Bayer: Nem lehet félig elfajzani, ez Szájer tragédiája

2020. december 5. – 11:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem. Nem lehet félig elfajzani. Ez Szájer József tragédiája. Mert – és ez is nagyon fontos! – nem az nem fér bele, hogy Szájer József történetesen homoszexuális. Ez ugyanis nem a mi bajunk, hanem az ő keresztje. Az nem fér bele, hogy egy 59 éves ember huszonöt fős orgiára megy. Mert ez ocsmány. Ez olyan, mint a Salo, avagy Szodoma 120 napja, még ha nincs is benne erőszak. Ennek nincs, nem lehet köze a jóhoz, a helyeshez, a normálishoz”

– fejtette ki ismételten a véleményét Bayer Zsolt fideszes publicista a Magyar Nemzetben. Bayer a félig „elfajzás” lehetetlenségének elméletét ismét azzal igyekezett alátámasztani, hogy egy korábbi barátja és „harcostársa” két évvel azután, hogy coming outolt előtte, arról beszélt neki, mennyire szeret Thaiföldre járni, mert ott „fiatal fiúk is kaphatók”. Erről az ügyről itt és itt írtunk részletesen.

Az Európai Parlamenti mandátumáról lemondó, majd pedig a Fideszből is kilépő Szájer József ügyében tehát Bayert nem az zavarja, hogy a politikus a kijárási korlátozásokat megszegve ment el a szexpartira, ahonnan az ablakon keresztül menekült a rendőrök elől, hanem maga az orgia, mert „az ocsmány”.

Szájer lemondását és bukását Orbán Viktor annyival kommentálta, hogy amit politikustársa tett, az nem fér bele, bár azt a miniszterelnök és a többi kormánypárti megszólaló sem részletezte, hogy pontosan mi nem fér bele. (Palkovics László miniszter erre vonatkozó kérdésünkre például azt mondta, hogy ezt Szájertől kellene megkérdezni.)

Bayer mostani megszólalása azzal együtt érdekes, hogy Deutsch Tamás EP-képviselő a napokban még azt nyilatkozta, hogy „ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem kíván senkinek a hálószobájában kutakodni, aki mindenkinek meg akarja védeni a személyes élete szabad alakításával kapcsolatos döntését”.

Szombaton a Szájer-botrányt értékelte Ungár Klára, egykori fideszes, majd SZDSZ-es képviselő, aki 2001-ben a közéleti szereplők között az elsőként coming outolt. Az egykori politikus a Népszavának azt mondta, hogy

„Szájer József ügye elsősorban arra világít rá, hogy milyen komoly problémákat és károkat okoz, ha valakinek rejtőzködnie kell. Elképzelhetjük, mekkora lelki teher volt rajta, ha még kijárási tilalom idején sem tudott mit kezdeni a vágyaival.”

Ungár – aki 2015-ben egy Facebook-posztban rejtőzködő melegnek nevezte Szájert – szerint a történtek után sem várható, hogy a lecsavarná a homofób megnyilvánulásokat. Arról egyébként nemrég egy nagyobb cikkben írtunk, hogy a 2022-es kampányban a Fidesz egyik fő témáját a szexuális kisebbségek elleni kampány jelentheti majd.

Legfrissebb híreinket itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!