Szakszervezetek: Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn

2022. január 31. – 13:37

Szakszervezetek: Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn
A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium sztrájkoló tantestülete – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az előzetes adatok szerint több mint 20 ezer pedagógus vett részt a hétfő reggelre meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban, ismertette a sztrájkot szervező két pedagógus-szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógus Szakszervezet (PSZ) a délutáni sajtótájékoztatón. Ez a szám még változhat, mert csak részeredményeket tudtak közölni három órával a sztrájk lezárulta után. „Nincs szégyenkezni valónk, büszkék lehetünk a pedagógusokra, mert példát mutattak a gyermekeinknek, hogyan kell kiállni a közös ügyekért” – mondta az eredményről Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke.

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Előzetesen kétszer ennyien jelezték részvételüket, a szakszervezetek szerint két oka volt annak, hogy végül csak körülbelül 20 ezren sztrájkoltak: a megfélemlítés miatt sokan elálltak a sztrájktól, másrészt pedig sokan covidosok lettek, nem tudtak személyesen tiltakozni. „Elképesztő nyomást gyakorolt a kormány a szülőkre és a pedagógusokra, hogy ez a sztrájk ne valósuljon meg” – mondta Szabó Zsuzsa. Állítása szerint volt olyan intézmény, ahová egész delegáció vonult ki a tankerületi központtól, hogy megfenyegessék a sztrájkra készülő tanárokat, máshol megfigyelők próbálták rávenni a tanárokat, hogy fejezzék be a munkabeszüntetést. Konkrét intézményeket azonban nem akart megnevezni.

A szakszervezetek sajtótájékoztatójával egyidőben az Emmi kiadott egy közleményt, amiben azt írják, hogy országosan az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a hétfői sztrájkban. Ebben is megismételték, hogy álláspontjuk szerint a sztrájk törvénytelen volt.

Rajzok, molinók és kockás igek a szakszervezet székházának kerítésén – Fotó: Melegh noémi Napsugár / Telex
Rajzok, molinók és kockás igek a szakszervezet székházának kerítésén – Fotó: Melegh noémi Napsugár / Telex

Erre is kitértek a szakszervezetek a sajtótájékoztatón, és elmondták, hogy a kormány a sztrájk végéig sem adott be fellebbezést a pénteki bírósági döntés ellen, ami kimondta a sztrájk jogszerűségét. Szabó Zsuzsa szerint a bíróság egy megvalósult sztrájk után már nem fog azzal foglalkozni, hogy mi a helyzet az elégséges szolgáltatással. A PSZ-elnök szerint a kormány azért nem fellebbezett, mert tisztában voltak vele, hogy esélytelen lenne, ezért inkább megpróbálták megakadályozni a sztrájk megvalósulását, fenyegették a dolgozókat.

„Ez a sztrájk arról is szól, hogy bemutassuk, hogy néz ki ma Magyarországon a sztrájkjog gyakorlása és a demokrácia. Végre talán a társadalomnak is felnyílik a szeme” – mondta Szabó Zsuzsa, majd a demokrácia ünnepének nevezte a hétfői sztrájkot. A szakszervezetek korábban jelezték: március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés jöhet, ha addig sem teljesítik a feltételeiket. Most is elmondták: amennyiben a kormány megállapodik velük, nem lesz sztrájk márciusban, ha nem, akkor a mostaninál sokkal nagyobb lélegzetű megmozdulásra készülnek.

Hogyan zajlott a hétfői sztrájk?

Reggel 8 és 10 óra között nem volt oktatás a demonstrációba részt vevő iskolákban, óvodákban. Az erről szóló tudósításunkat itt találja. Hasonlóra legutóbb 2016-ban volt példa, akkor közel 25 ezer pedagógus sztrájkolt több mint 1100 iskolában. A hétfői sztrájkhoz Budapesten és több vidéki nagyvárosban is nagy arányban csatlakoztak a tanárok, sok iskolában a tantestület fele-kétharmada sztrájkolt.

Fotó: Németh Sz. Péter / Telex
Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Többek között győri, szombathelyi, szegedi, pécsi, kaposvári és debreceni iskolákról tudni, ahol munkabeszüntetés volt. Néhány konkrét adat: a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban 79 pedagógusból 43 sztrájkolt, a budapesti Szent István Gimnáziumban az 59 fős tantestületből 34-en sztrájkoltak, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban pedig 30-an csatlakoztak a tiltakozáshoz a 49 fős tanári karból. Sok helyen támogató nyilatkozatot írtak alá azok a pedagógusok, akik betegség vagy karantén miatt nem vehettek részt a sztrájkban. A kisebb településeken viszont működhetett az Emmi nyomásgyakorlásra, és valószínűleg kisebb arányban tiltakoztak.

„Szolidarítunk Önökkel” – diákok francia nyelvű üzenete a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex
„Szolidarítunk Önökkel” – diákok francia nyelvű üzenete a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban – Fotó: Aradi Hanga Zsófia / Telex

A szakszervezetek béremelést, a munkaterhek csökkentését, illetve a kötelező oltásról szóló döntés visszavonását követelik. A minisztérium többször is törvénytelennek nevezte a sztrájkot, amit egyébként a baloldal politikai akciójának tartanak. A szakszervezetek végig kitartottak amellett, hogy a hétfői sztrájk jogszerű, nincs akadálya, hogy megtartsák azt.

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanárai – Fotó: Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum tanárai – Fotó: Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum

Más szakszervezeteken kívül a pedagógusok mellett állt ki többek között Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Freeszfe, a Hintalovon gyermekjogi szervezet és Berg Judit meseíró.

A Fidesz is reagált a pedagógusok sztrájkjára, a kormánypárt is a baloldal kampányakciójának nevezte a demonstrációt. „A választás közeledtével már megint az a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat, amely kormányzása alatt elvett a pedagógusoktól egyhavi bért, több száz vidéki iskolát zárt be, utcára tett több ezer pedagógust és megalázóan alacsony bérért dolgoztatta őket” – írták közleményükben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!