Orbán Viktor: Soros György vesztett

2020. december 13. – 07:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A világ legkorruptabb emberének és hálózatának jó oka van a csalódottságra. Európa nem hódolt be, Soros grandiózus tervét az Európai Tanács ülésén megakasztottuk” – írja Orbán Viktor a Miniszterelnöki Sajtóiroda vasárnap közzétett közleményében, amelyben Soros György korábbi véleménycikkére reagál.

A miniszterelnök az írásában drámai képet használ, úgy fogalmaz, hogy „a nemzeti szuverenitásukhoz, keresztény gyökereikhez és a hagyományos családmodellhez ragaszkodó országokat”, mint amilyen Magyarország és Lengyelország, a Soros-terv részeként egy „jól megfont kötélre” kívánják felakasztani. „A vonakodókat pedig, mint a jobb sorsra érdemes közép-európai országok és a renitenskedő skandinávok, ki kell rendelni a nyilvános autodaféra, hogy megérthessék a liberális érvelés lényegét” – teszi hozzá.

„Az utolsó pillanatban Európa kormányai felébredtek. (…) Az Európai Tanács múlt heti döntése nyílt ellenszegülés Soros György hatalomátvételi kísérletével szemben. (…) Soros György vesztett. Itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék Amerikába. (…) Ideje lenne pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére” – idézi az MTI a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményét.

Ahogy korábban a Telex is beszámolt róla, a magyar miniszterelnök néhány hete a hivatalos Facebook-oldalán reagált Soros György Project Syndicate nevű oldalon megjelent cikkére, amelyben arról írt, hogy az Európai Uniónak szembe kell szegülnie Magyarországgal és Lengyelországgal, nem szabad engednie a két ország zsarolásának. Orbán közlése szerint a válaszcikkét a Project Syndicate letiltotta, az oldal indoklása szerint az írás azonban csupán nem felelt meg a megjelentetéséhez szükséges követelményeknek.

Soros ezen a héten újabb véleménycikkben, ismét a Project Syndicate oldalon bírálta a csütörtök este megszületett, jogállamisággal kapcsolatos kompromisszumot, ebben többek között arról írt, hogy a vétóval való fenyegetőzés Orbán részéről csak blöff volt, aminek Merkelék sajnos bedőltek, a kompromisszum pedig „a lehető legrosszabb, ami születhetett”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!