Tizenöt év telt el azóta, hogy megjelent minden idők egyik legjobb képregényes játéka, a Batman: Arkham Asylum. Ez volt az akkor még viszonylag újnak számító brit Rocksteady Studios nagy debütálása a videójátékos piacon, ha nem vesszük ide a három évvel korábbi Urban Chaos: Riot Response-ot, aminek a létezéséről sem tudott az emberek nagy része.
Az Arkham Asylum pont jókor jött ki, hiszen alig egy évvel követte a nagy sikerű A sötét lovag-ot, vagyis a Christopher Nolan-féle Batman-filmtrilógia második részét, amikor a karakter rég látott népszerűségnek örvendett ismét. A játékból aztán több folytatás is készült, a Rocksteady a legmenőbb stúdiók között találta magát, mégis kilenc évet kellett várni arra, hogy a legutolsó Batman-játékuk után előrukkoljanak ismét valami nagy dologgal. Ez lett a Suicide Squad: Kill the Justice League.
Már 2010-ben bejelentették, hogy a Batmannel egy képregényes univerzumban létező Suicide Squad, vagyis az Öngyilkos osztag is kap egy játékot. Ebben nem volt semmi meglepő, hiszen akkoriban még óriási potenciált látott a Warner a DC-képregényekben, és a Batman-filmek és -játékok sikere után logikusnak is tűnt, hogy bővítik a márkát.
A tervek szerint a Batman: Arkham Origins (az Arkham-sorozat messze a leggyengébb darabja) játékért felelős WB Games Montreal készített volna egy Suicide Squad-játékot, aminek előzményeit elrejtették az Arkham-sztorikban is. Azt ígérte a Warner, hogy ez egy nagyon extra játék lesz, hiszen olyan történetet kell írniuk, ahol bármikor meghalhat valamelyik főhős. Végül szép csöndben lelőtték az egész projektet 2016-ban, pont abban az évben, amikor megjelent az első Öngyilkos osztag-film, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
A projektet aztán mégis újra elővették és odaadták a Rocksteadynek, de 2020 után hamar kiderült, hogy itt valami nagyon nincs rendben:
- a Rocksteady mellett a WB Montreal is egy hasonló játékon dolgozott Gotham Knights címmel;
- mindkét stúdiónak közel 10 év kellett a következő játékuk elkészüléséhez;
- ahhoz képest, milyen karakterekre utaltak az Arkham-játékokban, tök más szereplők alkotják a videójátékos Öngyilkos osztagot;
- a Suicide Squad első videóit annyira rosszul fogadta a közönség, hogy egyre csak tolták a megjelenést;
- a Gotham Knights kínosan közepes lett végül;
- a Suicide Squadról pedig kiderült, hogy nem egy történetalapú, egyjátékos akciójáték lesz a Rocksteadyre jellemző fantasztikus közelharccal, hanem egy úgynevezett live service játék, amelyben Metropolisban kell lövöldöznünk egy hatalmas cápával vagy egy bumerángos csávóval.
Pedig a 2021-es Öngyilkos osztag-film kifejezetten jó lett, ahogy az abból készült Peacemaker spinoff is, szóval még azt sem lehet mondani, hogy nem volt előre megterítve az asztal a Warnernek. Az viszont ijesztőnek tűnt, hogy egy nagyon áramvonalas, fókuszált történetvezetésről és harcrendszerről elhíresült stúdiót arra kényszerítenek, hogy külső nézetes online lövöldözős játékot csináljon.
Végül még a hivatalosan bejelentett 2022-es megjelenéshez képest is két évig tologatták a kiadását. Február elején aztán csak megjelent a játék, de
hosszú évek óta nem volt arra példa, hogy egy ilyen drágának tűnő AAA-s játék már a kijövetele előtt tuti bukásnak tűnjön.
Még a jellemzően fölé pontozó gamerlapok is lehangoltan számoltak be a korai hozzáférésű tesztjeikről, és a DC-filmek még a Marvelnél is érdektelenebbek voltak az elmúlt években.
Cápa gépfegyverrel
A megjelenés óta eltelt ugyan három hét, mégsem azért vártunk olyan sokat ezzel a cikkel, mert annyi játékidőt igényel: a sztorit nagyjából 10 óra alatt le lehet tudni, utána pedig kezdődik az online grindolás, és ugyanazoknak a szörnyeknek az irtása a végtelenségig. Csak a rövidke egyjátékos sztorimód is annyira értelmetlen, önismétlő és rettentő fantáziátlan, hogy heteken át kellett győzködnöm magamat, hogy fejezzem már be ezt a játékot annak ellenére, hogy szabadidőmben szórakozni akarok, és nem házi feladatot írni.
