Gyomorszondán át táplálják már a méltó halálért küzdő Karsai Dánielt

2024. április 14. – 16:45

Gyomorszondán át táplálják már a méltó halálért küzdő Karsai Dánielt
Karsai Dániel a Momentum meghívására részt vett az országgyűlés egyik plenáris ülésén, majd sajtótájékoztatót tartott és képviselőkkel beszélgetett – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Láthatólag nagyon rossz állapotban van az egykor alkotmányjogászként is tevékeny Karsai Dániel, aki az ALS nevű betegséggel küzd. Karsai amellett kampányol, hogy a súlyos, gyógyíthatatlan betegek maguk dönthessenek életük folytatásáról avagy befejezéséről. A 444 vette észre, hogy Karsai Lakoma címmel tett ki egy videót a Tiktokjára, amin látható, hogy gyomorszondával táplálják, és már alig lehet kivenni, amit mond.

Karsai pár hónapja még maga mondta el a sajtónak, hogy mit szeretne elérni, állapota drasztikus romlását mutatja a felvétel. A szakember április 3-án döntött úgy, hogy abbahagyja ügyvédi tevékenységét, és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából. Döntése az iroda működését és az Emberi Jogok Európai Bíróságán folyamatban lévő életvégi döntések szabadságáról szóló ügyét sem érinti. A képviseletét továbbra is ellátják.

Karsai korábban pert indított a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, hogy méltósággal fejezhesse be az életét. Magyarországon az aktív eutanáziát tiltják a jogszabályok. Az ügyét novemberben kezdte tárgyalni a strasbourgi testület, Karsai abban bízik, hogy májusban ítéletet hoznak.

Március 26-án írtunk róla, hogy nem lett parlamenti vita sem az eutanáziáról, miután az erről szóló bizottsági ülésen a fideszes többség leszavazta a kezdeményezést, aminek előmozdítása érdekében Karsai Dániel is megjelent. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt kívánta elérni egy törvénymódosítási javaslattal, hogy ne legyen bűncselekmény, ha valaki közreműködik egy gyógyíthatatlan beteg kérésére a kegyes halál elősegítésében.

Az amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) diagnosztizált Karsai állapota egyre romlik. Betegsége az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával jár. A gyógyíthatatlan betegség végül a légzőizmok leállásához vezet, ez okozza a beteg halálát. Korábban egyházi személyekkel is leült megvitatni az eutanázia kérdését Karsai, erről szóló beszámolónkat itt olvashatják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!