Valahogy mindig csak fideszes településeket választ a játszótérépítési programjába a Szerencsejáték Zrt.

Legfontosabb

2020. november 26. – 06:00

Valahogy mindig csak fideszes településeket választ a játszótérépítési programjába a Szerencsejáték Zrt.
A XVI. kerületi inkluzív játszótér átadása 2020. november 4-én – Fotó: Bozzay Balázs / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Szerencsejáték Zrt.-nek A játék összeköt elnevezésű programjában eddig 13 helyen adtak át olyan különleges játszótereket, ahol együtt játszhatnak fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek. Hogy melyik önkormányzat kapcsolódhat be a programba, arról az állami tulajdonban lévő cég dönt, de a döntéshozatal szempontrendszere, menete nem megismerhető a nyilvánosság számára. Nem tudunk olyan ellenzéki vezetésű önkormányzatról, amely sikerrel próbált volna bekapcsolódni.

„A játék összeköt” – ezzel a névvel indított játszótérépítési programot néhány éve a Szerencsejáték Zrt. A programban olyan különleges, inkluzív vagy más néven befogadó játszóterek épülnek az ország különböző pontjain, ahol együtt tudnak játszani fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek. Az együtt játszást szolgálják a speciálisan kiképzett játékok, az akadálymentes megközelíthetőség.

A dolog háttere, hogy a Szerencsejáték Zrt. még 2015-ben csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosügyi Fórum között született megállapodáshoz, amely arról szól, hogy az európai szerencsejáték-szervezők segítenek a fogyatékossággal élők terheinek csökkentésében, próbálják jobbá tenni a társadalmi helyzetüket.

A magyar állami cégnél kitalálták, hogy megterveznek és forgalomba hoznak egy új sorsjegyet, amivel ezt az ügyet fogják szolgálni: ez lett a Nagykarácsony sorsjegy, amelyet 2017 karácsony előtt kezdtek el először árulni. A bevétel egy részéből indult el „A játék összeköt” program. Azóta három ütemben összesen tizenhárom játszóteret adtak már át, az első ütemben hármat, a második kettőben ötöt-ötöt, és folytatódik a program. Idén november 6-án negyedik alkalommal is kihozták a Nagykarácsony sorsjegyet, és bejelentették: 2021-ben Magyarország öt újabb helyszínén jöhet létre majd inkluzív játszótér.

„A kezdeményezés minden várakozást túlszárnyaló sikert ért el, és az eredeti terveket többszörösen meghaladó országos projektté nőtte ki magát.” – újságolja a Szerencsejáték Zrt. egyik közleménye.

A program mottója: „Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”. De úgy tűnik, mintha lenne egy lényeges szempont, ami elválasztja egymástól a programba beválasztott helyszíneket azoktól, amelyeknek nincs sok esélyük erre.

Hol és mikor adtak át játszóteret eddig?

  • III. kerület (2018. december 13.)
  • Veszprém (2018. december 18.)
  • Miskolc (2019. május 20.)
  • VIII. kerület (2019. szeptember 25.)
  • Sopron (2019. szeptember 26.)
  • Pécs (2019. szeptember 30.)
  • IV. kerület (2019. október 3.)
  • XVIII. kerület (2019. október 10.)
  • Kaposvár (2020. szeptember 24.)
  • XXI. kerület (2020. szeptember 29.)
  • Debrecen (2020. október 13.)
  • Tiszaföldvár-Homok (2020. október 15.)
  • XVI. kerület (2020. november 4.)

A helyszínek némelyikén ellenzéki, némelyikén kormánypárti az önkormányzat vezetése jelenleg. De a programba való bekapcsolódás, illetve a játszótér átadásának idején – Tiszaföldvár kivételével, amire még visszatérünk – valamennyi helyszínen kormánypárti polgármester volt. A 2019. október 13-án lezajlott önkormányzati választások előtt még fidesz-KDNP-s polgármestere volt a III. kerületnek, Miskolcnak, a VIII. kerületnek, Pécsnek, a IV. és a XVIII. kerületnek is.

Sára Botond, korábbi polgármester, a józsefvárosi Cifra Palota befogadó játszótér átadásán 2019. szeptemberében – Fotó: Sára Botond / Facebook
Sára Botond, korábbi polgármester, a józsefvárosi Cifra Palota befogadó játszótér átadásán 2019. szeptemberében – Fotó: Sára Botond / Facebook

Az átadások közül öt az önkormányzati választások előtti kampányidőszakra esett. Ezeken rendszerint részt is vettek az illetékes polgármesterek. „Fejlődő, biztonságos, rendezett Józsefvárost építünk, ahol jó felnőni és élni, ahol az idősebbek mellett a gyerekek és a szülők is jól érzik magukat, ami otthont és biztonságot jelent az itt élők számára, mert nekünk Józsefváros az első” – mondta például Sára Botond, Józsefváros előző, fideszes polgármestere a VIII. kerületi játszótér 2019. szeptember 25-i átadásakor, pár héttel a választás előtt.

Az egyetlen kivétel, ahogy már jeleztük, Tiszaföldvár-Homok, ahol idén októberre készült el a játszótér. Itt a helyszín különleges: nem közterületről van szó, hanem a Révay György Iskola és Gyermekotthon kertjéről. A tiszaföldvári önkormányzatnak, ahol a polgármester a független Hegedűs István, nem volt köze a projekthez. Az önkormányzati ülések dokumentumai, a közelmúlt előterjesztései, jegyzőkönyvei között nem találtunk utalást a játszótérre, és mikor megkerestük a polgármestert azzal a kérdéssel, hogy hogyan, mikor kapcsolódott be az önkormányzat a Szerencsejáték Zrt. programjába, ezt a választ kaptuk: „Önkormányzatunk nem vett részt ebben a pályázatban, az érintett intézmény a tankerület irányítása alatt áll.”

