Önkormányzati szövetség: Városaink kifosztása nem kormányzás

2020. december 28. – 13:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnökségének közleménye szerint a kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét magáról ledobva immár nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé.

„Amellett, hogy diszkriminálják az ellenzéki vezetésű településeket a karácsony napján közzétett önkormányzati támogatások elosztásakor, elfogadhatatlan, hogy több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amelynek semmi köze sem a járvány, sem a gazdasági válság hatásainak kezeléséhez”

– közölték, hozzátéve: egyértelművé vált az is, hogy az iparűzési adó megfelezése a válság által sújtott vállalkozásoknak érdemi segítséget nem jelent, veszélyezteti azonban a kulcsfontosságú közszolgáltatások, egyebek közt a városi tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodai-bölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását az ország számos településén.

„Az, hogy a működési kompenzáció odaítélésekor a kormány a fideszes vezetésű településekkel kivételezett, nem csak azt jelenti, hogy a kormány kész lemondani több mint 2,5 millió magyar hétköznapi biztonságáról, de ez a döntés ellentétes a közvetett hátrányos megkülönböztetést tiltó törvényi szabályokkal is. Városaink kifosztása nem kormányzás”

– írták. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke azt is közölte: elvárja a miniszterelnöktől, hogy az önkormányzatoknak járó támogatások ügyében is tekintse „laboratóriumnak” Ausztriát, ahol az osztrák kormány már 2,5 milliárd euróval támogatta a helyhatóságok járvány- és válság elleni védekezését. Azt is kérték, hogy a kormány az önkormányzati szövetségekkel januárra tervezett egyeztetés előtt hozza nyilvánosságra az önkormányzatok kompenzálására vonatkozó javaslatát.

A Telex is beszámolt arról, hogy miközben a kormány az önkormányzatok bevételének javát jelentő iparűzési adó megfelezéséről döntött, a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányhatározat alapján milliárdokat is juttat – igaz, a 23 megyei jogú város közül most 16 kapott jelentős összegeket, ebben benne van mind a 12 fideszes polgármester vezette város – és a függetlenként kormánypárti támogatással 2019-ben újrázó Szarvas Péter vezette Békéscsaba – míg a 10 ellenzéki vezetésű megyei jogú városból csak 3 jutott támogatáshoz a határozat alapján: Eger, Miskolc és Salgótarján. (Előbbi 600 milliót az egri vár fejlesztésére, Miskolc 700 milliót önkormányzati feladatok ellátására és Salgótarján 400 millió forintot városüzemeltetési és fejlesztési feladatokra.)

Orbán Viktor másfél hete jelentette be, hogy a kormány második gazdaságvédelmi akcióterve többek között abból állna, hogy az önkormányzatoktól elvennék a bevételük jelentős részét kitevő iparűzési adó bizonyos hányadát – a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók adójának a felét –, amit a koronavírus elleni védekezésre csoportosítanak át. A döntés ellen azonnal hevesen tiltakoztak a főként ellenzéki vezetésű nagyobb városok, amelyek kompenzációjáról egyenként döntene a kormány.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!