Ismét két német juhászkutya lakik a Fehér Házban

2021. december 21. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét két német juhászkutya lakik a Fehér Házban, Joe Biden amerikai elnök a Twitter-oldalán osztott meg egy videót az új kölyökkutyájáról, akit Commandernek, vagyis Parancsnoknak nevezett el.

Amikor Joe Biden és felesége, Jill Biden év elején beköltöztek a Fehér Házba, velük együtt költözött két kutyájuk, Major és Champ. Utóbbi már már akkor a Biden család kutyája volt, amikor Joe Biden Barack Obama alelnöke volt, míg Majort 2018-ban egy delaware-i menhelyről fogadták örökbe. Ő a Fehér Ház első olyan elnöki kutyája, akit menhelyről fogadtak örökbe.

A hároméves Majort megviselte a költözés, nehezen szokta meg az új környezetet, és előfordult, hogy túl agresszívan viselkedett a Fehér Ház személyzetével, a hírek szerint megharapott egy ügynököt. Ezért a két kutyát átmenetileg kiköltöztették a Fehér Házból, és visszakerültek a delaware-i otthonukba, ahol Major egy kisebb pótkiképzést is kapott. A kutyák március végén költözhettek vissza Washingtonba. Júniusban aztán jött a hír, hogy Bidenék idősebb kutyája, a 13 éves Champ elpusztult.

Arról, hogy az elnöki kutyák mellett aligátor és kecske is élt már a Fehér Házban, ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!