Karsai Dániel álmában mindig egészséges
május 13. – 06:57
–
Simor Dániel
„Engem nem a halálfélelem tart vissza, hanem az, hogy még mindig jó az élet”– mondja interjúnkban a halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász, akinek a szavait már alig lehet érteni.
Karsaiék remélik, válaszol kegyelmi kérvényükre Sulyok Tamás
május 11. – 05:00
–
Nádor András
Karsai Péter, az ALS-el küzdő Karsai Dániel testvére az ATV-nek azt is mondta, bíznak benne, hogy Dániel ügyében májusban döntés születik a strasbourgi bíróságon.
Személyesen is találkozna Karsai Dániel Sulyok Tamással, hogy a kegyelmi kérvényéről beszéljenek
május 9. – 11:27
–
Aradi Hanga Zsófia
Az alkotmányjogász azt kéri a köztársasági elnöktől, részesítse kegyelemben azokat, akik olyanoknak segítenek az eltávozásban, akik gyógyíthatatlan, halálos betegségben szenvednek.
Karsai Dániel testvére: Már túl vagyunk azokon a pontokon, amiket korábban nem akart vállalni Dani
május 3. – 11:24
–
Aradi Hanga Zsófia
Az alkotmányjogász azt nem akarja elérni, hogy csak a gépek tartsák életben, de korábban azt sem tudta volna elképzelni, hogy az önellátásában mások segítsék.
Elutasította a Kúria Karsai Dániel egyik népszavazási kérdését
április 24. – 11:43
–
Iván-Nagy Szilvia
A Kúria döntése ellen hamarosan alkotmányjogi panaszt fog előterjeszteni.
Karsai Dániel kegyelmi kérvénnyel fordulna Sulyok Tamáshoz
április 22. – 08:28
–
Iván-Nagy Szilvia
Azt kérné, amit korábban Novák Katalintól is. Kegyelmet azoknak, akik gyógyíthatatlan betegek méltóságteljes halálában segítenek.
Karsai Dániel most még akkor sem választaná az eutanáziát, ha megtehetné
április 19. – 06:55
–
Halász Nikolett
Az ALS-beteg alkotmányjogász állapota sokat romlott az elmúlt időszakban, gyomorszondán táplálják, folyamatos ellátásra szorul.
Jogellenesen titkolóztak az MNB-alapítványok költéseiről
április 16. – 15:57
–
Nádor András
A Direkt36 2015-ben kérte még ki az adatokat. A kilenc éve húzódó ügyben a strasbourgi bíróság kimondta, hogy a magyar állam megsértette egy újságíró jogát az információszabadsághoz.
Karsai Dániel: Értelmes az életem. Tudok kapcsolódni a szeretteimhez
április 15. – 22:11
–
Molnár Zoltán
Nehezére esik a beszéd az eutanáziáért küzdő alkotmányjogásznak, de még mindig nem adja fel küzdelmét.
Gyomorszondán át táplálják már a méltó halálért küzdő Karsai Dánielt
április 14. – 16:45
–
Molnár Zoltán
Egyre gyorsabban megy tönkre az alkotmányjogász szervezete, aki azért küzd, hogy a gyógyíthatatlan betegek értelmetlen szenvedését meg lehessen rövidíteni.