Trump vereségében Orbán bukását is látja a magyar ellenzék, Deutsch viszont a következő kétharmadra gondol

2020. november 7. – 18:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat este minden mérvadó amerikai hírcsatorna és ügynökség projekciója szerint eldőlt az amerikai elnökválasztás, Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke. Az eredményre sorban elkezdtek reagálni vezető ellenzéki politikusok, valamint a Fidesz kommunikációs vezetője is megszólalt.

Karácsony Gergely szerint Trump jó volt Orbánnak, Biden viszont jó lesz Magyarországnak. „Pártállástól függetlenül mindannyiunkat megnyugtathat, hogy Biden nem parolázik diktátorokkal és nem tekinti értéksemleges, üzleti tranzakciónak a külpolitikát” – írta a főpolgármester.

Karácsony szerint Biden a jogállamiság, az emberi jogok és az emberi méltóság alapján áll. „Joe Bidennel visszatér a Fehér Házba a normalitás, és ha világunk súlyos bajai nem is tűnnek el egy csapásra, de legalább újra meglesz a lehetőség arra, hogy értékalapon, összefogásban kezeljük ezeket” – tette hozzá.

Fekete-Győr András arról írt Facebookon, hogy véget ért az amerika rémálom, majd rátért az eredmény hazai vonatkozására: „Súlyos négy éven vagyunk túl: Trump alatt az USA – Orbán Viktor legnagyobb örömére – szinte csendben nézte végig, ahogy Magyarország keleti diktátorok ügynökeinek fészke lett, orosz kémbankkal, kínai kémgyárral. Ennek vége: a Biden-adminisztráció a következő négy évben a Momentum természetes szövetségese lesz” – jelentette.

A Momentum elnöke szerint az amerikai elnökválasztás tanulsága, hogy „a Trump- és Orbán-féle hazug populizmus igenis legyőzhető szélsőségektől mentes politikával, a tények tiszteletbentartásával, az ellenoldal szavazóinak démonizálása nélkül”.

Az ellenzéki pártelnökök közül Gyurcsány Ferenc rövid és velős volt:

„Na akkor ez rendben van. Gratulálunk! Igazi remény, hogy egy kicsit jobb lesz a világ”

írta a Demokratikus Koalíció első embere.

Biden győzelmét üdvözölte közleményben a Jobbik is. Szerintük Trump vereségével „a napi politikai gyakorlattá emelt populista hazugsággyártás, félrevezetés és a tényeket figyelmen kívül hagyó tömegmanipuláció szenvedett vereséget”. A párt is hangsúlyozta, hogy felülkerekedett a normalitás és az emberek józansága.

„Az a tény, hogy rekord magas számban mentek el az amerikai választók szavazni, azt is jelenti, hogy nem lehet bármit megtenni az emberekkel se az Egyesült Államokban, se máshol. Biden győzelme nagyon rossz hír a populistáknak és nagyon rossz hír Orbán Viktornak” – írták. A Jobbik szerint új fejezethet érhetnek a magyar-amerikai kapcsolatok, „végre lehetőség nyílik arra, hogy az Egyesült Államokkal karöltve törjük meg a populista, illiberális despoták hatalmát”.

Gratulált Bidennek Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is. Szerinte bebizonyosodott, hogy a demokrácia az egyetlen berendezkedés, amely képes önkorrekcióra. A politikus arról írt Facebookon, hogy az amerikai emberek megharcoltak azért, hogy „az új kihívásokra ne a populista jobboldali trumpi kirekesztő, megtévesztő és önző válaszok szülessenek, hanem újra figyelembe vegyük a civilizációnk legalapvetőbb értékeit, mint az emberi méltóság, az egymás iránti tisztelet, a jog előtti egyenlőség, vagy a jogállamiság”. Kunhalmi szerint ezek szellemében hamarosan eljön az idő Magyarországon is.

Az LMP is gratulált Bidennek, „akinek megválasztása reményt ad a világnak, hogy az Egyesült Államok újra csatlakozni fog a párizsi klímaegyezményhez, aktívan fog küzdeni a világunkat veszélyeztető éghajlatváltozás megfékezéséért és a biológiai sokszínűség megőrzéséért” – írta Schmuck Erzsébet a közösségi oldalán.

Kormánypárti oldalról a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István osztott meg egy bejegyzést Facebookon. Az újonnan megválasztott amerikai elnöknek nem gratulált, de megköszönte Trumpnak az elmúlt négy évet, ugyanis szerinte neki köszönhetően lettek annyira kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok, mint még soha.

„Reméljük, hogy Joe Biden adminisztrációja ideológiai megfontolásból nem fogja lezülleszteni az eddigi közös eredményeket. Majd meglátjuk...”

– zárta posztját a Hollik, aki korábban kormányszóvivő is volt.

Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő a magyar belpolitika szemszögéből értékelte az amerikai választásokat. „Korábban Biden alelnöksége mellett kétszer is kétharmaddal nyertünk. Most Biden elnöksége mellett fogunk ismételni” – írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!