Nyomasztóan őszinte kamureklámban foglalták össze a tanárlét elviselhetetlen keserűségét

2022. február 22. – 22:56

Másolás

Vágólapra másolva

Biztosan önök is emlékeznek még a pár éve őrülten népszerű őszinte előzetesekre – amiket amúgy, mint számomra az imént kiderült, a mai napig megállás nélkül gyárt az ötletgazda Screen Junkies –, ahol filmekről és sorozatokról szedték le a keresztvizet, kíméletlenül belekötve az összes hülyeségbe, ami lezajlott bennük. Na, a Palóc Videótéka nevű YouTube-csatorna most egy ilyet csinált meg, csak nem egy filmhez, hanem a tanárléthez csináltak őszinte reklámot, a végeredmény pedig legalább annyira pontos, mint amennyire nyomasztó.

Velem korábban is szembejött már pár videó a csatornától, és őszintén szólva egyszer sem voltam lenyűgözve, ez viszont abban a feszült helyzetben, amiben a sztrájkkal, illetve újabban annak rendelet útján történő megnehezítése nyomán polgári engedetlenséggel tiltakozó tanárok jelenleg is vannak, váratlanul jó és aktuális üzenettel állt elő. „Versenyképes fizetés? Három hónapos nyári szünet? Tisztelet és megbecsülés? Minek az neked, legyél inkább tanár!” – hangzik el rögtön a videó elején, innentől pedig nem is veszi le a lábát a gázpedálról.

Itt aztán tényleg van minden, az ötéves képzés utáni kezdőfizetés és a jóval magasabb aldis bérek összehasonlításától a tanárok rengeteg pluszmunkáján, az alaptanterv, az életpályamodell és a rengeteg adminisztrációs feladat rugdosásán és a bizarr élményeken át egészen a társadalmi megbecsültség hiányáig. Ez utóbbihoz mondjuk hozzátartozik, hogy egy nemrég megjelent közvélemény-kutatás szerint a magyarok kétharmada egyetért azzal, hogy a tanárok nagyobb bért és megbecsülést érdemelnek, 15 százalék azonban azt válaszolta, hogy így is elég kedvezményt kapnak már a hosszú szünetekkel és rövid munkanapokkal. Ez a két dolog pedig természetesen ebben a videóban is megjelenik.

A végére aztán maradt még egy „Legyél tanár! Légyszi, légyszi, lécci, lécci, lécci, gyere tanárnak, kurva jó lesz!” felirat. Az igazi csattanó viszont így is az, hogy amikor kiderül, hogy a kamureklám két szereplője valójában nem tanár, és egyiküket megkérdezik, hogy miért nem valódi tanárokkal vették fel az egészet, azt válaszolja, hogy nem tudja, azt mondták, hogy fiatal arcok kellenének inkább.

A kormánnyal közös sztrájkbizottságban tárgyaló két szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) egyébként éppen kedden nyújtott be alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz, mellyel azt szeretnék elérni, hogy nyilvánítsák Alaptörvény-ellenesnek és semmisítsék meg azt a kormányrendeletet, melyben a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva előírták az elégséges szolgáltatásokat, így a tanárok álláspontja szerint lényegében ellehetetlenítették a sztrájkjukat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!