Orbánék B-terv nélkül, sorosozással várták az új amerikai elnököt

Legfontosabb

2020. november 8. – 16:25

frissítve

Orbánék B-terv nélkül, sorosozással várták az új amerikai elnököt
Orbán Viktor beszédet mond, mielőtt a Magyar Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetést átadja David B. Cornsteinnek, az Egyesült államoktávozó budapesti nagykövetének október 27-énfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Másolás

Vágólapra másolva

A kormányfő annyira biztos volt Trump győzelmében, hogy nem készült más lehetőségre. Az eredmény azért is fájhat a Fidesznek, mert az egyik legfontosabb szövetséges pártja kapott ki Amerikában. A republikánusok megújulási képességének holtpontra jutása figyelmeztető jel lehet a hozzájuk sok szálon kötődő Fidesznek is.

Szombat este eldőlt, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke. Bár a demokraták földcsuszámlás-szerű győzelme elmaradt – sőt, pozíciókat vesztettek az alsóházban, a szentusban pedig jó eséllyel marad a republikánus többség –, a szavazatok és az elektorok számát nézve Obama korábbi alelnöke jelentős különbséggel nyerte a választást.

Az eredmény magyar szempontból is fontos, mert a kormány és az ellenzék már a választás előtt egyértelműen állásfoglalásokban jelezte, melyik jelölt győzelmének örülne. A fideszesek azt képviselték, hogy Trump, az ellenzékiek pedig, hogy Biden elnöksége lenne jobb Magyarországnak.

A tét Orbán Viktornak volt nagyobb már a pozíciójából adódóan is, de a miniszterelnök az elmúlt hetekben még inkább kiélezte a helyzetet, amikor szeptember végén azt mondta a Reutersnek, hogy

meggyőződése szerint Donald Trump fog nyerni, nincsen B-terve.

Hogy még erősebben érvényt szerezzen az állításának, kijelentette: azért van még itt 30 év politizálás után, mert mindig bízott az A-tervében. Ezúttal nem jött be a számítása, és a hozzá közel álló sajtó tudósításaiból is érződik, hogy a Fidesz szempontjából kellemetlen eredmény született az Egyesült Államokban.

A kormánymédiában több helyen emlegetnek csalásokat, ami azért is figyelemreméltó, mert ezt a narratívát csak Trump és az alt right sajtó erőlteti Amerikában; még az egyértelműen republikánus kötődésű Fox Newson is azt mondták, nincs bizonyíték, hogy valami gond lett volna a szavazatszámlálással például Wisconsinban, ahol Trumpék újraszámlálást követelnek. A fideszes médiában arról is beszélnek, hogy levélszavazatok nélkül simán nyert volna Trump, miközben a levélszavazás bevett gyakorlat az USA választásain, ezúttal annyi történt, hogy többen éltek ezzel a lehetőséggel a járványhelyzet miatt.

Sokat merítettek a republikánusoktól

Orbánnak elsősorban pártpolitikai szempontból lett volna fontos Trump győzelme: Barack Obama és a demokrata vezetés idején (amikor Joe Biden alelnök volt) elmérgesedett a két ország viszonya, az amerikai külügy pedig nem nézte jó szemmel a magyarországi korrupciót, valamint a civilek és sajtószabadság elleni kormányzati lépéseket. Ehhez képest a Trump vezette republikánus kabinet nem szólt bele Orbán dolgába, amíg Magyarország Amerikából vásárol csillagászati összegért fegyvereket:

Még távolról sem volt hivatalos Biden győzelme, amikor a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely már megpendítette, hogy Biden esetleges elnökségével kapcsolatban nem jó előjel, hogy a demokrata jelöltet Soros György is támogatta. A megszólalás jól illeszkedik a Bident a fia korrupciógyanús ukrajnai ügyével és az elnök korával hitelteleníteni próbáló kormánypárti tudósításokba.

A korábbi tapasztalatokból kiindulva, valamint hogy Biden lényegében lediktatúrázta Magyarországot a kampányhajrában, várható, hogy a két kabinet viszonya nem lesz felhőtlen. Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, Orbánék várhatóan azzal próbálják majd tompítani az az USA-ból érkező kritikákat, hogy ezeket egy korrupt, szenilis vénember által vezetett adminisztráció mondja, aki ráadásul még Soros embere is.

A helyzet ugyanakkor merőben eltér az elmúlt évektől: a Fidesz most nem egy külföldön élő, politikai mandátummal nem rendelkező milliárdossal vagy hatósági jogosítványok nélküli civil szervezetekkel készülhet árnyékbokszra, hanem a világ egyik legbefolyásosabb nagyhatalmával, amely külpolitikájában ismét szerepet kaphat a csendőrszerep és a határain túli demokratizálódási folyamatok támogatása. (Emiatt egyébként sokszor jogos kritikák is érték az USA-t az elmúlt évtizedekben.)

Trump veresége azért is kellemetlen a Fidesznek, mert a magyar kormánypártnak fontos szövetségesei az amerikai konzervatívok, Orbánék számos dologban merítettek tőlük az elmúlt évtizedekben. A Fidesz a republikánusoktól tanulta el a marketing- és mozgósítási technikáit, vezető fideszes politikusok minden választási kampányban jártak tanulmányutakon republikánus nagygyűléseken. Több politikai tanácsadó is érkezett Orbánékhoz az amerikai konzervatívoktól, például George E. Birnbaum és Arthur Finkelstein, akik kitalálták a Soros Györgyöt démonizáló tematikát.

A mostani vereség természetesen távolról sem jelenti a Republikánus Párt végét, mert jelentős képviseletük lesz az amerikai törvényhozás minden szintjén. Ugyanakkor a párt megújulásra és innovációra való képessége most épp holtpontra jutott, ami figyelmeztető jel lehet az olyan, Fideszhez hasonló pártoknak, amelyek rendszeresen tőlük merítettek szellemi muníciót.

Orbán bukása vs újabb kétharmad

Hogy az amerikai elnökválasztásnak lehet relevanciája a magyar belpolitikára, azt Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő is jelezte szombat esti bejegyzésében. „Korábban Biden alelnöksége mellett kétszer is kétharmaddal nyertünk. Most Biden elnöksége mellett fogunk ismételni” – írta.

Az ellenzéki pártok közül gyakorlatilag mindenki úgy értékelte az eredményt, hogy nemcsak Trump, hanem a populista, szélsőséges jobboldal is vereséget szenvedett. A pártok vezetői szerint ez rossz hír Orbán Viktornak, mert ennek szellemében fogják őt is legyőzni 2022-ben.

Bár a miniszterelnök nagyon szorított Trumpnak, a régió egyik utolsó vezetőjeként vasárnap végül ő is gratulált Biden sikeres kampányához, és “folyamatos sikereket kívánt rendkívül felelősségteljes feladatainak ellátásához.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!