Milliós jutalmat ítélt meg saját magának Balatonalmádi polgármestere

2020. december 9. – 12:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Saját hatáskörben rendelkezett arról Balatonalmádi polgármestere, hogy bruttó 1 075 000 forintos jutalmat kapjon

„a 2020. évben elvégzett feladatok és a veszélyhelyzetből fakadó többletteljesítmény elismeréseként”.

A települést vezető Kepli Lajos, aki korábban a Jobbik színeiben országgyűlési képviselő is volt, ezt a veszélyhelyzetről szóló kormányrendelet miatt tehette meg saját hatáskörben. A veszélyhelyzetben ugyanis a polgármestereknek nem kell konzultálniuk a képviselő-testülettel. Érdekesség, hogy a milliós jutalomról szóló november 27-i határozat egyelőre nem elérhető a város honlapján közzétett határozatok között, de a Telex birtokába jutott példány szerint azt a polgármester, Kepli Lajos nevében Pandur Ferenc alpolgármester írta alá.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

A jutalom, amelyet a polgármester szerint már ki is fizettek neki, visszatetszést kelthetett Balatonalmádiban, erről pedig maga a polgármester posztolt a közösségi médiában. Kepli Lajos a saját magának megítélt pénzről „jutalom-hiszti”-ként írt a Facebookon, az Almádia – fórum Balatonalmádiért elnevezésű nyilvános csoportban.

Kepli szerint „sunyi és hátsószándéktól sem mentes” képviselők és civilek igyekeznek csak fogást találni Almádi polgármesterén, a posztjában többek között azt állította, hogy:

  • A közszférában hosszú évek óta szokásos jutalomosztás, ezt terjesztették ki a polgármesterre.
  • Pandur Ferenc alpolgármester vezette elő a jutalomtémát egy informális munkamegbeszélésen, ahol a testület tagjaitól „érdemi kifogás nem értekezett”.
  • Az írásos előterjesztésre csak két képviselő reagált (egy igennel, egy pedig nemmel).
  • A jutalom nettó összege csak 713 ezer forint.
  • Ő ebből ráadásul az Együtt Egymásért Közalapítvány számlájára utalt át annyi pénzt, amennyi hiányzott nekik egy légfertőtlenítő gép megvásárlásához.
  • Így „hozzávetőleg” fél millió forint marad meg, és „ahol három gyermek van, ott minden fillér elkél”.

Ezenkívül utalt arra, hogy amikor a képviselő-testület a veszélyhelyzet miatt nem ülésezik, a képviselők akkor is kapnak havi átlagosan 100 ezer Ft körüli díjazást. Valamint azt is megígérte, hogy ha az almádiak úgy döntenek, rossz helyre ment a jutalom összege, akkor azt visszafizeti. (Hogy erről pontosan hogyan dönthetnének a Veszprém megyei város lakosai, az a posztból nem derül ki.)

A polgármester által említett Együtt Egymásért Közalapítvány egyébként az önkormányzattól közvetlenül is kapott pénzt légfertőtlenítő gép vásárlására, összesen 479 680 forintot, erről három nappal azelőtt döntött a polgármester, mielőtt a saját jutalmáról határozott volna.

Kepli Lajost telefonon és írásban is megkerestük, többek között azért, hogy megtudjuk:

  • Véleménye szerint pontosan mivel érdemelte ki a polgármester az önmaga számára megítélt jutalmat?
  • Mi alapján állapította meg a saját jutalma összegét?
  • Miért az alpolgármester írta alá a polgármester nevében a jutalomról szóló határozatot?
  • Miért nem elérhető a városi honlap határozatok menüjében a jutalomról szóló dokumentum?
  • Miért nem biztosított korábban a légfertőtlenítő gép vásárlására elegendő pénzt az Együtt Egymásért Közalapítvány számára?
  • Hogyan tervezi megtudni azt, hogy az almádi lakosok egyetértenek-e a saját maga számára kiosztott jutalommal?

A polgármesteri hivatal szerda reggel telefonon azt ígérte, hogy Balatonalmádi polgármestere reagálni fog a Telex megkeresésére – ha ez megtörténik, cikkünket frissítjük.

Az exjobbikos Kepli Lajos egyébként nem az egyetlen, aki a veszélyhelyzet alatt polgármesterként egymaga döntött saját jutalmáról. Ahogy arról korábban a Telex beszámolt, Pápai Mihály, Gyál polgármestere például bruttó 4 millió 188 ezer forint jutalmat ítélt meg saját magának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!