A résztvevő helyek kiválasztásának mikéntjéről nagyon kevés a publikus információ.

Egy szempontot említett Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója, amikor az Inforádióban beszélt a programról október 13-án, a debreceni átadás napján. Azt mondta: figyelnek arra, hogy olyan helyen épüljön játszótér, ahol a közelben fogyatékossággal élő gyerekeket tanítanak.

Borbély Lénárd, Csepel polgármester átadja a Csepel-sziget élővilága névre keresztelt inkluzív játszóteret – Fotó: Borbély Lénárd / Facebook
Borbély Lénárd, Csepel polgármester átadja a Csepel-sziget élővilága névre keresztelt inkluzív játszóteret – Fotó: Borbély Lénárd / Facebook

Az átadásokról beszámoló közlemények közül több is azzal a mondattal zárult, hogy „”A játék összeköt!„ programmal kapcsolatos további információkról a sajto@szerencsejatek.hu e-mail címen érdeklődhetnek.” Erre a címre próbáltuk mi is elküldeni a programmal kapcsolatos kérdéseinket. Többek közt ezeket a kérdéseket tettük fel:

  • Megvannak-e már a következő évre tervezett újabb öt játszótér helyszínei? Ha igen, melyek lesznek ezek?
  • Melyek a programhoz csatlakozás feltételei?
  • Milyen szempontok alapján hozzák meg a döntéseket arról, hogy mely helyszíneken valósulnak meg végül a játszóterek, illetve milyen sorrendben? Szempont-e például a területi változatosság, tehát hogy előbb-utóbb az ország valamennyi részén legyen elérhető távolságban ilyen játszótér? Szempont-e az adott önkormányzat vezetésének politikai hovatartozása?
  • Eddig összesen mekkora összegű támogatást folyósított a Szerencsejáték Zrt. a befogadó játszóterek megvalósításához?

A kérdéssort először október 26-án küldtük el. Miután nem kaptunk választ, a Telex egyik újságírója elment a XVI. kerületi játszótér november 4-i átadására, hogy ott személyesen kérdezhesse a Szerencsejáték Zrt. vezetőjét, de ott arra kérték, hogy emailben kérdezzünk inkább. Ekkor újra elküldtük a kérdéseket, majd november 18-án harmadszor is, miután még mindig semmilyen választ nem kaptunk. Visszajelzés arra sem érkezett cikkünk megjelenéséig.

Egy józsefvárosi testületi előterjesztésből az derül ki, hogy a VIII. kerület esetében például maga az állami vállalat volt a kezdeményező fél, az kereste meg az önkormányzatot a játszótérépítésre vonatkozó felajánlással. 2019 nyarán, mikor a képviselő-testület arra készült, hogy hivatalosan is elfogadja a Szerencsejáték Zrt. játszótérépítésre irányuló kötelezettségvállalását, a képviselők megkapták mellékletként a levelet, amelyet a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója írt a polgármesternek. „Örömmel értesítem Polgármester Urat, hogy az idei évben megvalósítandó öt játszótér egyikét Józsefváros területén szeretnénk megépíteni” – állt benne.

Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója – Fotó: Mónus Márton / MTI
Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója – Fotó: Mónus Márton / MTI

Kíváncsiak voltunk, hogy nem kormánypárti vezetésű önkormányzatok is kaptak-e hasonló ajánlatot, illetve próbáltak-e beszállni a programba, ezért megkerestünk egy sor olyan önkormányzatot, amelyet ellenzéki polgármester vezet hosszabb-rövidebb ideje: budapesti kerületeket és néhány vidéki várost is. Cikkünk megjelenéséig hét helyről kaptunk választ. Ajánlatot a Szerencsejáték Zrt.-től egyik önkormányzat sem kapott, és nem próbálták maguk sem kezdeményezni a csatlakozást. Több helyen nem is hallottak még korábban „A játék összeköt” elnevezésű programról.

Ugyanakkor az egyik megkeresett vidéki önkormányzat, a jobbikos vezetésű Ózd, miután a Telex kérdéseiből értesült a program létéről, levelet írt a Szerencsejáték Zrt.-nek. Jelezték, hogy Ózd is örülne egy ilyen játszótérnek, és érdeklődtek a feltételekről. A vállalat kommunikációs osztályáról hamar megérkezett az elutasító válasz.

„”A játék összeköt!„ elnevezésű befogadó játszótér építési programunkban résztvevő településeket, helyszíneket a Szerencsejáték Zrt. egy a Társaság által kidolgozott összetett és körültekintő szempontrendszer alapján jelöli ki, figyelemmel demográfiai-, földrajzi-, településszociológiai- és népességi adatokra is. A szempontrendszer figyelembevételével a Szerencsejáték Zrt. saját hatáskörben állapítja meg és jelöli ki a helyszíneket. Mindezekre tekintettel tájékoztatjuk, hogy a befogadó játszótér építési programba jelenleg jelentkezni, pályázni sajnos nem lehet” – írták.

A válaszlevél azzal zárult:

„Befogadó játszótér építési programunk sikere arra ösztönöz minket, hogy minél több helyszínen segítsük és támogassuk a közösségi célok megvalósítását, így jövőre is folytatni fogjuk, hiszen ”Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!