2,5 milliárd forinttal támogatná a főváros a legrosszabb helyzetben lévő kisvállalkozásokat

2020. november 24. – 17:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megállapodott a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) arról, hogy nem támogatják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László által tett javaslatot az iparűzési adó (IPA) felfüggesztésére vagy megszüntetésére, jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

„A megállapodás szerint bármilyen IPA elengedés csak akkor lehetséges, ha az az önkormányzatok számára egyidejűleg, teljes mértékben kompenzációra kerül azok működési kiadásainak finanszírozására. Minden ezzel ellentétes javaslat súlyos problémákat jelent a gazdaság számára nélkülözhetetlen közszolgáltatások szempontjából” – írta Karácsony, majd hozzátette, abban is megállapodtak a BKIK-val, hogy

a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány adta lehetőségek felhasználásával közösen programot indítanak a legrosszabb helyzetben lévő mikro- és egyes kisvállalkozások mikrohitelezéssel való gyors megsegítésére, mintegy 2,5 milliárd forint értékben.

A főpolgármester szerint a budapesti vállalkozásoknak ennél is több támogatásra lenne szükségük, de a járvány, a válság és a kormányzati megszorítások miatt most csak ennyire tudunk felelősséget vállalni. Emellett a Fővárosi Önkormányzat és a BKIK a lakosságnak szolgáltató budapesti vállalkozások számára közösen kupon programot indít, ennek keretében a fogyasztók előre vásárolhatnak szolgáltatásokat, ezzel segítve a nehéz helyzetbe került vállalkozások finanszírozását.

Korábban Parragh arra tett javaslatot a kormánynyál, hogy egy évre szüntessék meg az iparűzési adót, mert szerinte az önkormányzatok a koronavírus miatti helyzetben ezzel járulhatnak hozzá a vállalkozások megsegítéséhez. A Fővárosi Önkormányzat azzal érvel ez ellen, hogy az IPA az önkormányzatok fő bevételi forrása, amely nélkül – miközben a kormány a parkolásból származó bevételt másodszor is felfüggesztette – hatalmas lyukak keletkeznek a költségvetéseikben, miközben a feladataik száma nem csökken. Az IPA egy évre történő megszüntetésével nagyjából a bevételeinek 62 százalékától esne el a Fővárosi Önkormányzat.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Karácsony Gergelynek más spórolással kellene megoldania ezt a helyzetet, ugyanakkor az MKIK elképzelését még a fideszes polgármesterek sem támogatják egyöntetűen. Arról, hogy milyen gondok vannak egyébként a helyi iparűzési adóval, és mivel lehetne helyettesíteni, itt írtunk bővebben.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!