Az elnöki kutyák mellett aligátor és kecske is élt már a Fehér Házban

2021. február 6. – 22:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Amióta elnökök élnek a washingtoni Fehér Házban, azóta élnek ott általában állatok is, hiszen John Adams 1800 novemberében két kutyájával együtt költözött be elsőként az USA szimbolikus épületébe. Azóta pedig csupán három olyan elnöke volt az Egyesült Államoknak, aki nem tartott háziállatokat a hivatali ideje alatt. Ketten közülük még a 19. században éltek: James K. Polk, aki 1845 és 1849 között volt az USA 11. elnöke és Andrew Johnson, aki 1865-tól 1869-ig volt az USA 17. elnöke. A harmadik pedig nem más, mint Donald Trump, aki csaknem másfél évszázados hagyományt szakított meg azzal, hogy 2017 és 2021 között se kutyája, se macskája (se aligátorja, se lova, se kecskéje, se kanárimadara, se mosómedvéje…) nem volt. Érdekesség, hogy az állat nélküli elődeihez hasonlóan a novemberben leváltott republikánus politikusnak is csak egy ciklusnyi elnökség jutott, egyelőre legalábbis.

Trump leköszönésével mindenesetre véget értek az elnöki rezidencia kutyamentes napjai, Joe Bidennel együtt ugyanis két németjuhász is beköltözött. Most, hogy újra élnek állatok a Fehér Házban, néhány kép segítségével tekintjük át, milyen is az elnöki háziállatok élete.

Bár a legtöbb elnök kétségtelenül tartott kutyát is, azért ennél izgalmasabb, extrémebb állatok is előfordultak a Fehér Házban. Benjamin Harrison felnőtt gyerekei családjával együtt élt a Fehér Házban 1889 és 1893 között, és a kutyák mellett az unokái kedvéért tartott oposszumokat, aligátorokat és egy kecskét is.

Az alábbi képen az elnök fia, Russell Harrison és az unokák egy része látható a Dash nevű kutyával és a Whiskers nevű kecskével. Whiskers azon túl, hogy elnöki kecske volt, arról híres, hogy egyszer úgy megmakacsolta magát, hogy az elnök unokáinak kisszekerét húzva kiszaladt a Fehér Ház udvarából, így a környéken járók a történet szerint megcsodálhatták az USA 23. elnökét, amint a kalapját a kezével a fején tartva, sétapálcájával hadonászva és szitkozódva szaladt az unokáit húzó kecske után. Szerencsére Harrison végül sikerrel járt, így nem esett baja sem az unokáknak, sem Whiskersnek.

Fotó: Glasshouse Vintage / Universal History Archive / Getty Images
Fotó: Glasshouse Vintage / Universal History Archive / Getty Images

Warren G. Harding, az USA 29. elnöke ezen a képen a felségével, Florence Hardinggel és a Laddie Boy nevű Airedale terrierével látható 1922-ben. Ez a kutya volt az első igaz „first dog”, azaz ő volt az első olyan elnöki háziállat, akiből híresség lett, az újságokban még vele készült álinterjúk is megjelentek. A Fehér Házban kézzel faragott széken kapott helyet az elnök mellett a kabinetüléseken. Amikor Harding golfozott, az eb állítólag lelkesen szaladt, hogy visszavigye gazdájának a félreütött golflabdákat. Hardingnek volt még egy kutyája, egy Old Boy nevű bulldog, a felesége kanárikat is tartott, sőt volt egy Pete nevű mókusuk is.

Fotó: FPG / Keystone View Company / Archive Photos / Getty Images
Fotó: FPG / Keystone View Company / Archive Photos / Getty Images

Calvin Coolidge az elnöksége alatt, 1923 és 1929 között a rengeteg állatával gyakorlatilag állatkertet csinált a Fehér Házból még úgy is, hogy több ajándékba kapott vadállatot (köztük egy antilopot, egy vízilovat és egy fekete medvét is) valódi állatkertekbe küldött tovább. Az alábbi képen az elnök Andrew Mellon pénzügyminiszterrel és a tucatnyi elnöki kutya egyikét pórázon tartó first ladyvel látható 1926-ban.

Fotó: Bettmann Archive / Getty Image
Fotó: Bettmann Archive / Getty Image

Coolidge elnökségének valószínűleg Rebecca a legismertebb háziállata: ugyanis ő volt az egyetlen elnök, aki mosómedvét (is) tartott huzamosabb ideig a Fehér Házban. Az elnök és a felesége hálaadásnapi ajándékként kapta az állatot 1926-ban. Érdekesség, hogy a Missisipiben élő feladója eredetileg vacsorának küldte a mosómedvét, de Coolidge családnak megesett rajta a szíve, így inkább befogadták. Karácsonyra már ajándékot is kapott Rebecca: az elnök egy „a Fehér Ház mosómedvéje” feliratú nyakörvet hímeztetett neki.

