A Civilization VII bejelentésével kezdődött az idei nyár videójátékos nagyüzeme

2024. június 8. – 07:00

A Civilization VII bejelentésével kezdődött az idei nyár videójátékos nagyüzeme
Forrás: Firaxis Games / 2K

Másolás

Vágólapra másolva

Újra itt a június, ami hagyományosan a videójátékos bejelentések hónapja, és ez idén sincsen másként. A Sony egy elég vérszegény State of Play-jel már május végén a lovak közé csapott, de az első nagy esemény az E3 helyét végérvényesen átvevő, Geoff Keighley által celebrált Summer Game Fest volt idén is. A Summer Game Fest 2021-ben nagyot gurított az Elden Ring első előzetesével, de azóta egyszer sem volt extra, Keighley pedig idén már előre hűtötte a kedélyeket.

Mint mondta, a kétórás közvetítés alatt főleg olyan játékokról lesz szó, amiket már bejelentettek, mert az idei szerényebb év lesz a videójátékiparban. Ami, mondjuk, az itt is arató elbocsátáshullámok és a bezárt stúdiók után nem is meglepő. Erre Geoff Keighley is utalt a show elején, de hozzátette, hogy a szóló fejlesztők és az indie cégek sikeresebbek mint valaha – és tényleg, elég csak a Palworldre, a Helldivers 2-re vagy a Balatróra gondolni – , ez pedig szerinte a nagy cégeket is arra sarkallhatja, hogy jól bánjanak az alkalmazottaikkal, mert van alternatíva.

A rövid bevezető után jöttek is a bejelentések, amik idén már annyira nem voltak érdekesek, hogy új E3 helyett inkább új Gamescomnak tűnt a Summer Game Fest. Persze ebben annak is fontos szerepe van, hogy az Xbox vasárnap, a Ubisoft pedig hétfőn tart hasonló eseményt, így az ő játékaik nyilván kimaradtak innen. Előbbinél a már bemutatott Indiana Jones-játék és a Game Passbe olvadást már megkezdő Activision Blizzard lehetnek különösen érdekesek, meg a Call of Duty: Black Ops 6 (igen, tényleg annyinál tartunk) részletes bemutatója, utóbbinál pedig a Star Wars Outlaws, ami kapott is egy elő-előzetest pénteken. A fontosabb dolgok röviden:

  • Bejelentettek egy, a Horizon-szérián alapuló LEGO-játékot LEGO Horizon Adventures néven, amiben igazából az a megdöbbentő, hogy egy, a Sony által birtokolt franchise Nintendo Switchre is megjelenik.
  • Jött egy sokkolóan ronda előzetes a tavaly áprilisban bejelentett Harry Potter: Quidditch Champions nevű kviddicses játékhoz.
  • A kiadó 2K szerencsétlenkedése után meglepetést nem okozott, de hivatalosan is kiderült, hogy érkezik a 4X-játékok királyának új része, a Civilization VII. Maga Sid Meier is beköszönt, aki azt mondta, augusztusban a játékmenetről is megosztanak majd részleteket.
  • Érkezett egy gyönyörű előzetes a Black Myth: Wukonghoz, amit most már elő is lehet rendelni, és mint kiderült, augusztus 20-án jelenik meg.
  • Sztorielőzetest kapott a Batman: Arkham Shadow, ami sajnos nem a Rocksteady megváltása – az ottani fejlesztőket állítólag a Hogwarts Legacy rendezői változatára rakták át a gyalázatos Suicide Squad-játékukról –, hanem egy Meta Quest 3-ra fejlesztett VR-játék.
  • Mozgásban mutogatták a legendás Delta Force-szériát újraélesztő Delta Force: Hawk Opsot, amiről az is kiderült, hogy lesz benne pénzért megvehető kampány, ami a Ridley Scott-féle Sólyom végveszélybent veszi alapul.
  • Kapott egy elég szórakoztató előzetest a 2018 egyik nagy meglepetését folytató belső nézetes középkorszimulátor, a Kingdom Come: Deliverance II.
  • A Silent Hill atyja, Tojama Keicsiró (Keiichiro Toyama) új stúdiójának első játéka, a 2021-ben bemutatott Slitterhead is kapott egy elég menő játékmenet-előzetest, ez alapján most már egyértelműen elég akciódús lesz majd.
  • A Dune: Awakening nevű túlélős szerepjátékról kiderült, hogy a korábban említett alternatív idősík alatt azt kell érteni, hogy Paul Atreidesnek van egy látomása, ahol Jessica a parancsainak megfelelően lányt szül helyette, így nincs Muad'Dib, az Atreideseket nem irtják ki, a fremeneket viszont igen. A játék természetesen ezen az alternatív idősíkon játszódik majd.
  • A Valorant megjelenik konzolra is, ami elég bizarrul hangzik, de igazából már nagyjából fél éve pletykálták ezt, miután erősen erre utaló pozíciókat nyitottak a Riotnél, szóval végső soron nem túl meglepő a dolog.
  • Sam Lake pedig a Herald of Darknessre, táncolva bevonult, és elárulta, hogy jön kétféle dobozos változat is az Alan Wake II-ből (deluxe és gyűjtői), valamint, hogy konkrétan holnap érkezik is egy mi lett volna ha DLC a játékhoz Night Springs néven, ahol három ismert karakterrel lehet mindenféle őrült helyzetekbe kerülni.

Ezeken kívül többnyire legfeljebb közepesen érdekes bejelentések érkeztek. A teljesség igénye nélkül jött előzetes a Warhammer 40 000: Space Marine II-höz, az ATLUS-tól a korábban a Persona-széria atyaúristenei, Hasino Kacura (Katsura Hashino) és Szoedzsima Sigenori (Shigenori Soejima) beszéltek az új játékuk, az ősszel érkező Metaphor: ReFantazio játékmenetéről, a Street Fighter 6-ba pedig a következő szezonban érkezik Terry és Mai az SNK-ból, plusz jön Elena és Bison is.

Volt még szó a Mecha Break nevű mechás lövölde mechdizájnjairól (spoiler: erős Gundam- és Armored Core-beütések), a Palworld új, elég nagynak tűnő frissítéséről és a Killer Bean videójátékról is, ami olyan, mint a GTA, csak emberek helyett egy orgyilkos kávébabbal. A legvégére idén a Phantom Blade 0 maradt, amit tavaly májusban mutatott be a Sony, ehhez most jött egy rendes játékmenet-előzetes, ami egyébként elég jól nézett ki, dacára annak, hogy most már tényleg teljesen nyilvánvalóak voltak a Team Ninjás elemek benne. Az egész közvetítést alább lehet visszanézni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!