Az alapvető gond a játékkal, hogy ránézésre is üvölt róla, hogy valami olyasmit akartak csinálni egy jól ismert brandből és egy jól ismert stúdiótól, ami egyszerűen nem áll jól a készítőknek. A mai gazdasági helyzetben minden nagy szórakoztatóipari cég a biztos bevételre hajt: olyan online játékokra, amelyek komplex pénzügyi ökoszisztémával indulnak, hogy az emberek ne csak egyszer költsenek el pénzt a játékra, amikor megveszik, hanem folyamatosan, minél többet. A legócskább telefonos játékoktól a legdrágább online shooterekig mindenhová beette magát a live service, a Rocksteady stúdió pedig csak újabb áldozata ennek elkeserítő sormintának, de erről majd kicsit később.
Maga a játék sok helyen kifejezetten szórakoztató, látványos, sőt, akár innovatívnak is hat, de a körítés, a játékmenet és úgy az egész hangulat egyszerűen lehoz az életről. A történet egy megszállt Metropolisban játszódik, ahová beküldik Harley Quinnt, Deadshotot, Bumeráng Kapitányt és Királycápát, hogy pár spéci szuperhőseszközzel felvértezve valahogy megöljék a gonosszá változó Igazság ligáját. Ez így leírva egyáltalán nem hangzik rosszul, de játszani benne rém unalmas. Pár apróbb boss fightot leszámítva alig-alig találkozunk nevesíthető DC-hősökkel, cserébe rózsaszínen világító szörnyekkel népesítették be a komplett várost. Azt a várost, amit még nem nagyon lehetett videójátékokban bejárni, és hiába vannak nagyon szépen megcsinált részei, a játék meg sem próbálja jobban bemutatni vagy érdekesebbé tenni nekünk a játékkörnyezetet. Azon kívül, hogy a főhadiszállásunkon található minimúzeum kiállított tárgyaival interakcióba lépve elmesélik az addigi Arkham-játékok vagy a DC-univerzum történetét.
Hivatalosan ez az utolsó Arkham-játék, az Arkham Knight folytatása, de se hangulatában, se mélységében, se játékmechanikájában nem adja vissza azt az élményt. Nem is biztos, hogy kell neki, mert ez mégis csak az Öngyilkos osztag, de itt a Rocksteady fantasztikus érzéke a történetmeséléshez közepesen korhatáros egymondatos poénokra redukálódik a rövidke sztori végéig. A stúdió védjegyévé vált lopakodás és közelharc helyett pedig a nagy távokra optimalizált mozgás és a távolsági harc került a fókuszba.
Magyarul a Rocksteady a totális ellentétét csinálta annak, mint amivel az előző évek sikereit elérte.
A négy különböző karakter közötti váltogatás, a különböző fegyverek és az egyedi távolsági mozgás az első négy-öt órában még akár szórakoztatónak is mondható, de hamar kiderül, hogy ennél sokkal több nem fog történni. Persze mókás, hogy bumerángos teleportálástól a pókemberes himbálózáson át a jetpackig sokféleképpen lehet utazni ezen a hatalmas, de végtelenül üres térképen, de aztán nagyon nem csinálunk mást, mint számsorokat vérző, arctalan egyengonoszokat lődözünk messziről ugyanabban a 3-4 féle küldetéstípusban.
Ha ez az ismétlődés és játékrendszeri monotónia nem lenne elég, a sztorival is annyira mellélőttek, hogy az már szinte sértő. A gonosz Batman vagy gonosz Superman koncepcióból bárki többet hozott ki eddig a történelem során, mint ez a játék. Azt meg tényleg hagyjuk, hogy a legendás Kevin Conroy egy ilyen Batmanhez adta a hangját halála előtt.
