Az eredeti, 1973-as Az ördögűző idén lett ötvenéves, és még mindig úgy szerepel a horrorfilmes kánonban, mint a filmtörténet egyik legijesztőbb filmje. Egy dolog nem tudott igazán lenni belőle: sorozat. A második része áltudományos-pszichedelikus hókuszpókusszal, a harmadik pedig egy szürreális sorozatgyilkosos történettel próbálta visszaadni az eredeti hangulatát, az előzménynek szánt filmből pedig rögtön két változat is készült, két különböző rendezővel, egy forgatásból, mert annyira elégedetlen volt mindenki.
Mindegyik próbálkozás ilyen-olyan szempontból érdemel dicséretet, ha más nem, az elszántság miatt, de az idén meghalt William Friedkin rendező eredetijét képtelenség lett volna ugyanúgy, ugyanolyan hozzáállással és eszközökkel folytatni. Még a különösen pénzéhes producerek is eredetileg olyan folytatást képzeltek hozzá a hetvenes években, amiben az eredeti kivágott jeleneteit gyűjtötték volna csokorba, hogy minél kevesebb energia legyen összerakni. Lehet, hogy ők is tudták, hogy képtelenség ebből franchise-t faragni, azt nem lehet újra és újra megismételni, hogy egy ártalmatlan gyereket minden ok nélkül megszáll egy démon, egy archaikus rituáléval kell megszabadulni tőle, és közben többen lelkileg, de főleg testileg összetörnek a démoni rítus vagy a hit kérdésének nyomása alatt.
Ehhez képest Az ördögűző: A hívőben nem egy, hanem két ártalmatlan gyereket száll meg egy démon, egy archaikus rituáléval kell megszabadulni tőle, és közben többen lelkileg, de főleg testileg összetörnek a démoni rítus vagy a hit kérdésének nyomása alatt. Ez egy tervezett trilógia első része, hiszen a 2020-as években már nem lehet csak egy filmben gondolkodni. Gondoljunk csak a biztatóan induló, súlyos mélyrepülésben végződő Halloween-sorozatra is, amit egészen véletlenül ugyanaz a David Gordon Green írt és rendezett, Danny McBride (Egyszer fent, …inkább lent) színésszel együtt, aki a mostani Az ördögűzőt is.
Green a kétezres évek elején egy különösen érzékeny és különösen tehetséges rendezőként tűnt fel az amerikai filmkészítésben, akinek páratlan érzéke van a környezetrajzhoz, a hiteles karakterekhez, akkor is, ha azok az Egyesült Államok kevésbé tehetős és kevésbé könnyen beskatulyázható részein élnek.
Ezeket a képességeit többé-kevésbé megtartotta, amikor megrendezte az Ananász expresszt, és még azért kapaszkodott bele, amikor nekiállt a sorozatot újraélesztő, 2018-as Halloweennek. Ami megmutatta, hogy Green képes egy negyvenéves sorozatot pont annyira érdekesen megcsavarni, hogy legyen még relevanciája: az eredeti horrort túlélő Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) egy megkeseredett remete lett, a gyilkosságoknak helyet adó Haddonfield pedig nemcsak kulisszává, hanem egy közösséggé vált, ahol hús-vér emberek laknak, nem pedig szigorúan vett áldozatok.
Ugyanez a hozzáállás köszön vissza a tervezett Ördögűző-trilógia friss első részében is: Green ugyanúgy visszarántotta az eredeti horrort túlélő, majdnem megkeseredett remeteként élő Christ (Ellen Burstyn), az eredeti megszállást elszenvedő Regan édesanyját, a helyszínül szolgáló Georgia állambeli kisvárost pedig megteszi egy összetartó közösséggé, ahol mindenki figyel mindenki másra. Egy ilyen pozitív közösségben a baj is csőstül jön, Az ördögűző: A hívőben nem egy, hanem rögtön két tinilányt száll meg a démon.
Burstyn karaktere viszont nem lesz annyira hangsúlyos, mint Jamie Lee Curtis volt a Halloweenben, sőt, igazából egy monológ után olyan csúnyán elbánik vele a cselekmény, hogy az szinte megalázó. A figyelem nem rajta van, hanem a más traumától szenvedő Victoron (az Oscar-jelölt Leslie Odom Jr.), aki egyedül neveli a gyerekét.
Méghozzá azért, mert amikor az állapotos feleségével nászúton volt Haitin, a nő annyira megsérült a 2010-es földrengésben, hogy csak a magzat élte túl, ő meghalt. A lánya, Angela (Lidya Jewett) tinikorában megpróbál kapcsolatba lépni anyja szellemével, de mint ahogy az lenni szokott, valami egészen mást sikerül megszólítania, a legjobb barátnőjével (Olivia O’Neill) együtt.
Érdekes döntés a megszállást az egyik főszereplőre kenni, hiszen az eredeti Az ördögűző egyik legfélelmetesebb tétele, hogy a megmagyarázhatatlan gonosz ok nélkül támad, nincsen rá magyarázat, csak a küzdelem. Ezzel a húzással Az ördögűző: A hívő inkább hasonlít azokra a démonűzéses/szellemkastélyos filmekre, mint a Démonok között vagy az Insidious-sorozat, amikből egy vizuális riogatást le is nyúlnak.
Amúgy is megdöbbentően olcsó húzásokhoz nyúl Green, amikor ijesztgetni kell, az ész nélkül bevágott, ezredfordulós vicces videókra emlékeztető, pár képkockás démonképek nagyon hamar fárasztók lesznek. Még ha Friedkin is nyúlt hasonló eszközhöz az eredetiben, itt ez kifejezetten koncepciótlan. Ahogy Green közösségfixációja is, a filmben egy külön képsorral és narrációval nézhetjük végig azt, hogy az emberek azért járnak templomba és különböző hitközösségekbe, mert úgy érzik, hogy valami pluszt kapnak azzal, hogy emberek más csoportjával találkoznak.
Ez kétségtelenül így van, mégis lehet fura érzésünk tőle. A démoni megszállás egy személyes, családon belüli esemény, amit az eredetiben egy hálószobában, a négy fal között kell megoldani, szinte a szomszédok tudta nélkül. Az ördög munkássága intim, az emberek legféltettebb titkait fordítja ellenük, hogy elgyengüljenek, kételkedjenek, megfutamodjanak.
Az ördögűző: A hívő is beveti ezt néha, de a kétszer annyi áldozattal és a megtöbbszöröződött ördögűző személyzettel ez a vonal szinte teljesen elsikkad. Ahogy az is, hogy ez szigorúan a katolikus egyház és egy ősi démon küzdelme: most már mindenki lehet ördögűző, ha kellően hisz benne.
A meritokrácia szép dolog, de az új Ördögűző-trilógia megint annak a példája, hogy Green teljesen más irányból fogja meg az alapötletet, mint amit az diktálna. A bajt tetézi, hogy horrorrendezőként sem igazán ügyes, a film utolsó, legintenzívebb harmadára pedig egyszerűen képtelen feszültséget teremteni, a két, elég halványan felrajzolt, megszállt szereplő sorsát nehezebb átérezni, a szimpátia két tinilány között oszlik meg.
Emlékezetes képeket nem tud teremteni, családias hangulatot igen, de horrorfilmekre nem azért szoktunk beülni. Hogy mire fogunk még legközelebb, az lesz igazán izgalmas: Green egy több száz millió dolláros biznisz miatt mindenképpen el fog készíteni két másik Ördögűző-filmet. Ennél szinte csak jobbak lehetnek.
Az ördögűző: A hívő október 12-től látható a mozikban.