Archívum
Egy halott halászt azonosítottak a '80-as évek virginiai sorozatgyilkosaként
A DNS-vizsgálatok kötötték össze őt három fiatal halálával.
A bírósági ítéletekkel egyenértékű döntéseket hozhatnak a békéltető testületek idéntől
A döntés ellen fellebbezni nem lehet, csak a hatályon kívül helyezését lehet kérni a bíróságtól.
Ugyanannyi lesz a vegán sajt ára a Lidlben, mint a simáé
Eddig jellemzően mindenhol drágább volt az alternatív opciókat választani az állati eredetű helyett: ezt akarja most kiküszöbölni a Lidl.
Elszakadt az óvszer, szex utáni tabletta kellett, de az orvos azt mondta: nem támogatja az abortuszt
Jókora kálváriát járt be egy Erasmus-programban részt vevő külföldi diáklány és egy Budapesten élő fiú, amikor sürgősségi fogamzásgátlóhoz akartak jutni. Az Európai Unió legtöbb országában vény...
Driftelve húzott el a rendőrök előtt egy BMW-s a Váci úton, 130 ezres bírságot kapott
A rendőrség videóra vette a gyorsulást.
Sztrájkolnak a német vasutasok, ami kihat néhány Budapestről indított járatra is
A német vasúti sztrájk miatt szinte a teljes németországi vonatközlekedés lebénult, ami nemcsak Olaf Scholzra, de néhány magyar vonatra is kihat.
Négy év után talán kiderülhet, hogyan vette vissza az állam a Mátrai Erőművet Mészárostól
Az állami MVM 2019–2020 között vette meg az igencsak veszteséges Mátrai Erőművet, az adásvétel részleteit azóta sem tudni.
Az Orbánt, Mészáros Lőrincet, és a NER ismert arcait parodizáló Somogyi András nem léphet fel...
A helyi művelődési központ vezetője azt írta neki, hogy politikai paródiákat nem engedhet fel a színpadra.
Leépítés volt a Duolingónál, mert ezentúl inkább a mesterséges intelligenciára támaszkodna a cég
Eddig humán erőforrás végzett több olyan feladatot, mint például a hibák javítása, a példamondatok generálása: most már a mesterséges intelligencia kezébe adná ezt a cég.
Égési sérülés és áramütés veszélye miatt visszahív egy USB-töltőt az IKEA
Kérik vissza a sötétszürke, ÅSKSTORM 40 W-os USB-töltőket, mert a tápkábel megtörhet hosszabb használat után.