Kösz, de ezt tényleg nem
Nagyon szomorú, de a Rocksteady csatlakozott azokhoz a stúdiókhoz, amiket az anyacég alkalmatlansága szép lassan felőrölt. Az elmúlt években sorra buktak meg a hasonló live service játékok, ahol a nagy multicégek a frissen felvásárolt, menő stúdiókkal próbáltak olyan játékokat gyártani, ami majd a következő Destiny, GTA: Online vagy Call of Duty lehet. És rendre olyan stúdiókkal történt mindez, amik hosszú évekig jobbnál jobb single player játékokat gyártottak, hogy aztán addig erőszakolják rájuk az online szegmens fejlesztését is, hogy abba általában belerokkant a vezetés, majd később távoztak az alapítók a kulcsemberekkel együtt.
A Rocksteady gyakorlatilag belebukott ebbe a projektbe, ami úgy különösen nagy bravúr, hogy a Gotham Knights szintén csúnyán teljesített. Konkrét számokat nem tudni, de azt a Warner elismerte, hogy nem hozta a játék az elvárt számokat, és elég rossz idők járnak a Warner gaming divíziójára. A Rocksteadytől pedig 2022 végén távozott a két társalapító, Jamie Walker és Sefton Hill, akik 18 éve építették a stúdiót, hogy aztán inkább sajátot alakítsanak iparági veteránokkal. És ez már a sokadik ilyen eset az elmúlt 10 évből.
Az egyik ilyen nagyon látványos példa a BioWare-hez, minden idők egyik legjobb szerepjátékos csapatához fűződik, őket 2007-ben vásárolta meg az Electronic Arts (EA) olyan mesterművek után, mint a Baldur’s Gate, a Neverwinter Nights, a Knights of the Old Republic vagy a Jade Empire. Ezt hiába követte több sikertörténet, a 2010-es években egyre több kulcsember hagyta el a stúdiót, hogy aztán a maradékkal egy live service játékba kezdjenek Anthem névvel. Ez végül óriási bukás lett, és a BioWare-t elvileg ismét hagyják ugyan single player játékokat készíteni, az eredeti alkotók közül alig maradtak a stúdiónál.
De hasonló történt a Crystal Dynamics stúdióval is, amely több remek Tomb Raider után live service játékot készített az Avengers világában, ami pontosan azt az utat járta be, mint a többiek: egy drága márkára felhúzott lelketlen online játék lett, ami semmi mást nem akar, mint kizsebelni minket. Hasonló a helyzet az X-COM-játékokért felelős Jake Solomon esetében is, aki 23 év után hagyta ott a Firaxist. Solomon nem sokkal a Midnight Suns nevű játék megjelenése után távozott. Maga a játék kifejezetten jó volt sok helyen, de üvöltött róla, hogy az anyacég live service monetizációs agressziója miatt telepakolták a játékmenetet értelmetlen mikrotranzakciókkal és semmire pénzt kérő season passekkel. Nem is hozta végül a várt bevételi célokat, pedig még a kritikusok is nagyon szerették.
Ezeket tényleg csak azért kell így összeírni, hogy látsszon, amit egyébként is tudni lehet: a játékipar 95 százaléka live service játékokon dolgozik, vagyis lesz ez még rosszabb is. A gond csak az, hogy nem mindenkinek van ideje és kedve házi feladatként grindolni otthon órákat, ugyanazt ismételni újra és újra, hogy jobb, szebb, erősebb fegyvereket kapjunk, amikkel majd egyszer biztos lehet új küldetéseket csinálni, hiszen az ilyen játékoknál rendszeresen jelennek meg új tartalmak. Legalábbis ez az ígéret, de a már említett Avengers esetében is láthattuk, hiába mondták, hogy a játék még évekig kap új tartalmakat a fejlesztőktől, végül alig három év után bejelentették, hogy leállnak vele.
A Suicide Squad: Kill the Justice League helyenként tényleg szórakoztató, de azt a pár perc örömöt is elrontja a tudat, hogy ez mennyire más is lehetett volna. A képernyőt beterítő tucatnyi villogó számjelző, az unalmas világábrázolás, az ismétlődő ellenfelek és a sajnos elég érdektelen történet és karakterek még azt a pár tényleg jó dolgot is elfedik, amit a Rocksteadynek sikerült összehoznia. Szinte fájdalmas látni, hogy hiába van minimális közelharc a játékban, egyszerűen arra vagyok kárhoztatva, hogy B listás gonosztevőkkel addig lőjek egy szürke szivacsot, amíg lemegy az élete nullára. Aztán ezt kezdhetem újra és újra. Kösz, de nem. Van jobb dolgom.