A magyarok több mint kétharmada egyetért a tanárok sztrájkjával

2022. február 3. – 17:38

Másolás

Vágólapra másolva

A Pulzus Kutató Napi.hu számára készített friss, országos, reprezentatív felmérése szerint a lakosság több mint kétharmada egyetért a pedagógusok sztrájkjával, és további 18 százalék vélekedik úgy, hogy valóban alacsony a tanárok fizetése, de sztrájkolniuk azért nem kellene – írja a Napi.hu.

A Pulzus Kutató felmérése szerint a teljes népesség 67 százaléka ért egyet a sztrájkkal, ha pedig azokat is idevesszük, akik részben támogatóak, de más módszert javasolnának, a magyarok 85 százaléka áll ki a tanárok mellett. 15 százalék szerint viszont az érintettek épp elég kedvezményben részesülnek így is a hosszú szünetek és a rövid munkanapok révén, ezért nem ért egyet a követeléseikkel. A kutatás szerint a férfiak jóval szolidárisabbak a tanárokkal, a Napi.hu szerint vélhetően azért, mert rájuk nagyobb terhet rótt az online oktatás és a hétfői sztrájk is, és a gyereknevelés során több konfliktusuk lehet a tanárokkal is, de egyértelműen nem derült ki, hogy mi lehet az oka ennek.

Életkor szerint a 18-39 éves korosztályban volt messze a legnagyobb azok száma, akik a követelésekkel igen, de a sztrájkkal nem értenek egyet, valószínűleg megint csak a személyes érintettségük okán. A leginkább elutasító korosztály a 40-59 év közötti volt, a leginkább támogató pedig a 60 fölötti. Emellett az is kiderült, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők voltak a legszolidárisabbak a pedagógusokkal, némileg meglepő módon azonban az érettségizettek szigorúbbak, mint az alapfokú végzettséggel rendelkezők – nekik 41 százalékuk csak részben vagy egyáltalán nem értett egyet a pedagógusokkal. A települések méretét tekintve a budapestiek voltak a leginkább támogatóak, a leginkább elutasítóak pedig a városokban élők voltak.

Ahogy arról korábban írtunk, a szakszervezetek szerint több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn. Magáról a sztrájkról ebben a cikkben írtunk bővebben. A szakszervezetek béremelést, a munkaterhek csökkentését, illetve a kötelező oltásról szóló döntés visszavonását követelik, és végig kitartottak amellett, hogy a hétfői sztrájk jogszerű, nincs akadálya, hogy megtartsák azt. Más szakszervezeteken kívül a pedagógusok mellett állt ki többek között Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Freeszfe, a Hintalovon gyermekjogi szervezet és Berg Judit meseíró is, a Fidesz viszont a baloldal kampányakciójának nevezte a demonstrációt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!