Rebecca a first lady, Grace Coolidge egyik kedvenc állata lett, de a rendszeres médiaszerepléseinek hála Amerika-szerte lettek rajongói, akik azt kívánták, hogy legyen egy társa a Fehér Házban. Így került mellé egy hím mosómedve, Reuben, akit csak Rebecca kedvéért fogott be egy rendőr. Az ötlet kedves volt, de nem igazán működött a gyakorlatban: a két mosómedve nem jött ki túl jól egymással, rendszeresen megszöktek, Reuben egy ilyen alkalommal fél órára meg is akasztotta a forgalmat a Fehér Ház melletti Pennsylvania Sugárúton. Mikor Coolidge hivatali ideje végeztével kiköltözött a Fehér Házból, a család nem vitte megával a mosómedvéket, ehelyett a washingtoni állatkertbe költöztettek mindkét állatot.

Fotó: H.E. French / Library of Congress / Corbis / VCG / Getty Images
Fotó: H.E. French / Library of Congress / Corbis / VCG / Getty Images

Bár sokan Harry S. Trumannak tulajdonítják a mondást, amely így szól: „Ha szeretnél egy barátot Washingtonban, szerezz egy kutyát”, az USA 33. elnöke valójában egyáltalán nem igényelte a kutyák társaságát. Eredetileg is állatok nélkül költözött be a Fehér Házba, és valószínűleg jobb is lett volna az állatvilágnak, ha ezen az állapoton senki nem próbál meg változtatni, ugyanis két kutya életét is megnehezítették azzal, hogy a Truman családnak adták őket ajándékba.

Az első kutyát 1945 májusában, nem sokkal az elnöki beiktatása után kapta ajándékba Truman lánya, Margaret. Az ír szetter kölyköt az akkor 21 éves Margaret Mike-nak nevezte el, a kutya azonban a nyár nagy részét nem a Fehér Házban, hanem a Truman család Missouriban található otthonában töltötte, ahol a személyzet állítólag mindenféle maradékkal etette, amitől megbetegedett. Az elnök családja ezután egy Virginiai farmra küldte Mike-ot rehabilitációra, és a kutya többet nem tért vissza a Fehér Házba.

A Truman-adminisztráció második rövidéletű elnöki kutyája is egy balul sikerült ajándék volt, és még szomorúbb történet kerekedett belőle. A Feller nevű cocker spánielt az elnök karácsonyra kapta egy támogatójától. Feller nem élt túl sokáig Trumannal, az elnök ugyanis továbbadta az egyik orvosának, aki egy kórházban tartotta a kutyát. Amikor ez kitudódott, a kutyaszerető amerikaiak dühös levelekkel árasztották el az elnököt, jobb sorsot követelve a spánielnek. Bár rengetegen jelezték, hogy inkább örökbefogadnák a „nemkívánatos” ebet, szegény Feller még sokat hánykolódott az amerikai felsővezetés különböző szintjein, élt Camp Davidben (az USA mindenkori elnökének hivatalos vidéki rezidenciáján) és Olaszországban is, mielőtt végül egy ohiói farmra került, ahol állítólag még hosszú évekig élt, végre boldogan.

Margaret Truman sétáltatja Mike-ot a Fehérház gyepén 1945 májusában. Fotó: Bettmann Archive / Getty Image
Margaret Truman sétáltatja Mike-ot a Fehérház gyepén 1945 májusában. Fotó: Bettmann Archive / Getty Image

John F. Kennedy volt az egyik legnagyobb állattartó az USA elnökei között: a kutyáin kívül volt nyula, lova, pónilova, hörcsöge, papagája, kanárija és macskája, sőt a lánya, Caroline 5 évesen kiskacsákat is nevelt egy ideig. Ennek aztán a család Charlie nevű kutyája vetett véget, aki miatt biztonságosabbnak tűnt átköltöztetni a kacsákat a Rock Creek Parkba. Az alábbi, 1962-es karácsonyi fotón a Kennedy család a Radziwiłł hercegi családdal és két kutyájukkal, Charlie-val, a Welsh terrierrel és Clipperrel, a németjuhásszal pózol.

Fotó: John F. Kennedy Library / Courtesy of Getty Images
Fotó: John F. Kennedy Library / Courtesy of Getty Images

Az Egyesült Államok 36. elnöke, Lyndon B. Johnson óriási kutyaimádó hírében állt, összesen hat eb (négy beagle, egy fehér skót juhász és egy keverék kutya) élt vele a Fehér Házban, de tartott törpepapagájt és hörcsögöt is. A kedvence állítólag az a Yuki névre hallgató keverék kutya volt, akit a lánya talált egy texasi benzinkúton, 1966-ban, hálaadás napján. Yuki kabinetülésre éppúgy elkísérte, mint amikor úszni ment, sőt szívesen „énekelt” együtt az elnökkel.

