Ha annak idején Orbán Viktor

2020. december 13. – 09:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, figyelemreméltó, megható, szarkasztikus, vicces, botrányos – hétről hétre számos emlékezetes mondat hangzik el közszereplők szájából, jelenik meg munkatársaink tollából. Ezekből válogatunk minden hétvégén: ez itt a 7per7, a mögöttünk hagyott hét legemlékezetesebb hét idézete a Telexen.

1. Az úgynevezett tájékoztató után úgynevezett kérdések következtek, például: „Ha egy család átesett a fertőzésen, hogy kell kitakarítani a lakást?” – Müller válasza: „Alaposan.”

2. Megértem, hogy ön egy újságíró, de klasszikus módon keveri össze a felszínes, pillanatnyi történéseket a metafizikai és természetrendi mélységekkel.

3. „Hozzávetőleg” fél millió forint marad meg, és „ahol három gyermek van, ott minden fillér elkél.”

4. Ez egy teadélután a királynőnél, miközben páran dugnak a háta mögött.

5. Gyanús lett a dolog, de amikor írtam a webshopnak (ekkor láttam csak, hogy az ügyfélszolgálatnak gmailes címe van, ettől sem repestem), hamarosan válaszlevélben nyugtattak, összepakolják a kosaramat, és küldik az árut, három-négy hétre lesz szükségük. Meg is nyugodtam, de sajnos a kambodzsai műhalak azóta sem érkeztek meg.

6. „Ha annak idején a Trianoni békeszerződést Orbán Viktor tárgyalja az Antant országok felét Magyarországhoz csatolhatta volna.”

7. Volt olyan tanár, aki azzal érvelt nekünk, hogy pont a teszttel fertőzzük meg őket, hogy maguk a tesztelők se tudják, de valójában ők fertőzik meg az időseket is – mesélte az orvostanhallgató.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!