Pedofíliával vádolt újságíró: Így akarják elterelni a figyelmet a Szájer-botrányról

2020. december 4. – 17:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Soha nem létesített testi kapcsolatot kiskorúakkal, sem itthon, sem más országban, a kormánymédia azért akarja besározni, mert így akarják elterelni a figyelmet a Szájer-botrányról – erről beszélt a Telexnek az a Pestisrácok által körülírt újságíró, akiről Bayer Zsolt azt mondta egy tévéműsorban: korábbi barátja sok évvel ezelőtt „röhögve mondta neki: azért szeret Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak”.

A kormányközeli Pestisrácok elég részletesen körülírta, hogy szerintük kire utalt Bayer. Konkrétan nem nevezték meg az illetőt, de leírták, hogy a Magyar Hang egyik vezető munkatársáról lehet szó, aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott, de „a G-nap után átállt”. A Magyar Hang közleményben válaszolt, amiben azt írják, a vád hazugság, és jogi lépéseket tesznek.

Sikerült elérnünk a lap újságíróját, aki határozottan visszautasította a vádakat, azt mondta, semmilyen törvénysértést nem követett el, soha nem létesített testi kapcsolatot kiskorúakkal, sem itthon, sem más országban.

Azt mondta, a Magyar Hang léte önmagában zavaró a kormányoldal számára, akik most szeretnék elterelni a figyelmet a Szájer-botrányról, ezért orosz propaganda-módszerekhez folyamodnak, próbálják relativizálni az egész történetet, és minden eszközzel lejáratni, ellehetetleníteni őt és a kollégáit. „Korábban egy tévéműsorban a lelövésünk is szóba került már. Úgy tekintenek ránk, mint egykori barátok, akik átálltak a sötét oldalra, és a Fidesz köreiben az árulás a legnagyobb bűn” – mondta.

Arról is beszélt, hogy korábban barátok és kollégák voltak Bayerrel, akivel nem a G-napkor romlott meg a viszonyuk, hanem még korábban. Bayer sztorijával kapcsolatban azt mondta, valóban sok hosszú autóúton vettek részt közösen, ezek száma 50 fölé tehető, nagyon sokat jártak együtt például Erdélybe. Az is igaz, hogy járt már Thaiföldön, meg körülbelül 180 másik országban is, de kiskorúval soha nem létesített szexuális kapcsolatot – hangsúlyozta. Ez olyan szintű rágalom, ami nem maradhat szó nélkül, ezért jogi lépéseket teszünk az ügyben – tette hozzá.

Frissítés

A Magyar Hang cikke alapján Bayer időközben egy blogbejegyzésben helyezte más megvilágításba a történetet, leginkább azzal, hogy kiemelte, elhiszi az illetőnek azt, amit a Telexnek is mondott, vagyis, hogy soha nem létesített szexuális kapcsolatot kiskorú személlyel. Mint írta, nincs oka kételkedni a szavában,

nyilván az annak idején „fiatal fiúkról” szóló történeteket ők értették félre – kétségtelen, hozzájuk képest egy 18 éves fiú már akkor is „nagyon fiatal” volt.”

Ha fontosnak tartja a független sajtót kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!