Fotó: Pix / Michael Ochs Archives / Getty Images
Fotó: Pix / Michael Ochs Archives / Getty Images

Richard Nixon szintén kutyákkal osztotta meg az elnöki otthonát: 1969 és 1974 között a Fehér Házban élt Vicki, az uszkár, Pasha, a terrier és King Timahoe, az alábbi képen is látható ír szetter. Ő a nevét arról az ír falucskáról kapta, ahonnan az Egyesült Államok 37. elnökének ősei származtak, de a leggyakrabban csak becézve, Timnek szólították. Nixon 1969-ben először egy plüss ír szettert kapott a stábjától szülinapi ajándékként, ezzel jelezték neki, hogy hamarosan kap egy hasonló, de igazi kutyát is. Érdekesség, hogy Nixon kutyái közül valószínűleg az a foltos cocker spániel a leghíresebb, aki igazából sosem élt a Fehér Házban. Bár a Checkers nevű kutya nem élte meg azt, hogy gazdája a Fehér Házba költözött, de az ő nevét viselő, korrupciós vádakat tagadó „Checkers-beszéd” nélkül talán sosem lett volna elnök Nixonból.

Fotó: Bettmann Archive / Getty Image
Fotó: Bettmann Archive / Getty Image

Gerald Fordnak három kutyája és egy sziámi macskája volt a hivatali ideje alatt. A lenti képen Liberty, a golden retriever látható, aki legendásan sok időt töltött az elnökkel az Ovális Irodában. Sokan rebesgették azt, hogy amikor Ford véget akart vetni egy-egy találkozójának, akkor titkos jellel üzent a kutyának, aki erre felpattant, farkcsóválva ment a vendéghez, és ezzel félbe is szakította a megbeszélést. Liberty egyébként 1975-ben a Fehér Házban adott életet 9 kölyöknek, akik közül az egyik a Misty nevet kapta, és szintén az elnöki rezidencián maradt.

Fotó: HO / Gerald R. Ford Library / AFP
Fotó: HO / Gerald R. Ford Library / AFP

Ronald Reagan eredetileg kutyák nélkül költözött be a Fehér Házba, de ez nem maradt sokáig így. Az első elnöki kutyája egy flandriai pásztorkutya volt, de Lucky végül nem maradhatott az elnöki rezidencián. Túl nagyra nőtt, ahogy a first lady fogalmazott: „egy kis szőrpamacsból póniméretű lett” ezért az elnök Kaliforniában található Rancho del Cieló-i birtokára kellett költöznie. A republikánus elnöknek végül összesen hat kutyája, két teknőctarka macskája volt és több lovat is tartott a kaliforniai birtokán. A kedvenc háziállata állítólag az a képen is látható Rex nevű Cavalier King Charles spániel volt, akit 1985-ben adott a feleségének, Nancynek karácsonyra ajándékba.

Fotó: Mike Sargent / AFP
Fotó: Mike Sargent / AFP

George H. W. Bush angol springer spánielje, Mildred „Millie” Kerr Bush minden idők egyik leghíresebb elnöki kutyája lett. Ez részben annak is köszönhető, hogy a gazdája hivatali ideje alatt egy hatkölykös alomnak adott életet a Fehér Házban, az idősebb Bush elnökről pedig megjelentek az alábbihoz hasonló képek, ahol a bébi spánielekkel fetrengett a Fehér Ház gyepén. Millie-ről megjelent egy könyv is, ami a kutyát szerzőként tüntette fel és a New York Times best seller-listáját is vezette egy ideig 1992-ben. A legendás elnöki spániel egyik kölyke a Ranger nevet kapta, és az idősebb Bush megtartotta, de akadt az alomban olyan kiskutya is, aki a fiához került, és így később maga is elnöki kutyaként tért vissza.

Fotó: Time Life Pictures / White House / Getty Images
Fotó: Time Life Pictures / White House / Getty Images

Bill Clinton két háziállattal, egy fekete-fehér macskával, Socksszal és egy barna labradorral, Buddyval osztotta meg az otthonát a Fehér Házban. Az elnök kutyája és macskája ugyanakkor legendásan utálták egymást. Ezt a kutya-macska viszonyt Hillary Clinton meg is írta a Dear Socks, Dear Buddy című gyerekkönyvében. (Úgy tűnik, a kilencvenes években valamiért nagy volt a kereslet az elnöki háziállatokról szóló könyvekre.) Amíg Clinton hivatalban volt, addig a két állatot az elnöki rezidencia két külön szárnyában tartották, amikor pedig a Clinton család elhagyta a Fehér Házat, úgy döntöttek, hogy biztonságosabb, ha csak az egyik állat tart velük. Így Buddyt tartották meg, Socksot pedig Betty Currie, az elnök egyik korábbi titkárnője és férje fogadta örökbe.

