25 millió forint kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak

2020. november 25. – 15:09

frissítve

25 millió forint kártérítést kell fizetnie a lúgos orvosnak
Gál András ügyvéd és Renner Erika a Fővárosi Törvényszéken november 11-én – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon eddig egyetlen olyan kártérítési ügyben sem hoztak még ítéletet, amikor a bíróságnak egy női nemi szervet kellett beáraznia. A lúgos támadásként emlegetett ügy áldozata még 2017-ben indított kártérítési pert támadója, az egykori kórházigazgató ellen, de a büntetőügy 2018-as lezárásáig pihentették a polgári pert. A tárgyalások szinte végig zárt ajtók mögött folytak, az első fokú ítélethirdetés viszont nyilvános volt.

Csaknem négy év pereskedés után a Fővárosi Törvényszék november 25-én első fokon ítéletet hirdetett a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében.

Bene Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kell fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát.

– közölte Bakos Enikő bíró.

Döntését azzal indokolta, hogy a szakértői vélemény alapján a felperes, azaz Renner Erika másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, magát nem tudta ellátni, a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek biztosítása is nehézséget, fájdalmat okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul ma is nagy fájdalommal jár. A bíróság megalapozottnak értékelte a szakértői véleményt, az alperes, vagyis Bene Krisztián viszont alkalmatlannak tartotta azt, szerinte ugyanis úgy nem lehet szakértői véleményt készíteni, hogy a felperest a szakértők nem vizsgálják meg személyesen. Az alperes arra is hivatkozott, hogy a nő sérüléseiről 2013-ban és 2015-ben készült fotók nem alkalmasak az aktuális állapot értékelésére, ezért a szakértői vélemény kiegészítését kérte. A bíróság szerint azonban elegendő bizonyíték állt rendelkezésre, ezért nem rendelt el további bizonyítást.

A bíróság figyelembe vette döntésénél, hogy a felperes ma is minden nap szembesülni kényszerül a támadás következményeivel, továbbá azt is, hogy a felperes biztonsági érzete megszűnt, a támadás következtében újabb gyermeket nem szülhetett

– sorolta a bíró.

Súlyos hátrányként értékelte azt is, hogy Renner Erika nőiessége és szexuális élete súlyosan sérült. Ezért sem tartotta túlzónak, hogy – a nő követelésével megegyezően – 25 millió forintos nem vagyoni kártérítésre kötelezze a támadót.

Az ítélethirdetés után Renner Erika a Telexnek azt mondta, hogy megkönnyebbült, és bár tudja, hogy ennél jóval magasabb összeg is megilletné, de a magyar polgári jogrendszerben erre van lehetőség,

Magyarországon ennyit ér a testem

– mondta. Ugyanakkor szerinte ennek az ítéletnek fontos társadalmi üzenete is van. „Nem éri meg senkit bántalmazni, mert annak nem csak büntetőjogi, de súlyos anyagi következményei lehetnek”, fogalmazott.

2013-ban Renner Erikát volt barátja, a Budai Irgalmasrendi kórház akkori igazgatója támadta meg otthonában, és maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét és annak környékét. A bíróság öt évvel a támadás után, 2018-ban ítélte 11 év szabadságvesztésre Bene Krisztiánt. Még tartott a büntetőper, amikor 2017-ben Renner Erika kártérítési pert indított támadója ellen, a polgári peres ügyet viszont a büntetőügy jogerős lezárásáig pihentették, végül érdemben 2018 decemberében kezdték el tárgyalni. Komolyabb visszhangot az kapott, hogy bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, a kártérítési perben a bíró azt kérte a nőtől, hogy hét évvel a támadás után, újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológia vizsgálatoknak.

Intézményi abúzus, fájdalmas szexuális élet

Renner Erikát idén júniusban négy és fél órán keresztül három női szakértő hallgatta meg a Pécsi Tudományegyetemen. A nő állapotáról egy 50 oldalas egyesített szakértői vélemény készült, amely súlyos állításokat tartalmazott, de világosan fogalmazott.

A szakértők egyértelműen megállapították, hogy a nőnél a többszöri műtéti beavatkozás, és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát.

„Azok funkciója károsodott, a kielégítő nemi élet ebben a helyzetben pedig nem lehetséges”.

A dokumentum szerint Renner Erika esetében a támadás után a természetes teherbeesés is kizárható volt, „csak laparoszkópos úton történő tüszőleszívás és embriótranszfer segítségével eshetett volna teherbe”, és akkor is csak császármetszéssel szülhetett volna. Ez viszont a nő számára „nem jelentett reális alternatívát és annak sikere is kétséges lett volna” – fogalmazott a szülész-nőgyógyász.

Bakos Enikő bíró – Fotó: Bődey János / Telex
Bakos Enikő bíró – Fotó: Bődey János / Telex

A sebész szakorvos szerint ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy sor kerülhetne-e újabb plasztikai műtétekre, személyesen kellene megvizsgálnia a nőt. Ugyanakkor azt is hozzátette, még ha újra meg is lehetne operálni,

„annak kimenetele kétséges, és a nő szexuális élete további műtétek esetén is korlátozott, fájdalmas marad”.

A szakértői vélemény arra is kitért, hogy Renner Erikát az elmúlt években újabb és újabb traumák érték. Azzal ugyanis, hogy az ügyészség először meg akarta szüntetni a nyomozást, valamint hogy az elhúzódó bírósági tárgyalások során az áldozatnak főleg férfiak előtt kellett vizeletürítési-, menstruációs problémáiról, nemi szervének állapotáról és megváltozott szexuális életéről beszélni, intézményi abúzus áldozata lett. Vélhetően ez is hozzájárult ahhoz, hogy a nőnél hét évvel a támadás után is „súlyos tünetekkel jellemezhető poszttraumás stresszt ” diagnosztizáltak. Vagyis a traumát máig nem dolgozta fel, csupán megtanult együtt élni a tünetekkel.

Van segítség!

Ha szexuális erőszakot, bántalmazást követtek el önnel szemben, vagy zaklatták, hívja a NANE Egyesület bántalmazott nőknek szóló segélyvonalát a 06-80-505-101-ös telefonszámon. Az anonim módon, ingyenesen hívható szám hétfő, kedd, csütörtök és péntek este 18 és 22 óra között, valamint szerdán 12 és 14 óra között elérhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!