Fotó: Egy olvasónk

Az ellenzék és köztük Karácsony Gergely főpolgármester is arra panaszkodik jó ideje, hogy a kormány elvonja a pénzeket a nem fideszes vezetésű településektől, köztük a fővárostól is. Erre utal az is, ahogy a klubtámogatásokat osztották szét vagy az, hogy az állami fenntartású Szerencsejáték Zrt. valahogy mindig csak olyan városokban épít játszóteret, ahol fideszes városvezetés van.

A molinón szereplő szöveg a Magyar Önkormányzatok Szövetségétől származik, akik szerint a fideszes kormány szándékosan diszkriminálja az ellenzéki városokat és azok polgárait.

Frissítés: Csütörtök reggel közös közleményt adott ki hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd), amelyben deklarálták a molinón szereplő szöveget. Mint írják, „a demokrata ellenzéki pártszövetség az év utolsó napján is, miként a következő másfél év minden egyes napján azért küzd, hogy bizonyítsa: az Orbán-kormány a valóságot a propagandacéljainak alárendelő járványkezelésével, és az önző hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé helyező válságkezelésével szemben lehet is a járványt és a gazdasági válságot a többség javára, felelősen, átláthatóan, a szolidaritás és a partnerség jegyében kezelni.”

Közleményük szerint „a járvány utáni talpraállás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, többek között

az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás.”

Azt írják, ők erre szövetkeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!