Socks és Buddy 1998-ban – Fotó: Image courtesy National Archives / Smith Collection / Gado / Getty Images
Socks és Buddy 1998-ban – Fotó: Image courtesy National Archives / Smith Collection / Gado / Getty Images
Fotó: Stephen Jaffe / AFP
Fotó: Stephen Jaffe / AFP

George W. Bush-nak összesen öt állata volt elnöksége alatt. A képen látható Spot Fetcher volt az angol springer spániel, aki az idősebb Bush elnöki kutyájának, Millie-nek a kölykeként a Fehér Házban született. Vele élt az elnöki rezidencián az India nevű fekete macskája, és volt egy texasi hosszúszarvú marhája is, igaz Ophelia nem az elnöki rezidencián, hanem egy texasi birtokon, az ekkoriban Nyugati Fehér Házként is emlegetett Prairie Chapel Ranchen élt, ahová az akkori elnök rendszeresen járt pihenni. A legismertebb kedvencei ugyanakkor valószínűleg az a két skót terrier volt, akiknek a cukiságfaktorát a leginkább megpróbálták kiaknázni az ifjabb Bush elnök PR-szakemberei. 2005-ös, „A Very Beazley Christmas” címmel például külön karácsonyi kisfilmet forgattak róluk. A másfél évtized távlatából már egészen kínosnak ható film története valami olyasmiről szólt, hogy hogyan viseli a féltékeny Barney, hogy Miss Beazley a népszerűbb kampánykutya az amerikai választók véleménye szerint.

Fotó: Eric Draper / The White House / AFP
Fotó: Eric Draper / The White House / AFP

Barack Obama az első sikeres elnöki kampányát lezáró ünnepi beszédében ígérte meg a lányainak, Malianak és Sashának, hogy kaphatnak egy kutyát. Az Obama adminisztráció alatt végül két kutya élt a Fehér Házban. Az elsőt, Bót, a Portugál vízikutya kölyköt 2009-ben kapta az elnök családja Ted Kennedy szenátortól. (Az alábbi képen vele játszik Barack Obama a Fehér Ház pázsitján.) Obamáék aztán 2013-ban úgy döntöttek, örökbe fogadnak még egy ilyen fajtájú kutyát, aki a Sunny nevet kapta. Bo és Sunny a first lady, Michelle Obama szerint olyan népszerűek voltak a férje elnöksége alatt, hogy külön program volt minden hónap elején jóváhagyni a médiaszerepléseikre érkező megkereséseket.

Fotó: Pete Souza / The White House / Getty Images / AFP
Fotó: Pete Souza / The White House / Getty Images / AFP

Joe Biden és felesége, Jill Biden január végén két németjuhásszal, Champpel és Majorrel együtt költözött be a Fehér Házba. Az első kutya kölyökként került Bidenhez miután 2008-ban sikeresen kampányolt alelnökjelöltként Barack Obama mellett. Jill a hosszú és megterhelő kampány alatt egy kiskutya ígéretével tartotta a férjében a lelket. Azért, hogy erre folyton emlékeztesse is, a Biden ülése előtti szék háttámlájára folyton újabb és újabb kiskutyák képét ragasztotta ki azon a repülőn, amivel a kampány alatt utazott a stáb. Champ magyarul nagyjából Bajnoknak fordítható neve is a 2008-as győzelemre utal, és állítólag Joe Biden egyik unokájától származik. Biden másik kutyája, a 2018-ban örökbefogadott Major, aki egy csapásra az állatvédelem nemzetközi reklámarca lett. Ez a kutya ugyanis az első, aki menhelyről indulva jutott el a Fehér Házba, ezt pedig örömmel hirdetik a kutyák örökbefogadása mellett kampányoló állatmentő szervezetek világszerte.

Fotó: Jim Watson / AFP
Fotó: Jim Watson / AFP

A Fehér Ház több mint 200 éves történetének sok-sok fejezete szól még különböző állatokról, akik iránt töretlen az érdeklődés az elmúlt évtizedekben. Az elnöki háziállatokat övező őrület legfrissebb példája, hogy egy „The Oval Pawffice” elnevezésű, Majornak és Champnek szentelt rajongói oldal nemrég a Twitteren kitett egy, az elnök kutyáinak a nevében írt sajtóközleményt, amit annyira komolyan vettek sokan, hogy a Reuters külön cikkben fact checkelte azt. Érdemes ugyanakkor megjegyezni azt is, hogy az elnökök háziállatainak nemcsak tematikus Wikipédia oldaluk, de saját múzeumuk is van. Ha ennyi nem lett volna elég a Fehér Ház állataiból, akkor azokat még jó hosszan lehet böngészni.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!